10. Fejezet

Aloha!^^ Üdv a blogon! Köszönjük a komikat és a pozitív visszajelzést! : ) Eszméletlenül jól esett ^-^ ♥ Hálánk jeléül itt az új rész, megszokásunkhoz híven megspékelve nem kevés humorral ; ) Reméljük tetszeni fog! Jó olvasást! ^^ : ) ♥
 

Maya szemszöge:

 

Az első dolog, ami elért a tudatomig a sötétben, az az üvegcsörömpölés volt. Valami összetört. Ez volt az első gondolatom. Aztán amikor beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet, már kicsit jobban füleltem. Több hangot is hallottam, de hirtelen csak Rachel-ét ismertem fel. És ki az, akivel Rachel képes még az éjszaka közepén is beszélgetni? Evan, természetesen! Amikor már dörömbölést is hallottam nem bírtam tovább. Tudtam, hogy valószínűleg rosszalkodik a gerlepár, de nincs az az isten, hogy tőlem bárki megfossza az alvás örömét. Morogva, félig csukott szemekkel estem ki az ágyból. Szó szerint, mivel a lábam beleakadt a lepedőbe én pedig egy pofáraeséssel józanodtam ki. Ráharaptam a nyelvemre így a szám pár másodperc alatt megtelt vérrel. Remek! Ezért most valaki meg fog halni! Állapítottam meg felindultan, azonban mielőtt még elmentem volna megkeresni a „szerencsés” hullajelöltet, bementem a fürdőmbe és kiköptem egy nagy adag vért.

Amikor kiléptem a szobámból, világossá vált előttem, hogy többen vannak a házban. Ez nem is Evan. Ez... Na ne! Ezt azért már nem! Mindennek van határa! Tomboltam magamban és ingerülten trappolva indultam el, hogy kinyírjak nem is egy, hanem öt embert egyből. Mire felbukkantam a lépcső tetején, már minden szem rámszegeződött. Nem tudom, hogy a félhomály, a komor, vérszomjas pillantásom vagy a hatásos belépőm miatt lehetett, de mindannyian halálra váltan néztek rám.

-            Remélem nyomós érvetek van az ittlétre, mert míg ideértem legalább három tucat lehetőséget dolgoztam ki arra, hogy hogyan, és milyen sorrendben nyírjalak ki titeket. – jelentettem ki fenyegető hangsúllyal, miközben lépcsőfokról-lépcsőfokra lépkedtem lefelé.

Mielőtt még bárki magyarázatot adhatott volna, Louis lépett ki a lenti fürdőből, egy szál törölközőbe csavarva, egy tusfürdős flakonnal a kezében.

-         Gondoltam szólok, hogy elfogyott a tusfür... – ez volt az a pillanat, amikor találkozott a tekintetünk. Az érzelmek egész skálája felsorakozott Zacskófej arcán. Először a meglepetés, majd a szégyenlősség, aztán a zavar, ezt követte a döbbenet, végül a félelem. –Vámpíííír! Hozzatok foghagymát! Keresztet!! Karót! Hívjátok Buffy-t! – kiáltotta és hátrálni kezdett.

-         Neked meg már megint mi bajod van? – néztem rá fáradtan.

-           Maya... van egy kis... vér... a szádon... – makogta Rachel ugyancsak ijedten.

Letöröltem a kezemmel és csakugyan véres volt. Remek! Lenyeltem egy adag vért, minek következtében kirázott a hideg. Ez ismét feltüzelte a haragomat.

-          Tudod, egyébként azért vagyunk itt, mert Harry kitalálta, hogy jöjjünk ide, és... – kezdte Liam, de egy pillantással elhallgattattam.

-          Nem érdekel! Ami viszont érdekel, az a napi alvásmennyiségem. És ez, most nektek... – mutattam rájuk ingerülten. – hála, sokat csökkent. TE! – mutattam a még mindig tőlem biztos távolságban álló Louis-ra. – Éppen elég, hogy huszonnégy óra alatt másodjára látlak, de az, hogy...

-          Tehát itt voltatok! – kiáltott fel Liam, olyan hévvel, mintha most találta volna fel az önmegkötő cipőfűzőt.

-          Hát nem ezt mondtam én is, amikor megkérdezted? – vonta fel a szemöldökét Louis ártatlanul.

-          Abból a hadoválásból szerinted én ezt ki tudtam venni? – vágott vissza Liam, de mivel nem volt kedvem a civakodásukat figyelni, ezért csettintettem egyet.

-          Ha végre befejeztétek, akkor megbeszélhetnénk, hogy ki hol fog aludni. – vetettem fel az ötletet, mivel kezdtem belefáradni a társaságukba, így hajnali négy magasságában.

A kis szünetnek köszönhetően, ami beállt, hallani lehetett egy halk, horkoló hangot. Végignéztem a társaságon. Zacskófej, Liam, Zayn, Cukipofi...

-           Asszem valaki már megtalálta, hogy hol fog aludni. – kuncogott fel Rachel a kanapé mellett állva. 

Harry, a hiányzó ötödik. El kellett ismernem, hogy édesen nézett ki, ahogy összegömbölyödve aludt a kanapén, de mivel a vér íze még mindig ott volt a számban, emlékeztetve rá, hogy mennyi bajt is okoztak, odaléptem a kanapéhoz elfeledve minden könyörületet.  Kiropogtattam az ujjaimat. Így ijesztőbbnek és elszántabbnak tűntem.

-          Mi-mit akarsz vele csinálni? – kérdezte ijedten a kanapé túloldaláról Niall. Amikor belenéztem aggodalomtól csillogó kék szemeibe, egyből egy mosoly futott végig az arcomon.

-            Megtanítom neki, hogy mi történik azzal, aki felkelt az éjszaka közepén. – válaszoltam és leguggoltam Harry magasságába. Csak akkor vettem észre a vörös és kék árnyalatú foltot az arca jobb oldalán. – Hát ezt meg ki verte össze? – néztem a többiekre.

-             Kérdezd a Rambo-komplexusos húgodat. – morogta Zayn, miközben szúrós pillantást vetett Rachel-re.

-          Azt hittem betörők vagytok. Ez csakis a ti hibátok. – emelte fel az orrát sértetten, de én adtam neki egy pacsit. Szép volt Rachel! A büszkeség szinte feszítette a mellkasomat, de miután kiélveztem a pillanatot, a figyelmemet ismét a szundikáló Harry-re összpontosítottam.

Az első gondolatom az volt, hogy le kellene vágni a haját, de aztán úgy voltam vele, hogy nem akarom, hogy a föld nőnemű lakosságának nagy része gyűlöljön hátralevő életemben, amiért a szexi Harry Styles-nak levágtam világhírű fürtjeit. Ehelyett a második legkegyetlenebb módszerhez folyamodtam. Óvatosan befogtam az orrát, majd a tenyeremmel a száját. Nem kellett sokat várni a várt hatásra. Harry pár másodperc múlva levegőért kapkodva, zihálva pattant fel a kanapén.

-         Mi a...? – kezdte, de amikor meglátott elhallgatott.

-         Jól aludtál? – kérdeztem vigyorogva. – Ha végre felkeltél, akkor megmutatnánk a szobáitokat Csipkerózsika.

Morcosan kelt fel, majd végre, mikor összeszedték a dobozaikat (O.o?), a csipet-csapat elindult Rachel és utánam. Mindegyiket elhelyeztük egy-egy szobában. Zayn háromszor összeveszett Louis-szal, hogy ki kapja a fürdőszobás szobát. Lejátszottak két kő-papír-olló menetet (döntetlen lett) és egy piros pacsit, amit Louis nyert, de Zayn nem hagyta annyiban, ezért Niall hősiesen vállalta, hogy ő lemond a sajátjáról, mondván hogy a Louis-nak szánt szoba, úgy is közelebb van a konyhához. Okos fiú! Ismertem el.

Miután végre mindegyikük elfoglalta a szobáját, megköszönte és jó éjt kívánt mi is elindultunk Rachel-lel, hogy visszaaludjunk.

-          Szerintem már nincs értelme lefeküdni. Lassan indulhatunk futni. – jelentette ki a húgom én meg nyöszörögve dőltem neki a szobám ajtajának. – Még amúgy is össze kell szedni az üvegszilánkokat, meg felölt...

-           A mit kell összeszedni? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Hát a srácok apu ablakán próbáltak jelezni nekünk, de véletlenül erősebben dobták a követ és... – itt elhallgatott, mert engem kellett lefognia.

-              Engedj! Megölöm őket. – morogtam rúgkapálva, de Rachel szinte bilincsként szorított.

-          Nem éri meg a börtönt! – birkózott velem tovább.

-        Csak juttass be nekem kaját, zenét meg könyveket és akkor tökéletesen elleszek. – még utoljára megpróbáltam kiszabadulni, de végül lehiggadtam és Rachel pár másodperc után elengedett. – Csak nem értem, hogy miért nem hívtak fel egyszerűen.

-          Mi?! Te megadtad nekik a számod? – nézett rám döbbentem.

-          A számunk... – kissé összehúztam magamat vigyorogva, de mielőtt még felháborodhatott volna, gyorsan folytattam. – Lent a parton a röpi meccs után elvesztettem egy kis fogadás szerű izét. – a mutatóujjaimmal szórakoztam, hogy ne kelljen Rachel vádló tekintetét néznem.

-            Miféle fogadást? – fonta keresztbe a karját.

-          Hát volt egy hotdog és fogadtam a srácokkal, hogy Niall vagy én bírom-e ki tovább anélkül, hogy megennénk. És hát... nem bírtam.

-          Ó istenem Maya! – csóválta a fejét fáradtan.

-         Mentségemre szóljon, hogy mindig elvesztem a józan eszemet ha valaki „fogadás”-t vagy „verseny”-t említ, és Cukipofi – itt kaptam egy döbbent pillantást. - már jó pár hotdogot benyomott előtte, én meg tudod, hogy mennyire kívánom  a kaját a meccsek után.

-          Te nem csak meccsek után nem bírsz magaddal. Te és az önmegtartóztatás, mint ég és föld. – vigyorgott rám kedvesen azzal a „menthetetlen vagy, de én így szeretlek” vigyorával, majd megölelt. – Gyere, menjünk és takarítsunk el a srácok után.

Rachel szemszöge:

 

A srácokat elküldtük aludni, mi pedig feltakarítottuk az üvegszilánkokat. Hál’ istennek nem vágtuk meg magunkat, így karcolás mentesen indulhattunk neki a reggeli testedzésünknek Joy kíséretében. Lefutottuk a szokásos távunkat, megreggeliztünk a Joe’s-ban és egy kicsit több időt töltöttünk el a kelleténél, mivel hogy amikor hazaértünk már délfelé járhatott. Hmm… túl nagy a csend. Itt valami bűzlik. Teljesen igazam volt, mivel amikor beléptünk a bejárati ajtón nem a szép és meghitt otthonunkkal találtuk szembe magunkat, hanem valami teljesen mással. Talán egy atomrobbanás söpört végig, míg mi nem voltunk itthon vagy mi fene?! Tátott szájjal néztem végig a lakásunkon. A hangos zene csak úgy bömbölt, Harry szétterült a kanapénkon, lábait az egyik antik asztalunkra helyezve és ezt mind félmeztelenül! Csak a Tv-t bámulta és egy zacskó chips-et tömött épp a szájába. Niall a hűtőnkből lógott ki, kezében egy rúd szalámival, hóna alatt egy doboz tejjel, másik hóna alatt pedig egy kígyóuborkával és egy ketchup-os flakonnal, szájában pedig egy zacskó mozarella sajttal. Véleményem szerint a hűtőnk tartalma eléggé megcsappanhatott. Liam teljes faarccal ült az egyik széken, a távolba meredt és közben olyanok hagyták el a száját, mint például: -  Feladom! Én megpróbáltam, megtettem mindent, de menthetetlenek…- néhány fejcsóválással megfűszerezve.

Alsógatyák, zoknik és egyéb ruhadarabok szétdobálva, morzsák és kajamaradékok az asztalokon, egy csomó szemét szanaszét, Louis a melltartómban, Zayn pe… Mi? Louis a melltartómban?! Rosey pedig a földön hánykódik?! Eddig éltél édes szívem! Karmaimat bevetve, vicsorogva és hipergyorsasággal ugrottam Louis nyakának és téptem ki belőle egy darabot, majd köptem a földre, közben végig nézve, míg az élettelen teste a földre zuhan… Na igen, körülbelül ez játszódott le a fejemben, míg a jelenetet néztem. De mivel nem nagyon csipázom az ember húst, a halott, oszladozó testű Louis-t meg végképp nem, ezért utat adtam a szavaknak, amik bennem különböző formákban egyre csak gyűltek. Beljebb léptem a még mindig sokkolt testvéremmel és kezemmel a mellettem lévő asztalra csaptam felhívásként elérve így mindenki kíváncsi és megszeppent tekintetét.

-          Még is mi a jó büdös… Veszed le róla a mocskos kezed, de azonnal! – rivalltam rá Tangás Zayn-re, aki megkísérelte felhúzni az alsóneműt, hőn szeretett deszkámra. – Már pár órára sem lehet itt hagyni titeket?! Azt gondolná az ember, hogy ha már idekunyeráltátok magatokat, akkor legalább nem szeditek szét a házat, de ezek szerint ti minden létező dolgot megcáfoltok!

-          Mentségemre szóljo… - emelte fel magasba a mutatóujját, de nem engedtem a magyarázkodó Louis-nak, hogy végig mondja.

-          Hé, hé! Te inkább csak meg se szólalj, legalább míg végig mondom a monológom! – küldtem szikrázó pillantásokat Mr. Melltartó felé. -  Szóval… ott tartottam, hogy édes, drága szívem szottyai, nektek ehhez semmi jogotok nincs. Ez a ház jóformán egy kincs, ugyanis az apánk, mint már mondtuk régész és a legtöbb tárgy itt antik és eszméletlenül drága. És most megbeszélés! Maya? – néztem karbafont kézzel testvéremre, aki feleszmélve a nem régi döbbenetéből, felszegett állal, mint egy kiképzőtiszt, körbe sétált a nappaliban és lesújtó pillantásokat vetett a „katonákra”.

-          Bevezetjük a szabályrendszert! Meg lesz szabva, hogy mit lehet és mit nem. Ha valaki megszegi a szabályrendszer egyik tételét az bűnhődni fog és a büntetést mi találjuk ki. – Maya teljesen rezzenéstelen arccal mondta végig mindezt, így még inkább egy könyörtelen kiképzőre hasonlítva. Elérte a kellő hatást. A srácok, Harry kivételével, egytől egyik ijedt kisfiúkra hasonlítottak. Még egy olyan se merte elhagyni a szájukat, hogy ”Aj, ne már!”. Azonban a göndörke egy pajzán vigyorral a képén, húzogatta egyik szemöldökét.

-          Miféle büntetést? – kacérkodott és a még a levegőben is lehetett érezni a mocskos gondolatait.

Lágyan elvigyorodtam és beszállva a játékba, ugyancsak kacéran és egy vonzó mosollyal az arcomon indultam el felé. Észrevettem közben, hogy minden szem rámszegeződik, de Harry-é volt a legjobb. Láttam rajta, hogy ahogy közelebb lépek, ő akkorát nyel, mint akinek éppen egy almát tuszkolnak le a torkán. A kanapéhoz érve, oldalra dobtam a hajam, lehajoltam hozzá és érzékien belesuttogtam a fülébe:

-          Ilyet te kis huncut. – majd az ez idáig hátam mögött tartogatott dezodorral jól fejen vágtam, mire ő csak egy hosszas ”Áuu-val” reagált – Perverz! – azzal vissza is sétáltam, míg a többiek jót röhögtek a Casanova-n.

-          Te folyton csak bántasz! – siránkozott.

-          Szegény, kicsi Harry.– vetettem rá egy önelégült mosolyt. Végül is abban az ütésben az eddigi stresszt is beleraktam, így mostanra már sokkal jobb kedvem lett.

-          Szóval szabályok! – vette át Maya a szót újra. – 1. szabály : A zacskós pufi a felső polcon az enyém! Igen Niall, hiába nézel így! – jelentette ki teljes komolysággal és szinte villámokat szórt szemével a szöszi felé, mire az hátrafordult kezében az ételekkel, hogy megnézze van e mögötte valaki. Látta, hogy csak az üres hűtő áll vele szemben ezért értetlenkedő fejjel visszafordult.

-          Nem értem miért nézel rám. – motyogta szájában a sajtos zacskóval, mire Maya legyintett egy olyan ”Menthetetlen vagy” mozdulattal.

-          2. szabály: senki, ismétlem SENKI nem nyúlhat a személyes dolgainkhoz! – hangsúlyoztam ki ezt a tételt, majd odamentem Louis-hoz, letéptem róla a melltartómat és hónom alá kaptam Rosey-t. – Megértetted William? – erre csak egy tátott száj volt a reakció.

-          Ne merj még egyszer így hívni! – fenyegetett az ujjával hadonászva, végül gondolkodva leengedte. – Bár ha belegondolok a te szádból nagyon is hízelgő és szexi. – húzogatta bal szemöldökét.

-          Rosey még itt van nálam és ne akard, hogy használjam. Tud az fájni, ugye Harry? – az említett csak elmorgott egy ”Na ja”-t. Ezután Zayn rögtön eldobta Maya tangáját, amikor felé közeledtem.

-          Adom, adom, csak ne bánts! – felvettem az alsóneműt és közben jót derültem Zayn összeszorított szemein.

-          3. szabály: nincs evés tányér nélkül. Ez alatt azt értem, hogy senki ne próbáljon meg morzsálni, mert felnyalatom vele! – hozta meg Maya a harmadik döntést.

-          4. szabály: nincs hűtőfosztás! – most én ajándékoztam meg egy erőteljes pillantással Niall-t, aki már megint tetette az értetlent.

-          Most komolyan! Miért mindig én? – nézett meggyötörten körbe a társaságon, mivel mindenki őt bámulta.

-          Már nem azért, de nem én állok 5 kilo kajával a kezemben, az üres hűtő előtt. – mutattam rajta végig, felvont szemöldökkel, mire ő követte a mozdulatomat és végignézett magán. Végül vállat vont egy „Van benne valami” pillantással.

-          5. szabály: mindenki elpakol maga után, legyen az kaja, ruha, bármi. – itt Harry-re szegeződött ikertestvérem tekintete és mindenki másé is, hiszen a göndörke ruháival volt tele az egész alsószint.

-          Jó, oké, vettem a célzást! – emelte fel védekezően a kezét maga elé.

-          6. szabály: Mindenki hallgat Liam-re. Ha ő valamire azt mondja, hogy nem szabad, akkor nem kötekedtek, hanem engedelmeskedtek. – láttam a srácon azt az önelégült mosolyt, ami egy pillanatra végig futott az arcán, de újra késztetést éreztem, hogy elvegyem a kedvét. – Kivéve persze a zuhanyos dolgot. Ha azt mondja, hogy szabad énekelni a zuhany alatt, akkor azt újra hangoztatnám, hogy TILOS, amíg mi fel nem kelünk vagy el nem alszunk! – a várt hervadó mosoly. Hogy tudtam. – És ezzel megérkeztünk a hetedik szabályhoz.

-          8. szabály: Be kell tartani az összes szabályt! – emelte magasba az ujját Maya, mintha valami nagyon okosat mondott volna.

-          Ez aztán kreatív… - morogta az orra alatt Louis.

-          Talán van valami problémád Tomlinson? – nézett az ijedt tekintető srácra Maya, egy olyan tipikus „Gondold át az életed” pillantással.

-          Azt hiszem egyenlőre ennyi, de természetesen bővülhet a viselkedések miatt, és ahogy titeket ismerlek, fog is. És most mindenki fogja magát és összepakolja ezt az orbitális kuplerájt, amit csinált! Mi pedig hátradőlve nézzük, ahogy ti dolgoztok. Munkára! – adtam a végszót és a végén tapsoltam egyet a hatás kedvéért, mire mindenki fapofával bámult rám…

-          Mi van? A filmekben ez tök hatásos! - Végül azonban mindenki, teljes aktivitását bevetve (tehát mint 5 lajhár) pakolni kezdett.

Maya-val kiültünk az udvarra süttetni magunkat, míg a tündérkék szorgoskodtak. Magunk sem tudjuk, hogy, de Harry-nek sikerült rávennie minket, hogy este rendezzünk egy Welcome Party-t az ő tiszteletükre, természetesen csak így hetesben. Senki más, csak mi. Időközben a takarítással is haladtak, bár voltak hátulütők.

-          Hé Rachel! Hogy kell használni ezt az izét? – mutogatott Zayn a porszívóra. Én csak a homlokomat csapkodtam, hogy egy ilyen alapvető dolgot nem tud megcsinálni ez a szerencsétlen.

Majd jött Niall a világfájdalmával, miszerint ő éhes.

-          Bezabáltad a hűtőnk teljes tartalmát alig egy fél órája és most itt nyafogsz, hogy éhes vagy? – nézett rá felvont szemöldökkel Maya.

-          Tudod én növésben vagyok és szükségem van a táplálékra, a vitaminokra, a magnéziumra, a pr… - magyarázta volna.

-          Oké, oké! Értettem Cukipofi. – hallgattatta el. – Vedd ezt egy iszonyat nagy megtiszteltetésnek és jóindulatnak, amit most hallani fogsz. Elmész a konyhába és ott a polc tetején megtalálod a zacskós pufimat. Egyet, csakis EGYET vehetsz belőle és azzal most bírd ki egy ideig.

-          Imádlak Maya Davies! – majd nyomott egy puszit az arcára. Lehet, hogy nem láttam jól, de mintha valami kis pírhez hasonló jelent volna meg testvérem arcán. Érdekes, nagyon érdekes…

Természetesen nem is Louis lett volna, ha nem csinál valami baromságot. Liam futva érkezett hozzánk, hogy bandatársa bezárkózott a Wc-re és most nem tud kijönni. Elmentem vele a mellékhelységhez, hátha tudok valamiben segíteni. Mikor odaértünk, megint Louis énekhangja csapta meg a fülemet:

-          Paraszt vagyóók, tanyán lakóók. Van egy nőőm meg egy traaktooróm. – kínomban belevágtam a fejem az ajtóba. Hogy lehet valaki ennyire degenerált?! – Ó, hallom megérkeztél Rachel! – egyszerűen hallottam a hangján, hogy mosolyog. Ahogy őt ismerem, már tudom is, hogy mi lehet a gond.

-          Fog meg a kulcsot és fordítsd el jobbra! – adtam a hasznos utasítást.

-          Képzel, már próbáltam és nem vál… - közben kattant a zár és már nyitva is volt az ajtó. – Ja, hogy kettőre volt zárva! Ravasz, nagyon ravasz... – És még én vagyok a béna…Vállon veregettem azzal a ”Hülye vagy, de így szeretlek” stílussal, majd a dolgomra mentem.

 Az idő hamar eltelt, a srácok közben befejezték a takarítást és már nagyban a partira készülődtünk, amikor valaki csöngetett.

-          Biztos nem hívtatok meg senki mást? – kérdeztem a sürgő forgó embereket, akik elhaladtak mellettem, de mindegyikük csak egy nemmel szolgált, kivéve Niall-t, aki közölte, hogy rendelt pizzát.

Megnyugodtam. Akkor biztos a futár jött. A bejárati ajtóhoz sétáltam, kinyitottam és nem nagyon értettem a helyzetet, de nem is nagyon volt időm megérteni, mert az illető azonnal beljebb tessékelte magát egy intenzív csók keretében. Ugyanis a pizza futár helyett Evan volt az ajtóban.

-          Evan! Te mit keresel itt? – meresztettem rá szemeimet, nem számítottam rá, főleg nem ma este.

-          Én inkább azt szeretném tudni, hogy ők mit keresnek itt?