11. Fejezet

Aloha! ^-^ Meghoztuk az újabb részt. : ) Köszönjük az előző részhez jött pozitív visszajelzéseket és a komit : ) báááár nem bánnánk ha egy kicsit megszaporodna mind a kettő -.^  Ezt a részt is természetesen megpróbáltuk humorosra venni (mármint ismét tele tűzdeltük a mi lefáradt, agyzsibbasztó hülyeségeinkkel). Reméljük tetszeni fog és ezt jelzitek is : ) Jó olvasást! <3

  

Louis szemszöge:

Amikor megláttam Rachel barátját, ahogy érzéki csókot váltanak a lánnyal, kicsit felment bennem a pumpa. Olyan féltékeny lettem, mintha én lennék a pasija, akit az imént csalt meg Evan-nel. Éreztem, hogy kezem ökölbe szorul, és legszívesebben bemutattam volna őket egymásnak vagy leküldtem volna a földre, hogy ismerkedjenek egy kicsit a padlóval. Gyorsan észbe kaptam ugyanis nem szabad, hogy felismerjen minket. Míg tartott a hosszú csók (a túlságosan is hosszú csók!) én felrohantam Rachel szobájába. A fiókokból és a szekrényekből csak úgy borítottam ki a ruhákat. Végül magamra kaptam egy melltartót (a formaságok kedvéért), egy térdig érő szoknyát (hogy minél jobban eltakarjam a szőrös felületeket) és egy kivágott topot, amit mellkasomnál megemelt a zoknikkal tömött fehérnemű. A sminkjei az asztalán voltak, én pedig kiszolgáltam magam. Teljes precízséggel kentem fel a vörös rúzst az ajkaimra. Ha már nőnek öltözök, legyek sexi és vad! Utolsó simításként belenéztem a tükörbe és megállapítottam, hogy ennél sexibb fiú-lány nem hiszem, hogy létezik. Végül késznek nyilvánítottam magam és egy ”kis” kupit magam után hagyva, lementem, hogy ”bemutatkozzak” Evan-nek. Amikor lepattantam a lépcső utolsó fokáról is, szembe találtam magam Tejszínhab Niall-lel, Kertész Liam-mel, Hüllő Zayn-nel és Medencepucoló Harry-vel. A legjobb látványt azonban Evan értetlen feje nyújtotta, ami csak fokozódott, mikor meglátott engem, Transzi Louis-t. Azaz khm… Lisa-t, a sexit. Tekintetem Rachel-re vándorolt, aki alig bírta visszatartani a röhögő görcsét, ami kitörni látszott.

-          Szóval kik is ezek? – kérdezte kicsit türelmetlenül Evan, aki Rachel (most már) ijedt tekintetét pásztázta, de a lány felvéve a faarcát, teljes természetességgel kezdett bele a magyarázkodásba.

-          Ők alkalmazottak. Henry a medencetisztítónk. – mutogatott először a kinti medence szélén egyensúlyozó Harry-re, aki éppen egy hálóval hadonászott, hogy letakarítsa a víz felszínét. És még, hogy én nem vagyok kreatív! A Harry és a Henry az kreatív, kérdem én?! Ezek után egy szava se lehet rám! Bandatársunk is tett intézkedéseket, hogy ne ismerjék fel, mégpedig azzal, hogy a fejére kapott egy lábost (?).

-          Azt hittem a medencetakarítók fürdőnadrágban végzik a dolgukat, ha véletlen beleesnének… nem pedig farmerban… és lábosban. – töprengett tovább Evan.

Ebben a pillanatban ”Henry a lábos” elveszítette az egyensúlyát és a levegőben kapálózva esett a vízbe. Pont végszóra… Ezt a szerencsétlent! Csóváltam a fejem.

-          Na erről beszélek. – mutatott a vízben kapálódzó srácra.

-          Azt hiszem ki fogom rúgni. – folytatta a színészesdit Rachel. – Na de akkor folytatnám is, ő ott a másik alkalmazottunk Lionel. Igazán kiváló kertészünk már nagyon sok ideje. – terelte a szót a kertben fűbehasalt Liam-re, aki kúszva haladt fűszálról fűszálra, mindegyiket szépen végigpásztázta, olyannyira közelről, hogy az arca nem is látszott, így nem lehetett felismerni.

-          És milyen pontos munkát végez… - A kis gyanakvó! Nem tetszik ez a srác nekem, valami nem stimmel vele! – Na és a többi? – most már ránk mutatott.

-          Hát… öhm… ők az… unokatestvéreink. Be is mutatlak nekik. – azzal kézen fogta Evan-t és Niall-höz húzta. – Evan ő itt Nick, Nick ő itt Evan a barátom. – a szöszi azonnal kezet nyújtott, a másik meg elfogadta.

Evan még mindig értetlenül meredt bandatársunkra, ugyanis az arcából semmit nem lehetett látni, mivel telenyomta az egészet tejszínhabbal. Az pedig még számomra is rejtély, hogy mégis hogyan kap levegőt. Mindenesetre jó kis álca. Okos, nagyon okos!

-          Öhm… miért van tejszínhab az arcodon? – kérdezte csodálkozva Evan, mire a szöszi észbe kapva frappánsan válaszolt.

-          Azért, mert azt olvastam, hogy a tejszínhabban olyan anyagok vannak, amik széppé és olyan puhává teszik az arcbőrt, mint a babapopsi. – Niall ezt úgy közölte, mintha ez teljesen magától értetődő dolog lenne.

Evan még elmotyogott egy „Értem”-et az orra alatt, de többre nem volt ideje, mivel Rachel továbbhúzta Zayn-hez, aki gyíkmódjára tapadt a falhoz, arcát nekipréselve, így felismerhetetlenné téve magát.

-          Ő pedig Zayden. – Zayn ügyet sem vetve rájuk, fogta magát és hüllő üzemmódban, még mindig a falhoz nőve kúszott fölfelé a lépcsőn.

-          Szerelmes a falba vagy mi a franc? – Mit érdekli? Gyanús… nagyon gyanús.

-          Mondjuk úgy, hogy falfétise van… Elég durván, mint azt látod. De senki sem lehet tökéletes. – adta az újabb magyarázatot Rachel, majd rám került a sor. – Ő pedig itt…

-          Lisa. Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Rachel már nagyon sokat mesélt rólad. – nem tudom, mennyire vagyok ijesztő jelen helyzetben, ahogy hangomat nőivé torzítom és közben hevesen rázom Evan karját. Na de érdekel? Nem! Remélem elüldözöm. És fejben már a tenyeremet dörzsöltem össze egy ördögi mosoly kíséretében.

-          Én is nagyon örülök és remélem, hogy csak jókat mesélt. – tekintete ijedt, volt akár egy kisnyúlé és azt hiszem, hogy ez az „én is nagyon örülök” csak duma volt. But who cares?  - Nem azt mondtad, hogy csak egy unokatestvéred van és az is egy 7 éves kislány? – szűrte a fogai közt Rachel-nek, miközben egy 100 wattos vigyort erőltetett az arcára és remélte, hogy nem hallom meg. Tényleg ennyire hülyének néz?

-          Ez igaz, de ő az anyánk ágáról, ők viszont az apánkéról. – suttogta vissza. Szép mentés! Büszke vagyok rá, egyre jobban rögtönöz. Mi tagadás, volt kitől tanulnia.

-          Mindegy is igazából. – rántotta meg a vállát Evan és ezt már hangosan mondta. Végül eltávolodtak, és magamra hagytak a lépcső aljában.

Úgy döntöttem, hogy amíg ők beszélgetnek én leülök a tv elé, mivel az hallótávolságon belül van. Lehuppantam a kényelmes fehér kanapéra, bekapcsoltam a tv-t és füleltem, hogy mit beszél a gerlepár.

-          De te mégis miért vagy itt? – kíváncsiskodott Rachel.

-          Csak errefelé sétáltam és gondoltam beugrok. Miért? Baj? Mert ha igen, akkor el is mehetek. – itt hallottam, hogy a lány egy kicsit hezitál, de végül maradásra biztatta.

-          Nem, csak nem számítottam rád és Maya-val az unokatesóinkkal akartuk tölteni az estét. De nem zavarsz, maradj nyugodtan. – Ekkor pontosan végszóra (Mi van ma?) Maya viharzott ki a konyhából, majd értetlenkedve megállt, mikor megpillantott engem és Evan-t.

-          Elárulnád, hogy mégis mi folyik itt? Egy, miért van telenyomva Ni… - nem tudta végig mondani ugyanis Rachel félbeszakította.

-          Nick feje tejszínhabbal? – Maya erre még értetlenebb arckifejezést vágott, de azután, hogy Rachel erőteljesen kigúvasztotta rá a szemeit jelzésképpen, hogy helyeseljen, így is tett.

-          Igen. Elmondanád vagy külön kérvényt nyújtsak be?! – Rachel biccentett a konyha felé, ahonnan Maya nemrég érkezett és mindketten eltűntek egyedül hagyva engem és Evan-t. Sajnos…

Továbbra is a tv-t vizslattam, amikor megláttam, hogy Voldemort éppen felém közeledik. Fogta magát és mellettem foglalt helyet, egy kicsit sem távolabb, szinte nekem simult. Ha ez most rám fog mászni, én tuti, hogy felrúgom a csillagokig! A tévében épp egy Bruce Willis film ment, én pedig próbáltam erősen arra koncentrálni és távolabb húzódni Evan-től, bár lehet, hogy csak én túlzom el a dolgokat.

-          Érdekes film. Láttad már? – kíváncsiskodott.

-          Nem, ezért nézem. – vetettem be újra a lányos hangomat. Mellesleg egészen jól ment.

-          Értem. – a hiper-szuper periférikus látásommal észrevettem, hogy arca nem a tévé irányába néz, hanem engem pásztáz a pislogójával.

-          Miért bámulsz ennyire? – kíséreltem meg a kérdést, félve a választól.

-          Azon gondolkoztam, hogy olyan ismerős vagy. Nem találkoztunk mi már valahol? – hoppá. Babárusként és zacskóként is látott már.

-          Én nem… - nem mondhattam végig a fejemben tökéletesre csiszolt szövegem (ami lehet, hogy jobb is így), mert Rachel huppant le Evan ölébe és egy csókkal terelte el a figyelmét rólam.

Ezt akár meg is köszönhetném majd neki, de a körülményeket eltekintve, hogy itt smárolnak az orrom előtt 10 centire, úgy döntöttem, hogy inkább nem fogom.

-          Na mi a helyzet srácok? – ekkor mindketten kerek szemekkel néztünk rá, végül is én nő lennék vagy mi fene! - khm… azaz fiúk és lányok? – javította ki magát gyorsan.

-          Semmi érdekes, éppen a Die hard-ot néztük. – felelte nemes egyszerűséggel Evan.

-          Csatlakozhatok? – már majdnem rávágtuk az igent, amikor a csengő újra megszólalt.

-          Vártatok még valakit? – kérdezte egy sóhajtás kíséretében Evan. Szerintem már az is megviselte, hogy nem lehet kettesben Rachel-lel.

-          Én  nem tudok róla. Maya kinyitnád? – ordibált testvérének Rachel.

A lány már ott is volt az ajtóban és kitárta azt. Még egy újabb meglepetés, ami miatt el kell halasztani a Welcome Party-t. Nagyszerű… Ugyanis a másik zavaró tényező nem más volt, mint:

-          Leo? Mit csinálsz te itt?

Niall szemszöge:

Kihasználva, hogy Maya elhagyta a konyhát, a sajtos pufit dézsmáltam a szekrény felső polcáról. Esküszöm, hogy megpróbáltam betartani Maya szabályát és távolt tartani magamat a nasijától, de olyan isteni volt, hogy egyszerűen az elveim tiltották, hogy megtagadjam magamtól. Különben is, a tiltott gyümölcs mindig édesebb. A törvénysértésemet Maya mondata szakította félbe.

-          Leo? Mit csinálsz te itt?

Mi? Az meg ki? A kíváncsiságom felülkerekedett a sajtos pufival folytatott viszonyomon, így miután visszaraktam a felső polcra, teljesen lazán kisétáltam a konyhából, mintha semmi rosszat nem tettem volna. Ebben mindig is rossz voltam. Ha hazudtam vagy valamit elhallgattam, mindig túlbuzgó lettem. Sajnos most is ez történt. Ráadásul, amikor Leo éppen a felső szint felé húzta maga után Maya-t erős késztetést éreztem arra, hogy megállítsam őket.

-          Ki ez a srác? Már be sem mutatod neki a te drága unokabátyádat? – néztem Maya-ra.

-          De... persze. – mosolyodott el. Imádtam a mosolyát, főleg ha nekem címezte. – Leo, ő itt Ni... őőő...

-          Nick! – segítettem ki miközben megráztam a srác kezét. Huhh! Erős kézfogás.

-          Üdv! Én vagyok Maya... nos... pasija? – az utolsó szót Maya felé fordulva inkább kérdezte, mint mondta.

-          Pontosan! – karolt belé vidáman Maya, miközben engem mintha villámsújtott volna, olyan hirtelen érintett a bejelentés. Ettem volna meg inkább az összes sajtos pufit!

-          Érdekes! Nem mesélt rólad semmit. – keresztbe fontam a karomat és még engem is meglepett ez a féltékeny kirohanás. Maya megforgatta a szemeit.

-          Ismered a mondást. Ha jót nem tudsz mondani, akkor inkább semmit. – nevetett fel a srác és belemarkolt Maya fenekébe. Te görény! Villant át az agyamon a megfelelő jelző, amivel ezt a srácot illetni tudtam. – Egyébként nem mintha kötekedni akarnék, de miért van egy csomó tejszínhab az arcodon? – Ó francba! Teljesen elfelejtettem.

-          Éppen tortát sütöttem. Az arcommal, zsenikém. – amikor csak egy értetlen pillantást kaptam, megforgattam a szemeimet. - Ez egy kitűnő arcpakolás. Ha néha olvasnál rendes újságot is nem csak bikinimagazinokat, akkor esetleg te is tudnál róla.

-          Nick! – szakított félbe Maya egy sokatmondó pillantással. – Miért nem mész és nézed te is a Die Hard-ot a többiekkel? – láttam rajta, hogy itt nemleges választ nem fogad el, ezért megragadtam Leo karját. Bármit is terveztél haver, az most elmarad.

-          Rendben. Gyertek ti is! – mosolyogtam rájuk kedélyesen, majd mielőtt még ellenkezhettek volna, beléptem  a nappaliba. – Helló mindenki ő itt Leo. Leo, ők itt mindenki! Leo és Maya velünk nézik a filmet. Tartsunk egy mozis délutánt. – azzal esélyt sem adva szerencsétlen srácnak a menekülésre, lerántottam magam mellé a földre.

A tervem tökéletes volt egészen öt percig, amikor is Harry csurom vizesen átgázolt a nappalin előttünk.

-          Egyébként köszönöm kérdéseteket, nem fulladtam meg! - morogta miközben felmasírozott az emeletre cuppogó hangok kíséretében.

-          9. szabály, ne vizezd össze a házat! – kiáltott fel Rachel két csók között. A két srác döbbent pillantásokkal nézett ránk. Főleg az a Leo! Chh. Milyen hülye név már?

-          Most komolyan. Kik vagytok? – nézett körbe a „több kocka van a hasamon, mint amennyi az IQ-m” srác.

-          Majd elmesélem. ODAFENT! – hangsúlyozta ki a szavakat Maya, miközben megragadta a srác kezét. Leo arcán egyből egy összetéveszthetetlen perverz vigyor futott végig.

-          Vagy majd IDELENT! – ragadtam meg én is a másik, szabad kezét.

-          Odafent! – morogta Maya.

-          LENT! – vágtam vissza, minek következtében a nappaliban lévők tekintete úgy ugrált közöttünk, mintha teniszmeccsen ülnének.

-          FENT! – kiáltotta Maya maga felé rántva az ijedt srácot.

-          LENT! – kiáltottam én is felállva.

-          FENT HA MONDOM! – már ijesztően vörös volt az arca a haragtól.

-          MEGETTEM EGY CSOMÓ SAJTOS PUFIT! – kiáltottam és megkaptam a várt reakciót. Maya elengedte Leo kezét és fenyegetően nézett rám.

-          Te...! – morogta rám szegezve az ujját.

-          Na jó! Én mentem. Majd szólj, ha véget ért a bolondok háza. – jelentette ki Leo, majd lelépett. Amikor meghallottam az ajtócsapódást egy széles mosoly terült szét az arcomon. GYŐZELEM! Aztán megláttam Maya arcát. Meg fogok dögleni! Állapítottam meg magamban csüggedten.

-          Emelet! Most! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Ég veled haver! – szólalt meg Louis, majd észbe kapva elvékonyított hangon szólalt meg egy krákogás után. – Akarom mondani. Nick ezt most megcsináltad! – Kösz TransziLou!

Lehajtott fejjel kullogtam az előttem trappoló Maya után. Esküszöm olyan érzés volt, mintha a kivégzésemre mentem volna. A felső emeleten beleütköztünk a falfétisesnek kikiáltott Zayn-be, aki felvett egy napszemüveget, egy rózsaszín zuhanysapkát és egy fehér köntöst.

-          Az az én zuhanysapkám? – állította meg Maya. – Az meg Rachel köntöse?

-          Ne haragudj, de nagyon szeretem a Die Hard-ot! Majd a film után megbüntethetsz. – jelentette ki le sem lassítva, miközben elhúzott mellettünk.

-          Ez a Zayn! – csóváltam a fejemet, hátha az ő 2. szabály megszegése majd elfeledteti az én 1.-met, de ehelyett kaptam egy vérfagyasztó pillantást miközben kitárta a szobája ajtaját. – Oké. – motyogtam lesütött szemekkel, miközben beléptem.

Odabent egy csomó poszter takarta a falát. Nagyot csalódtam, amikor egyiken sem a mi bandánk pózolt. Pedig akkor talán egy koncert jeggyel elsimíthattam volna a dolgokat. Ilyen az én szerencsém.

-          Először is, készülj fel, hogy holnap csak zöldséget és gyümölcsöt ehetsz büntetésül a sajtos pufi fosztogatásért.

-          Mi?! Abba belehalok. Inkább lőj egyből szíven! – néztem könyörögve a rideg tekintetébe.

-          Ne kísérts, mert jelen pillanatba szívesen megtenném. – morogta karba tett kézzel. – Mi volt ez az előbbi?

-          Könyörgés? – mosolyodtam el félénken, mire az ő arca még inkább elkomorodott.

-          Mi volt ez Leo-val? – látszott rajta, hogy kezd kijönni a sodrából. Akarom mondani még inkább kijönni.

-          Csak szeretek ismerkedni. Gondoltam nézhetnénk együtt a filmet. – még mindig nem tüntettem el a félénk mosolyomat.

-          Ennyire hülyének nézel vagy csak arra gyúrsz, hogy tényleg szíven lőjelek? – vonta fel a szemöldökét. – Az igazat vagy a gyümölcsöt is megvonom tőled holnap. Marad a brokkoli, a káposzta, a karalábé és hmmm a spenót... – sorolta én meg éreztem, hogy kezd felfordulni a gyomorom.

-          Jól van! – hallgattattam el. – Leo egy görény és nem való hozzád! Tessék kimondtam. – tártam szét  a karomat a döbbenten néző Maya előtt.

-          És mióta is van neked beleszólásod abba, hogy kivel vagyok? Ismerlek körülbelül két napja?

-          Három! De ki számolja? – motyogtam.

-          Kit érdekel?! A lényeg, hogy te itt egy megtűrt vendég vagy és nincs jogod ahhoz, hogy az ÉN PASIMAT elkergesd. – a szemei szikrákat szórtak, de mivel olyan erősen kiemelte azt a két szót (jó lehet, hogy csak a fejemben tűnt úgy), nem hagyhattam annyiban.

-          Én csak azt mondom, hogy túl jó vagy ahhoz a sráchoz. Ezt mint elfogulatlan külső szemlélő mondom. Ez az igazság! - ahelyett hogy visszakiabált volna, ahogy vártam, csak megállt és felvont szemöldökkel nézett rám.

-          Elfogulatlan? Szóval semmi féltékeny megnyilvánulás, semmi önző érdekek?

-          Mi? Féltékeny? Én? – nevettem fel idegesen. - Azt hiszed egy kis összebújás a kanapén, meg egy majdnem csók és már odáig vagyok érted? – vágtam vissza és teljességgel büszke voltam magamra amiért ezt sikerült ír akcentus nélkül végigmondanom. – Tényleg. Hol is volt akkor ez az odaadó barátnő? – most kettőnk közül ő volt zavarban. Csak tátogott pár másodpercig.

-          Én... – a mondatát az ajtó kicsapódása zavarta meg. Liam rontott be rajta a lábassal a kezében.

-          Maya gyere le és nyugtasd meg Rachel-t mielőtt megöli Lou-t. – látszott rajta, hogy valami nagyon felzaklatta.

-          Mit csinált már megint az a bolond? – kérdezte még mindig kicsit ingerülten Maya.

-          Kiütötte Evan-t.