12. Fejezet

Aloha kedves olvasók!^^ Örömmel látjuk, hogy fellendült a nézettségünk és már 2000 (!) felett van, ezen kívül pedig jött egy-két komi is, ami felvidított. De persze nyugodtan jelezhettek többen is, nincs megtiltva ; ) A részről: ez egy kicsit másmilyen, mint amit megszokhattatok tőlünk, mivel ebben több a komolyabb dolog és kevesebb poén, de azért azok sem maradnak el ; ) De inkább nem is húznánk az időt, kellemes olvasást és örüljetek, mert holnap már péntek!!
Puszi : ) ♥

Rachel szemszöge:

(UI.: a GREASE szó az egy linket rejt, amit szerintem érdemes megnézni, mert Louis-ról szól ; ) !! :P)

A szemeim kikerekedtek, a szám pedig tátva maradt. Nem tudom mi a legmegfelelőbb reakció, ha az ember orra előtt ütik ki a barátját, de azt hiszem ezt Vigyori mindjárt megtapasztalhatja a saját bőrén. Louis akkorát mosott be Evan-nek, hogy az orrából már a vér is ömlött.

- Louis! Normális vagy? – ordibáltam magamból kikelve, de aztán rájöttem, hogy a rendes nevén szólítottam. Ezt bizonyította Evan még inkább csodálkozó feje.

- Ha dühös mindig Louis-nak hív. – húzta el száját az imént említett.

Én viszont nem csak, hogy üvöltöztem vele, de most már azt is éreztem, hogy kezem ökölbe szorul.

- Fuss az életedért… - suttogtam könyörtelen hangon és közben megsemmisítő pillantásokat küldtem felé, mire ő tényleg megijedt és futásnak eredt, én meg utána.

Olyan gyorsan indult neki, hogy rögtön a kanapé felé futott, amire nem figyelt, így sikeresen átesett azon. Ekkora balféket! Gyorsan feltápászkodott és már rohant is tovább, ügyelve rá, hogy semmit ne törjön össze.

- 10. szabály: Ne futkoss a lakásban! Ez kivétel! – ordibáltam, nem csak neki intézve. Már majdnem utolértem, amikor Maya rohant le a lépcsőn és az utamba állt. Szemben velem, vállamnál fogva próbált visszatartani, de én nem hagytam abba, tovább rúg-kapáltam.

- Rachel! Hahó! Figyelj már! Hagyd! – próbált nyugtatgatni.

- Megölöm! Te nem voltál ott, nem láttad, mit tett, úgy hogy engedj, hadd dugjam végre a fejét a seggébe! – fújtattam, mint egy felbőszült bika.

- Már nem azért, de mintha pár órája még te mondtad volna hogy „Maya, ne! Nem éri meg a börtönt!” – nyávogott magas hangom, kigúnyolva engem. – Úgy, hogy most te is tartsd magad ehhez és hallgass magadra!

- Ha magamra hallgatnék, már nem lenne szeme, mert kikapartam volna! – ekkor feltűnt Maya háta mögött a felháborodott Louis.

- Hogy mondhatsz ilyet? Inkább nyugodj meg, semmi baj! Nem kell így felfújni a dolgot! – próbált ”lehiggasztani” a bűnös, de ezzel csak olajat öntött a tűzre.

- Nem kell felfújni?! Tudod mit?! Oké! Akkor most Evan jön, ő is behúz neked egy ekkorát, és majd akkor nem fogom felfújni! – azt hittem szétrobbanok. Ehhez semmi joga nem volt. Hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán hozzáérjen a barátomhoz ilyen módon?

- De neki nincs konkrét oka, hogy bemosson! Nekem volt! – háborgott, mintha itt ő lenne a sértett.

- Ó igen? A tény, hogy nem szereti a Grease-t az mióta ok arra, hogy lekeverj neki egyet? Elárulnád? – mondtam most már karba tett kézzel, kicsit nyugodtabban. Maya tekintete pedig csak köztünk cikázott, de főleg felém nézett, felkészülve az újabb dühkitörésemre.

- Én-én nem is… áh, mindegy. – hápogott.

- Szerintem is teljesen mindegy! Te – mutatott Maya Louis-ra – ilyet még egyszer ne merészelj csinálni, mert végül tényleg a hullaházban végzed. És te – most meg rám – tudod, hogy hülye. Hagyd. Most már minden rendben, ha minden igaz Evan is életben marad. És még valami, – mutatott újra Louis-ra – most fogod magad és szépen bocsánatot kérsz! – Látva testvérem ellentmondást nem tűrő pillantásait, Louis bólintott és odasomfordált félénken Evan-höz, mint aki attól tart, hogy tényleg visszakapja azt az ütést.

- Sajnálom… nem akartam, csak az a film tényleg az életem része… és rosszul viselem, ha valaki fikázza. – mondta teljesen hihetően, de hangja hamisan csengett… mintha valami más lenne a háttérben, mert azért az tényleg abszurd, hogy egy ilyen dolog ezt váltsa ki egy emberből, még ha ez az ember Louis is. Vagy csak én képzelem be a dolgokat, mivel a jelenhelyzetben láthatólag mindenki elhitte… rajtam kívül.

- Nincs harag. Nem tudtam, hogy ez ennyire rosszul érint. Viszont azon meglepődtem, hogy lány létedre mekkorát ütsz! Jársz valami küzdősportra? – érdeklődött Evan, mintha mi se történt volna!! Ha engem így pofán csapnának, már kitéptem volna az illető szívét, nem pedig itt cseverésznék vele!

- Hát, ami azt illeti… - nem engedtem, hogy még nagyobb baromságot mondjon, inkább a szavába vágtam.

- Szerintem nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól vagy. – mosolyogtam rá barátomra, aki viszonozta, majd rezzent egyet a mobilja, amit előkapott és azonnal megnézte. Titokzatos mosoly futott át az arcán egy pillanatra... megint. – Jut eszembe, nem jössz fel a szobámba? Gondolom most már csak nem mész haza éjszakára. – javasoltam, hátha maradásra bírhatom, de amikor megpróbáltam kiolvasni tekintetéből a választ, nem sejtetett túl jót.

- Hát… - vakarta meg a tarkóját – igazából még van egy kis elintézni valóm. De majd bepótoljuk. – Nagyszerű! Már a saját pasim is lepasszol…
- És ennek semmi köze az imént érkezett sms-edhez? – néztem rá egyik szemöldökömet felhúzva, ugyanis nekem valami nagyon nem tetszett is ezekben a „Van még egy kis elintézni valóm”-féle dumáiban, amivel állandóan lekoptatott.

- Mi? Dehogyis! – ezt olyan gyorsan vágta rá, hogy vagy hazudik vagy tényleg paranoiás lettem.

- Jól van… megértem. Akkor kikísérlek. – az ajtóhoz mentünk, ahol egy rövidke csókkal váltunk el, majd figyeltem, ahogy alakja egyre csak távolodik.

Az ajtót nyitva hagytam és egy nagy sóhaj kíséretében visszamentem a nappaliba, ahol most már jelen volt Harry, Liam és Zayn is a köntösömben és Maya zuhanysapkájában… Mi? Még ez is?

- Zayn! Az ott az én… az meg a fejeden Maya…? – mutattam értetlenül a fürdőcuccokban ácsorgó Zayn-re. – Tudod mit? Hagyjuk. - legyintettem inkább, minthogy még többet magyarázzak arról, hogy ezt nem kéne. – Nekem erre nincs energiám. – majd a kanapé felé vettem az irányt.

- Rachel, ha tudni szeretnéd én… - próbálkozott a dívány mellett ácsorgó Louis, de megint belé fojtottam a szót, azzal hogy felemeltem a mutatóujjam.

- Nem szeretném tudni… csak a telefonomért jöttem vissza. – suttogtam magam elé. - Emberek majd jövök! – intéztem az utóbbi mondatot most már mindenkinek, figyelmen kívül hagyva a hápogó Louis-t. Azzal fogtam magam és becsapva az ajtót, elhagytam a házat.

Ha valami zűr van, mindig a tengerpartra jövök. A friss levegő jót tesz, főleg így este. Az idő hűvös, a szél lágyan fújdogál és néha belekap a hajamba. Érzem a homok puhaságát talpam alatt, minden egyes lépésnél. Megállok, hogy mélyet szippantsak a sós esti levegőből, majd haladok tovább. Egy kis sétától kitisztul a fejem… általában. De most fogalmam sincs, mit csináljak. Az agytekervényeim csak úgy dolgoztak a fejemben. Miért csinálta ezt Louis? Miért volt olyan akkor Louis? Louis tényleg ekkora barom vagy csak tetteti? Mit akart pontosan Louis a vízesésnél? Miért viselkedik velem így Louis? Louis, Louis és megint csak Louis! Csak rajta kattog az agyam. Most még Evan sem tud érdekelni, ami azért nagy szó… Miért van ekkora hatással rám? Azt hittem ez egy egyszeri találkozás volt és kész, ennyi. Erre most nálunk lakik. Amióta megjelent, kezd minden a feje tetejére állni. Az Evan-ös dolgok, amik egyre csak furcsábbak, bár tudom, hogy Louis-nak ezekhez semmi köze. Ahhoz már inkább, hogy egyre jobban belefúrja magát az életembe. Lehet, hogy véletlenül Louis-ba… Nem! Az nem lehet! Ránéztem a karórámra (ami meglepő módon, most éppen rajtam volt) és észrevettem, hogy 5 perce gyalogolok itt egymagam. Ha jól számolom, akkor már csak 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 és…
- Rachel várj meg! – Na mit mondtam! Szinte már úgy ismerem, mint a tenyerem… Louis megint csak loholva jött utánam, most már a rendes ruhájában, majd együtt folytattuk utunkat.

- Valami hang, legbelül nagyon azt súgta, hogy nem úszlak meg… – sóhajtottam, majd a srácra néztem azzal a „Szóval mit akarsz?” fejjel.

- Csak gondoltam tőled sem ártana bocsánatot kérnem… az előbbiért… É-én tényleg nem akartam… vagyis akartam, de nem terveztem be előre. – magyarázkodott… vagy valami olyasmi, mire én bólintottam.

Egy kis ideig csöndben sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem szólalt meg. Néha felpillantottam a koromfekete égboltra, ahol gyönyörű szép csillagok ragyogtak, a telihold pedig halvány fényben úsztatta a tájat. Ha jobban belegondolok, ez akár egy romantikus sétának is elment volna. De nem akarok ilyenekbe belegondolni, mert egyre csak rosszabb lesz, egyre inkább csak hozzá húz… De most már nem hagy nyugodni, meg kell kérdeznem.

- Tényleg csak emiatt? – tettem fel a régóta engem emésztő kérdést. Louis pedig, aki eddig látszólag ugyancsak a gondolataiba merült, most kérdésemre felkapta a fejét.

- Mi? – értetlenkedett.

- Tényleg csak a Grease miatt mostál be Evan-nek? – fogalmaztam át a kérdést, mert tényleg elég hülyén tettem fel. Viszont még a sötétségben is láttam, ahogy arca elsápad és ijedten hadoválni kezd.

- Hát, természetes, de nem, mert az ott, és a kerek, meg a barack, pedig jobb, enyém mondtam én sokszor, de sose hisz, és még az is, hogy fa, agyam majdnem bumm, uralkodik, aztán te és még az is, de akkor ő, keze ott, ez nem, ököl és huhh, aztán elöntött a nagy megkönnyebbülés. – ezt a dolgot a már megszokott faarc követte, majd átsuhant rajta a büszkeség, hogy így össze tudott zavarni.

- És ha most megkérhetnélek, lefordítanád az emberek nyelvre is? Vagy hogy másképp fogalmazzak, bökd már ki! – vállánál fogva megállítottam és magammal szembefordítottam, ezeket meg már magasabb hangerővel közöltem vele, mire Louis azonnal vissza is kiabált.

- Az, hogy megfogta a segged! – kezét a szája elé kapta, mint egy kisgyerek, aki éppen csúnyát mondott. Arca vörös lángokba borult és a homok hirtelen érdekesebb lett számára, mint én és inkább azt pásztázta. Én meg, mint aki csak most eszmélt fel, kerek szemekkel fürkésztem az arcát.

- Te féltékeny voltál és ezért adtál neki egy jobbost? – hüledeztem. Végül rám emelte azokat a gyönyörű, tengerkék szemeit és halványan elmosolyodott.

- Igen. Tudom, mekkora paraszt vagyok, hogy tehettem ilyet satöbbi… Mondj, amit akarsz, de én ezen nem fogok változtatni. – komolyodott el. Most már én kerültem zavarba. Mennyire akar még összezavarni?! Így is minden gondolatom róla szól…

- Mi lenne, ha visszafordulnánk? Kezd hideg lenni. – tereltem a témát, amit Louis is észrevehetett, mert megint elmosolyodott, de most társult hozzá a már jól megszokott fejcsóválás is.

Egyik pillanatról a másikra, mint akinek csak most esett le a dolog, fogta magát és kibújt a pólójából (!), majd rám terítette azt.

- Te meg mit csinálsz? – néztem rá értetlenül.

- Te mondtad, hogy fázol! Én csak úriember vagyok. – mondta, mintha ez bele lenne írva az életrajzába, majd egy „Inkább örüljél, hogy itt vagyok neked”-féle mosoly suhant végig az arcán.

Tekintetem fedetlen felsőtestére vándorolt. Hasa izmos volt, kockái kirajzolódtak. Akaratlanul is elképzeltem, ahogy egy Baywach jelenetben, éppen vizes haját megrázva, lassított felvételben fut be a tengerbe, kezében a mentőeszközzel, hogy kimentse a bajbajutott embert (aki mellesleg szívesen lettem volna én) miközben izmain végiggördülnek a vízcseppek. Talán egy kicsit sok ideig legeltettem tekintetemet a felsőtestén, ugyanis egy ”köhintés” hozott vissza a valóvilágba.

- Tetszik mi? – vigyorgott önelégülten az arcomba.

- Láttam jobbat. – füllentettem és megvontam a vállam. Azt hittem ez a dolog így annyiban is marad, de ugyan már, hiszen Louis-ról beszélünk. Ő közelebb hajolt, ajkait a fülemhez emelte és halkan belesuttogott, mire légzésem gyorsabb ütemre kapcsolt.

- Valld be, hogy megfognád! – gondolhattam volna. Incselkedésére arcon csaptam a pólójával.

- Vedd fel és ne kísérts! – fenyegettem és láttam, ahogy szája még följebb görbül, ugyanis nem ilyen választ várhatott tőlem. De én csak az igazat mondtam.

Későre járt, ezért szaporáztuk a lépteinket. Nem hiszem el, hogy mindig megbocsátok neki, de valahogy mindig eléri. Egész úton a hülyeségeit hallgattam, mint például hogy a ”cudar” az milyen vicces szó. Akárhányszor kimondtam ő elkezdett röhögni és tényleg fontolóra vettem, hogy nem egy diliházban lenne-e a helye. Aztán jött megint a kacsacsőrűek elemzésével és amikor kifejtette, hogy miért is hasznos egy zoknis fiók arról már ne is beszéljünk. Otthon édes otthon. Megérkeztünk. A lámpák égtek és amikor benyitottunk Zayn-nel és Maya-val találtuk szembe magunkat, akik éppen egy nagy bájcsevej közepén tarthattak. Amint megláttak minket, mindketten egyszerre nyújtóztak nagyot egy ásítás kíséretében.

- Húha… hát ez félelmetesen egyszerre volt… - néztem rájuk furcsán.

- Nem tudom mire gondolsz, de én rettenetesen elfáradtam! – motyogta Maya az ásításba.

- Én is! – helyeselt Zayn, majd mindketten egy „Jó éjt!” kíséretében elhagyták a helységet. Kérdőn egymásra pillantottunk Louis-szal.

- Ezek terveznek valamit. – adott hangot a bennem rejlő állításnak, én pedig csak bólogattam, igazat adva az elméletének. – Na mindegy. Én megyek fürödni és aludni. Jó éjszakát Rachel! Csupasz testű álmokat! – rántott vállat és azzal felment a lépcsőn, ahol találkozhatott Harry-vel, mert egy olyasmit hallottam, hogy:

- Na mi van Louis? Hol voltatok… kettesben? Csak nem történt egy s más? Tengerpart, sötét… egy kis szabad ég alatti békülős… - magam elé képzeltem Harry-t azzal a perverz vigyorával a képén,

de találgatását nem mondta végig, mert Louis azt hiszem adott neki egy sallert, amit a göndörke egy „Áúú”-val támasztott alá.

Megszomjaztam, ezért a konyhába mentem, ahol csodával határos módon nem találtam, sem Niall-t sem pedig más, éjszakai nassolót. Miközben iszogattam, egy párbeszéd ütötte meg a fülem.

- De korán haza kell érnünk, különben lebukunk és azt nagyon nem szeretném. – hallattszódott a halk suttogás az ajtó felől és a hang tulajdonosa nem más volt, mint az én drágalátos testvérem.

- Nyugi nem fogunk. Most viszont induljunk, hiszen előttünk az éjszaka! Bulizzunk! – a lelkesedés pedig nem mástól származott, mint Zayn-től… Az ajtó nyitódott, majd csukódott.

Gondolatban már a tenyeremet dörzsölgettem össze. Édes szíveim, ennyit arról, hogy nem buktok le. Megőrzöm a kis titkukat… valamiért cserébe. És már tudom is, hogy mi lesz az.

Zayn szemszöge:

Úgy egy órája, amikor elkezdődött a Louis-Rachel féle balhé és kiabálás úgy voltam vele, hogy nem bírom tovább. Egyszerűen muszáj volt kiszabadulnom. Ráadásul nem sokat segített a közérzetemen, hogy egy zuhanysapkában és egy köntösben kellett rejtegetnem a személyazonosságomat. Maya valószínűleg látta rajtam az idegösszeroppanás előjeleit ezért félre húzott a többiektől. Kijelentette, hogy lesz egy jó buli este és megkérdezte, hogy nem akarok-e csatlakozni hozzá. Mondanom sem kell hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna ezért az ajánlatért. Egy kis szabadság az elmebajból! Amiért pedig még hálásabb voltam neki, hogy megszabadulhattam a nevetséges göncöktől és most az egyszer álruhát sem kellett felvennem. Még ha akartam volna sem, mert Maya szemtől szembe kijelentette, hogy még egy 80as évekbeli bajusz, vagy egy zacskó, vagy egy lábas vagy egyéb beteg ötlet és el is felejthetem, hogy ő emberek előtt mutatkozzon velem. Azért adott rám egy napszemüveget, mondván, hogy még várjuk meg, amíg egy józan ember sme lesz a közelünkben. Akkor majd levehetem azt is.

-          Hova is megyünk? – sietnem kellett mellette, hogy tartani tudjam vele a lépést, pedig könyörgöm rajta egy feszülős ruha és még magassarkú is volt.

-          Az egyik kedvenc helyemre. – mosolygott rám a telefonjából felnézve.

Amióta elindultunk azt a vacakot nyomkodta. Most azonban nagy megkönnyebbülésemre eltette. Kezdtem komolyan megijedni, hogy most adja le az üzenetet a szervkereskedőknek, hogy a „friss husi” úton van. Most hogy jobban szemügyre tudtam venni, anélkül hogy éppen a fejemet üvöltené le, vagy éppen valamelyik hülye „házszabályát” mondaná fenyegetően, meg tudtam érteni, hogy Niall úgy oda volt érte. Hosszú barna haj, élénk szemek, szépen ívelt ajkai, amik sarkában mindig ott bujkált egy mosoly, kedves, nyitott személyiség, egy szóval imádnivaló volt. Mellesleg figyelmes, hiszen pillanatok alatt rájött, hogy mire van szükségem.

-          Mond csak. A srácok mindig ilyen... fárasztóak? – törte meg a csendet Maya, miközben egy kihalt utcában ballagtunk. 

-          Most még nyugisnak nevezném őket. – nevettem fel idegesen, hiszen eszembe jutott az összes hülye versenyünk, időtöltésünk és fogadásunk. A reakció csak két tágra nyílt szem volt.

-          Részvétem! – veregette meg végül a vállamat együttérzően.

-          Nehogy azt hidd, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Most csak, hogy is mondjam? Kicsit sok ez az idő, amit így távol töltünk a rajongóktól és a banda többi tagjától. Például a menedzserünktől, a dobosunktól és az ismerőseinktől messze. Egyszóval a megszokott környezetünktől. Most kicsit mindegyikünk be van zsongva. – idegesen túrtam bele a hajamba.

-          Értem. – szólalt meg ismét. – Tehát ez olyan, mint egy kirándulás a diliházból. – vigyorgott rám gonoszan, mire nekem is egy mosoly futott végig az arcomon.

-          Mondhatjuk úgy is. – értettem egyet.

Mielőtt ismét megszólalhattam volna, távoli zene hangja ütötte meg a fülemet. Emberek! Normális, épeszű emberek! Legbelül éreztem, ahogy forrni kezd a vérem. A zene egy hatalmas villaszerű házból jött. Elismerően mértem végig. Maya-nak aztán vannak ismerősei. Mielőtt még beléphettem volna az ajtón, Maya belém karolt. Amikor kérdőn néztem rá megforgatta a szemeit.

-          Jobb ha mindenki azt hiszi, hogy a pasim vagy. Így talán kevesebben másznak majd rád és ezzel csökken a lebukás esélye. Nem kell nyalnunk falnunk egymást csak maradj a közelemben! – adta ki az utasítást.

-          Leo nem fog megharagudni ha ez visszajut hozzá? - vontam fel a szemöldökömet.

-          Leo nem a pasim. – mielőtt még hangot adhattam volna az értetlenségemnek, gyorsan folytatta. – Csak sex alapon vagyunk együtt, de ezt nem akartam a srácok előtt hangoztatni. Ha kérhetlek, te se nagyon tedd. – nézett rám kérlelő szemekkel.

-          Esküszöm. – emeltem fel a jobb kezem és tettem ünnepélyesen a szívemre a balt, hogy bizonyítsam mennyire komolyan gondolom. A válasza csak egy széles vigyor volt.

-          Ajánlom is, hiszen még mindig nem találtuk ki Rachel-lel, hogy mi legyen a büntetésed. – kinyújtotta rám a nyelvét, majd berántott maga után a házba.

Odabent alig volt levegő. Mindenki rátapadt valakire vagy valamire (!). Gondolok itt egy srácra, aki elég furcsa helyzetben tartva egy álló lámpát ült egy valószínűleg lehányt fotelben. Ígéretesen indul. Alig lehettünk bent egy perce de egy csaj máris megpróbált lekapni. Maya nindzsa reflexeit megvillantva rántott el a felém szinte repülő csaj útjából, aki ennek következtében nekirohant a falnak. Szegénynek ez tuti fájni fog holnap reggel. Akik még voltak olyan állapotban azok mind odaköszöntek Maya-nak. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat és csalódottnak, amiért nekem senki sem köszönt. Könyörgöm ez nem így szokott lenni! Erős késztetést éreztem, hogy lekapjam magamról a napszemüveget, amit megjegyzem páran furcsán vettek szemügyre hiszen az éjszaka közepe lehetett.  Mielőtt azonban megtörténhetett volna a nagy bejelentés, Maya kihúzott a házból a hátsó ajtón keresztül.

-          Itt azért jobb a levegő. – vigyorgott rám, még mindig belém karolva.

Meg kellett hagyni, hogy igaza volt. Idekint a friss, éjszakai, sós levegő elfedte a buliszagokat. Egy hatalmas medencébe egy csomó félmeztelen csaj meg srác táncolt, smárolt, ivott vagy énekelt. Mielőtt még szemügyre vehettem volna jobban a helyet, egy pohár ütközött neki a mellkasomnak. Amikor ránéztem a karhoz tartozó személyre ismét Maya vigyorával találtam szemben magamat.

-          Inkább igyál és ne vágj ilyen megszeppent képet! – adta ki a parancsot én meg eleget téve neki, lehúztam a megállapíthatatlan eredetű italt. Annyiban biztos voltam, hogy nagyot üt.

Már legalább a negyedi poharunkat ürítettük ki, amikor Maya kissé vidámabb kedélyállapotban a mellkasomra bökött.

-          Versenyezzünk! – kiáltotta. – Te meg én Zayn Ma..! – itt felröhögött, amiért majdnem kikotyogta a titkot. Hoppá mégiscsak többet ihatott, mint gondoltam. – Piapárbaj itt és most! – kiáltotta miközben felkapott két újabb poharat. A közelben lévő egyik srác egy elhaló "Ezaaz Piapárbaaj" kiáltást hallatott, majd pofával előre esett a páfrányok közé.

-          Le fogsz bőgni angyalom! – nevettem fel én is kissé jókedvűen.

Megragadtam az egyik poharat és azt is lehúztam. Majd még egyet, majd még egyet és így mentünk még öt poháron keresztül. Végül mire feleszméltem már egy hintaágyon ültem. Sejtelmem sincs, hogy hogy kerültem oda, de Maya és még legalább négy lány táncolt előttem önfeledten. Az egyik, valami szőke, elkezdte levenni a magassarkúját, majd végül ledobta a kisestélyiét, amiért gondolom apuci elég sokat perkálhatott. Aztán egy ugrással, fehérneműben bele vetette magát a medencébe. Miután ismét felbukkant és felkiáltott, hogy szó szerint idézem: „Wúúúúúúúhúúúúúúúúúú!!!!!” A többiek is követték a példáját. Kivéve Mayát, aki miután úgy szintén megszabadult a „felesleges” textildaraboktól, odalépett hozzám.

-          Gyere kicsi Zayn! Csobbanj egyet te is! Ne csak üüüljj!! – kiáltotta és felrántott állásba.

Mielőtt még ismét engedelmeskedhettem volna neki. Vajon hogy csinálják Rachel-lel? Még Harry is betartja a hülye szabályaikat. Miközben ezen agyaltam Maya már megszabadított a pólómtól. Elismerően kacsintott, majd elkezdte lerángatni rólam a gatyát is. Amikor az is megvolt és levetkőztetett, mint ahogy egy óvodást szokott az anyukája, megragadta a kezemet és futva elindult velem a medence felé. Végül egy-egy seggessel értünk bele a vízbe. Mind a ketten elnevettük magunkat amikor felértünk a  vízfelszínre. Ez a szép az alkoholban. Fogalmad sincs, hogy mi olyan vicces, de az nagyon. Még mindig nevettünk, amikor felcsendült valami szám a háttérben. Maya felkiáltott, hogy mennyire imádja ezt a számot, majd teli torokból, sok másik részeggel egyetemben, elkezdte énekelni. Meglepően jó hangja volt, még ilyen állapotban is. Habára víz mindkettőnk fejét kitisztította egy kissé. Ismétlem egy kissé! Ahogy az előttem táncoló, énekelő, nevető Maya-t néztem, elkapott a hév. Odaléptem hozzá, ő pedig legnagyobb döbbenetemre nem lépett el. Helyette abba hagyta az éneklést és a táncolást, majd egy gonosz mosollyal az arcán nézett rám. Szinte kigúnyolt a pillantásával és a mosolyával, de nem érdekelt. Még közelebb mentem ő pedig átkarolva nyakamat húzott magához. Ajkaimat az ajkaira tettem és elvesztem a pillanat hevében. Átkaroltam a derekát és még közelebb húztam miközben megállás nélkül faltuk egymást. Egyetlen egy gondolat cikázott végig a fejemben. Sajnálom Niall.