13. Fejezet

Alllloha! ^-^ Ismét élő, egyenes adásból jelentkezünk Hawaii-ról (óóó bárcsak!) Szokás szerint tele lesz ez a rész is humorral és kavarodással. ; ) Ugyan nem igazán jönnek a visszajelzések, azért megírtuk ezt a részt is. Mondanom sem kell, hogy elég nehéz úgy írni, ha nem tudjuk pontosan, hogy jó-e amit csinálunk. Megtekintés van dögivel és ezért összetesszük két kezünket, de azért egy kis véleménynyilvánítás nem ártana. ; ) Amíg meg jön az ihlet és ujjbegyeitek pötyögni nem kezdenek a billentyűzeten, addig Jó olvasást és szórakozást kívánunk! <3

Rachel szemszöge:

Reggel pontban 5-kor megszólalt az ébresztőm, de úgy döntöttem, hogy egy napot kibírok futás nélkül. Anélkül, hogy a szemhéjamat egy milliméternyire is felnyitottam volna, kinyomtam a telefonom. Mozgolódtam egy ideig, mert nem fértem el. Pedig franciaágyam van! De mivel túl kómás voltam, hogy ezzel foglalkozzak, így 1 perc alatt újra elnyomott az álom.

Amikor újra felébredtem, már tényleg zavart a kis hely. Másik oldalamra fordulva megéreztem egy testet és beszippantottam a férfias illatot. Hmm… Evan. Közelebb húzódtam hozzá, testünk egymásnak simult, mire ő hallatott egy halk, elégedett morgást. Lábamat az övé közé fúrtam és halkan a fülébe suttogtam, szemeimet pedig még mindig lehunyva, élveztem a pillanatot.

-          Tudtam, hogy meggondolod magad.

Gondoltam, egy jó reggelt csókkal ébresztem fel a kis álomszuszékot. Ajkaim az övét keresték és mikor megtalálták, finoman nekinyomtam az enyéimet miközben ujjaimat hajába mélyesztettem. Mielőtt még azonban heves csókba kezdtem volna, rájöttem, hogy itt valami nincs rendjén. Állj! Ez… ez nem Evan haja! Akkor kit készülök éppen megcsókolni? Szemeim azonnal kipattantak és Louis álmatag fejével találtam szembe magam amint ajkam az övére tapadnak. Olyan lendülettel ugrottam el tőle, hogy az ágy egyszer csak véget ért alattam és egy nagy puffanás kíséretében, hirtelen a szőnyegen találtam magam. Reméltem, hogy még aludt a kis „szájrapuszink” alatt és amikor ténylegesen felkel, már nem fog rá emlékezni.

-          Na mi van? A szőnyeg gerjesztőbb, mint az én szám? Igazán nem kellett volna abbahagynod, én élveztem. – Elő fog fordulni valaha, hogy esetleg, ne adja isten, valami csoda folytán össze is jön valami az életben?! Ugyanis a nyöszörgő hang az ágyamból nem ezt tanúsítja. Várjunk csak… Louis! Rögtön feleszméltem a dolgokra és azonnali magyarázatot vártam.

-          Louis! Te meg, hogy kerülsz az ÉN ágyamba? – hangsúlyoztam ki a végét. Úgy gondoltam, hogy most már felállhatok, remélve, hogy a nem kívánt lángok eltűntek arcomról, amit a ”kis incidens” okozott.

-          Én azt hittem te vagy az én ágyamban, de most, hogy kérdezed… – nézett körbe a szobán – említettem már, hogy alvajáró vagyok? Szóval ne gondolj semmi rosszra, én nem akartam rád mászni az éjszaka közepén, de ahogy látom, – itt köhintett egyet - te pontosan erre hajtottál még fél perce. – szemöldökei az egekbe szaladtak és kacéran húzogatni kezdte azokat. Ez is csak velem történhet meg… De mi másban lennék a legjobb, ha nem a tématerelésben?

-          Nem tudom mire gondolsz. – a tekintetem mindenhova vándorolt csak a fiúét kerülte egyedül. Épp a falat pásztáztam, mint aki éppen valami érdekeset talált, de a fejcsóválást még így is láttam. Na, meg mondtam, hogy ebben vagyok a legjobb! – És most, ha lennél oly cukorfalat… - néztem rá kedvesen – HÚZZÁL KI A SZOBÁMBÓL! – utasítottam ellentmondást nem tűrő hangnemben, mire a vigyori összerezzent és lábát nyakába kapva futott ki a helységből. – És egy szót se! – kiáltottam utána, mire egy „Tudtam ám, hogy nem csak álmodtam!” volt a válasz és láttam magam előtt, ahogy önelégülten mosolyog. Hát… van, ami sosem változik…

Ajtómat becsaptam és a szekrényem felé vettem az irányt. Felvettem a kedvenc amerikás farmer mellényemet, egy ugyancsak farmer rövidnadrággal és egy fehér toppal.

Végül úgy döntöttem, hogy most már emberek közé mehetek, így kiléptem a szobámból és lebotorkáltam a nappaliba, ahol Harry és Liam, Joy társaságában, éppen a kanapén ülve tévézett. Joy macskapózban helyezkedett el Liam-en, vagyis összegömbölyödve tehénkedett szegény srácra. Mivel kissé nagydarab kutya a mi kis Joy-unk, ezért félig lelógott a kanapéra. A szőrmókot odébb tuszkolva, lehuppantam Harry mellé és kényelembe helyeztem magam. Az óra szerint már fél 12 volt, szóval érdeklődni kezdtem a többiek holléte iránt.

-          Jó reggelt! – köszöntem, rájuk villantva egy Rachel-féle ”ultracuki” mosolyt. – Többiek hol vannak?

-          Neked is. Zayn és Maya még kiütve alszik, Niall tegnap este óta a szobájában van, Louis pedig – itt Liam lassított egy kicsit – hát őt a te… khm… szobádból láttam kijönni nemrég… boxerben és pólóban. – éreztem, ahogy arcomat újra ellepi a pír, akármennyire is próbáltam ellenállni, szemeimet pedig inkább lesütöttem. Harry az utóbbi mondatra felkapta a fejét és megint rajta volt ”az a vigyor”.

-          Én tudtam! Ne is próbáld meg tagadni, mert ez már egyértelmű. Valld be, hogy volt egy kis hancúr az éjjel! – mutatott rám vádló tekintettel.

-          Harry, fogd már fel, hogy nekem barátom van és nem volt semmilyen hancúr az éjjel, sem pedig máskor! – próbáltam győzködni, de ő csak hajthatatlanul csóválta a fejét.

-          Nem szép dolog a szemembe hazudni… Rossz vagy Rachel, nagyon rossz… - ingatta továbbra is a fejét, azzal a rosszalló tekintettel. Feladom!

-          Tudod mit? Nem tartozom neked magyarázattal. – csaptam össze a két kezem és inkább hátradőltem a kanapén, ahelyett, hogy továbbra is a vádló tekinteteket nézzem. - Várjunk csak… Niall tegnap este óta ki se tette a lábát? Enni se? Mindjárt ebédidő. – hitetlenkedtem, ugyanis a szöszi nem volt híres a koplalásról, most azonban még is ez volt a helyzet. Egy dologban biztos voltam. Maya…

-          Pontosan. Nem tudjuk mi baja. Ma mindenki olyan furcsa. Ő, Louis, még Zayn és Maya is, akik most is nagyban húzzák a lóbőrt, pedig ez Zayn-re egyáltalán nem vall és ha jól tudom, akkor a tesódra sem. – Pontosan. Hogy ne legyen feltűnő a titokzatos mosolyom, ami az iménti mondatra suhant át az arcomon, gyorsan felvettem a ”Tényleg nagyon fura!” arckifejezésemet és bólogatva helyeseltem Liam feltevéseire.

-          Mi van velem? – jött a lépcső felől a hang, amit Zayn birtokolt. Valószínűleg éppen most lépked lefele tök másnaposan.

-          Á, semmi, csak tudod éppen azt beszéltük, hogy biztosan nagyon elfáradhattatok tegnap este. – néztem továbbra is faarccal a tévét, de attól még hallottam, ahogy hirtelen megtorpan a lépcsőn egy pillanatra, majd folytatja útját. Elérem én, hogy kibökjétek!

-          Igen, tudod este sokáig fent voltam, mert… arra gondoltam, hogy befestem a hajam és az interneten keresgéltem, hogy melyik lenne a legjobb. – Ez aztán már kifogás… De ha ő így játszik, akkor én is!

-          Tényleg? De jó! Éppen a fodrászüzletbe indultam, gyere, menjünk együtt és ott kiválasztjuk neked a megfelelő színt! – lelkesedtem be természetesen a cél elérése érdekében, majd felpattantam, csuklón ragadtam a hápogó Zayn-t, akinek olyanok hagyták el a száját, mint például „Erre igazán semmi szükség!” vagy „Később is ráér!” vagy „Halkabban, mindjárt szétrobban a fejem!”

Nem igazán érdekelt, inkább kirángattam, és unszoltam, hogy vegye már gyorsabban a cipőjét, majd odavágtam a többiekhez egy „Majd jövünk”-et és már indultunk is a butikba.

Zayn egész úton arról nyafogott, hogy ez tényleg ráér később és még amúgy sem döntötte el, hogy milyen színt akar. Aztán jött a „Ez nem jó ötlet, fel fognak ismerni!” duma, mire lekaptam magamról a női napszemüvegemet és ráraktam. Erre tovább rinyált és már tényleg ott tartottam, hogy tökön döföm magam, ha nem hagyja abba. Végül kibírtam, szerencsére nem volt olyan messze a bolt, az utcák nyugisak voltak, így nem kellett tartanunk az őrült „Szeretlek Zayn! Vegyél el feleségül! Leszek a csicskád!”-féle rajongóktól. A boltban számtalan hajfesték volt, nekem pedig már megvolt a saját kis tervem.

-          Szerintem ez menne a szemed színéhez. – mutattam fel a harmadikat, ami a kezem ügyébe akadt, közben gondolkodva néztem az ijedt tekintetű srácra és méregettem a terméket, hol a hajához, hol a szeméhez.

-          Szerintem meg a rózsaszín nem az én színem… azon kívül ne zavarjon, de hiába méregeted a szememhez, mert egy napszemüveg van rajtam. – mutatott a pilóta szemcsimre.

-          Dehogynem! A barna és a rózsaszín tökre passzol! Olvasol te néha divat magazint? – csodálkoztam rá. Ezt márpedig akkor is megvesszük, ha tetszik, ha nem!

-          De Rachel, én nem akarok barbie baba lenni! – nyöszörgött világfájdalmas fejjel.

-          Jaj, ne butáskodj már! Jó lesz! – azzal a kasszához mentem és kifizettem az árut.

Az út ugyanúgy telt vissza, mint oda. Hisztis Zayn számomra eléggé elviselhetetlen ezért kapott útközben egy-két sallert. Majdnem letérdeltem az ajtónk előtt, elmondva egy imát, amiért végre hazaértünk, de végül hanyagoltam az ötletet. Amikor beléptünk már Maya is a fiúkkal tévézett. Akarom mondani majdnem lefolyt a kanapéról, úgy nézett ki, mint egy mosott szar, már elnézést.

-          Megjöttünk! - Tudósítottam az előszobából, majd magam után ráncigálva a duzzogó Zayn-t bementünk a nappaliba.

-          De jó, hogy jöttök! Remélem gyógyszertárban is voltatok, mert elfogyott az aszpirin. – pattant fel Maya hirtelen, én pedig közelebb mentem hozzá és kezemet a homlokára tapasztottam.

-          Te meg mi a francot csinálsz? – nézett rám értetlenkedve.

-          Meg nézem, hogy nincs- e lázad. Vagy mi más miatt kéne az aszpirin? – mint akinek most esett le, rögtön beleköhögött az arcomba. Kösz szépen…

-          Amiatt kell! Lehet, hogy beteg vagyok. – még egy köhögés az arcomba. Hiába a testvéri szeretet. - Pff… Mi más miatt kéne?

-          Jaj, szegénykém. Nincs nálam aszpirin, de mindjárt csinálok neked egy jó meleg húslevest. – mosolyogtam testvéremre. - Zayn te pedig gyere a fürdőszobába, mindjárt elkezdem a hajadat, Maya te is gyere, mert lehet, hogy segítened kell. – a két jómadár riadtan nézett össze egymással, de végül engedelmeskedtek.

Eközben Louis trappolt le jókedvűen a lépcsőn, de a mosoly azonnal lehervadt az arcáról, amint Harry elé ugrott és faggatni kezdte.

-          Rendben, akkor most tőled is megkérdezem: Mi történt az éjszaka, azaz miért jöttél ki egy szál boxerben és egy pólóban Rachel szobájából? – támadta le azonnal, mire Maya és Zayn kérdő tekintete is köztünk cikázott. Szegény Louis-t pedig olyan váratlanul érte a kérdés, hogy szokásához híven elkezdett össze-vissza hadoválni.

-          Én sétafika, mikor álom, de aztán lábak meg test, de azután… - egy sejtelmes vigyor, amiért legszívesebben tőből levágtam volna a fejét – szóval puha, de hirtelen észbe, hallom puff, és akkor még volt ez és sok meg rengeteg, de végül tudtam és remek. – mind az öten szem meresztve bámultunk az összezavarodott fiúra, aki észbe kapva még hozzátette: - Akarom mondani át akartam menni éjjel Rachel-höz egy plüssállatért, mert anélkül ugyebár nem tudok aludni. Tekintettel az éjszakára és hogy aludt, halkan osontam be, de az ajtó megnyikordult, én pedig a biztonság kedvéért álltam előtte 5 percet, remélve, hogy ha felkelt, akkor már vissza is aludt. Azonban amikor újra próbálkoztam és beléptem az ajtón Rachel leütött, azt hiszem a gördeszkájával és reggel a szőnyegen ébredtem. Még mindig fáj a helye! – tátott szájjal álltam a történetet hallgatva. Nem hiszem el, hogy rám fogta! Ezért még kapsz Tomlinson! Bár a történet most hihetőre sikeredett, engem ismerve.

-          Tudod Louis, még kételkednék is a történetedben, ha nem tudnám, hogy milyen Rachel. – ezek szerint még Liam is bevette. Nagyszerű, akkor mostantól én leszek Rettegett Rachel vagy esetleg Randalírozó Rachel, de ha jobban belegondolok, még a Rendbontó Ra… gondolataimból Harry hangja rángatott ki.

-          Én akkor sem hiszek neki! Egyszer úgy is kiderítem! – makacskodott a göndörke. Azt csak hiszi! Ha rajtam múlik nem tudja meg, ha Louis-on… akkor sem, mert tisztában van vele, hogyha elkotyogja, akkor kitépném a nyelvét.

-          Ahogy gondolod, de ha most megbocsátotok, nekünk dolgunk van. – azzal csuklón ragadtam a két másnapost és berángattam a fürdőszobába.

Utána bevittem egy széket, hogy letudjam ültetni Zayn-t a hajfestéshez. Ez így is lett. A srác arca egyre jobban elszörnyedt, ahogy látta az előkészületeket.

-          Miért akarod befesteni a haját rózsaszínre? – már megint Maya próbál faggatni, mikor nekem kellene olyanokkal, mint például „Miért surrantatok ki sunyiban bulizni az éjszaka közepén?”

-          Mert azt mondta, hogy be akarja festeni. Megkérdeztem, hogy miért ilyen fáradt, ő pedig azt mondta, hogy hajnalig az interneten keresgélt, hogy milyenre fesse, de én segítettem neki. – egy büszke mosollyal vigyorogtam testvéremre, aki villámokat szórt pillantásaival egyenesen Zayn felé. – És te? Nagyon sokáig nem keltél fel. Ez nem vall rád.

-          Film maratont tartottam az éjjel. – rövid válasz és… tökéletes.

-          Értem. – Maya végigmérte a reakciómat, mintha itt én titkolnék valamit. - Zayn készülj fel! Ha már ilyen sokáig fáradoztál éjszaka, akkor most valóra váltom a kívánságod. – összekevertem a festéket és már majdnem felkentem az összeszorított szemű srác hajára, amikor Maya keze villámgyorsan elkapta a karomat, de a szavakat nem nekem intézte.

-          Zayn… Tudja.

Maya szemszöge:

Rachel arcán megjelent egy „Na végre” kifejezés majd miután lerakta a hajfestéket, karba font kezekkel várta a magyarázatunkat.

-          Huh… köszi Maya. Már megijedtem, hogy egy Ken barbie lesz belőlem. – Zayn elhúzódott az ikertestvéremtől.

-          Na szóval, mi is volt ez a kis kiruccanás? Itt akartatok hagyni egyedül a maradék négy abnormálissal? Na jó Liam-et nem számítom bele.

-          Csak kicsit kiengedtük a gőzt. Semmi komoly. – vágtam teljesen faarcot. Sajnos Rachel-t nem tudtam átverni ezzel, hiszen ismert, mint a tenyerét, ráadásul az sem sokat segített, hogy Zayn egy ideges köhintés után verejtékező homlokkal próbált megszökni a fürdőszobából.

-          Ha jól hallom, akkor Louis éppen a nevemet kiáltotta. – Rachel rácsapott az ajtóra, mire az ijedt srác megtorpant.

-          Addig nem hagyja el senki ezt a szobát, amíg el nem mondjátok, hogy mit hallgattok el. – türelmetlen tekintete hol Zayn-t fürkészte, hol engem. Tudtam, hogy nincs menekvés. Átlát rajtam, mindegy mivel próbálkozok, tehát egyetlen egy út maradt. Az őszinteség.

-          Nem hazudtunk. Tényleg csak kiengedtük a gőzt. De tegnap este Zayn és én smároltunk. Ennyi. Ez az, amit elhallgattunk. Nem volt komolyan ezért tök felesleges lett volna ezzel felkavarni a port, ráadásul bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha Szatír Styles megtudná. – a gondolatra akaratlanul is egy grimasz futott végig az arcomon.

-          Te is így gondolod Zayn? Semmiség? – azt hittem, hogy jobban ki fog akadni, tehát az, hogy kifejezéstelen arccal figyelmen kívül hagyva most Zayn-hez fordult, meglepett. Látszólag Zayn-t is, aki valószínűleg azt számolgatta, hogy milyen válasszal hosszabbíthatná meg hátralevő évei számát.

-          Ééén… őőő… szerintem is? – nézett Rachel-re, majd rám félénken.

-          Rendben. – jelentette ki Rachel enyhe tétovázás után.

-          Akkor asszem ezt a témát lezártuk. – jelentettem ki gyorsan, terelve a témát. - Most pedig jöjjön a büntetésed a tegnapi „Mit ne vegyünk fel soha a büdös életben” divatbemutató rád eső része miatt. – néztem rá Zayn-re. Aki egy hálás pillantással nyugtázta a figyelemelterelésemet. – Szerintem ma egész nap te mosogatsz.

-          Mi? – nézett rám Rachel döbbenten. – Ez a csókkirály ellopta a kedvenc köntösömet. Én azt mondom tényleg fessük be a haját. Pár mosás után úgy is kikopik majd. – gonosz vigyorral az arcán vette ismét a kezébe a festéket.

Zayn egy ijedt őzikére emlékeztető segélykérő pillantást vetett rám, ezért nem hagyhattam, hogy a húgom egy meleg kalózt csináljon szegény srácból.

-          Mi lenne, ha mondjuk nem fésülködhetne ma egész nap? – álltam hirtelen közéjük. Rachel-ön láttam, hogy elgondolkozik.

-          Legyen ma meg holnap. – jelentette ki, majd mielőtt még bárki ismét megszólalhatott volna egy drámai kivonulással eltűnt a fürdőből.

-          Köszi. – mosolygott rám hálásan Zayn. Egy bólintással jeleztem neki, hogy „igazán nincs mit”, majd követve a tesóm példáját, én is elhagytam, a helyiséget.

Szörnyen éhes lettem a „Szent Maya Davies, a bajbajutott Zayn Malik-ok megmentője” szerep miatt, ezért egyből a konyhába mentem. A legkevésbé sem lepődtem meg, amikor Niall-t is ott találtam. Amikor azonban Louis-t is megláttam, amint ott állt egy répával hadonászva a szarkalábas szemű srác előtt, egy kissé elgondolkoztam.

-          Mi van veled?! Még a répámat is odaadom neked. – nézett Louis kétségbeesetten a pulton támaszkodó srácra.

-          Ez egyben fura és undorító kijelentés volt. – jelentettem ki miközben odasétáltam a hűtőhöz. Louis-tól csak egy lesújtó pillantást kaptam.

-          Ez mind a te hibád. Hogy ítélheted gyümölcsökre és zöldségekre? Ez olyan, mintha egy nyúlnak nem adnál mást enni csak steak-et.

-          Nem kellett volna tegnap megennie a sajtos pufim nagy részét. – vágtam vissza és most a szőke srácra tévedt egy pillanatra a tekintetem, csak hogy érezze a „büntető tekintet” súlyát.

Amikor azonban megláttam a sötét karikákat a szeme alatt, a semmibe révedő fakó szemeit és sápadt arcát elbizonytalanodtam.

-          Louis kifelé! – jelentettem ki rá sem nézve az említettre. Azt azonban láttam a szemem sarkából, hogy fülét farkát behúzva eltűnik a színről. Amint eltűnt, gondolkozás nélkül kikaptam egy rakat kaját és Niall elé raktam a pultra. – Egyél, mielőtt még meggondolom magamat! – morogtam. – Nem akarom, hogy itt leheld ki a lelkedet.

-          Nem a zöldséggel van bajom. – fakó pillantással nézett rám.

Itt kedveskedek, meg jófejkedek vele, ez meg most találja ki, hogy éhen hal?! Na azt már nem! Ha kell a saját kezemmel nyomom le a torkán a kaját.

-          Akkor meg mi bajod? – sóhajtottam, miközben nekiláttam egy „ultra-mega-giga” szendvics elkészítéséhez. 

                              

-          Az, hogy haragszol. – lebiggyesztett ajkakkal nézett rám. Olyan volt, mint valami kisfiú, akinek leesett a fagyija a földre. Mi a franc? Ennyi?!

-          Most szívatsz? ­– néztem rá lefáradt képpel. – Nem haragszom rád Cukipofi. – elvigyorodtam. – Az, hogy kiabálok, nem mindig jelenti azt. Most pedig kajálj, amíg nem lát senki. – kacsintottam rá, mire végre elmosolyodott. Imádtam azt az aranyos mosolyát és végre a szemeibe is visszatért a fény. Alig két napja vannak nálunk, de már el sem tudnám képzelni nélkülük a házat.

Még mindig egy mosollyal az arcomon figyeltem a vajkrémmel szenvedő Niall-t, amikor hirtelen a semmiből orrfacsaró bűz csapta meg az orromat. Mielőtt még hangot adhattam volna az undoromnak, Louis bukkant fel.

-          Áhhá! Tudtam én, hogy van szíved! – kiáltotta, majd elhallgatott, mert ő is megérezte az égi adomány illatát. – Mi a szar? – kérdezte miközben befogta az orrát.

-          Pontosan az. – sóhajtottam fáradtan, mert hála Louis kérdésének leesett, hogy honnan jön ez a csodálatos buké. Mivel nem mentünk el futni és valószínűleg senki sem engedte ki Joy-t, ezért szegény kutya nem tudott máshova üríteni. – Ez a te szerencse napod Louis! – vigyorogtam az értetlen srácra gonoszan. – Mivel már tudom is, hogy mi a büntifeladatod a tegnapi kis transzi szerkód miatt. – itt már leesett neki és láttam rajta, hogy mindjárt felrobban a méregtől. Tátogott kettőt, majd megszólalt.

-          Én, Louis Tomlinson nem… ismétlem NEM fogom feltakarítani egy kutya ürülékét! Senki ember fia nem tud erre rávenni. SENKI! – miután befejezte a beszédét, egy unott pillantással néztem rá.

-          Asszem, akkor helyette az lesz a büntetésed, hogy nem szólalhatsz meg két napig. – morfondíroztam hangosan.

-          Tévedtem. Egy kegyetlen szörny vagy. – mutatott rám fenyegetően, majd kiviharzott a konyhából. 

-          Azt javaslom fejezzük be máshol a reggelinket. – fintorodott el Niall, majd magához ölelve egy vagon kaját öles léptekkel indult el ki a konyhából nyíló terasz ajtón keresztül az udvarra.

Odakint leült a fűbe és lepakolta a maga köré a kaját.

-          Van egy csomó asztal. – néztem rá felvont szemöldökkel, egy széles vigyorral az arcomon. – Komolyan a földön akarsz enni?

-          Most mi van? Olyan, mint egy piknik. – vigyorgott rám miközben megütögette maga mellett a földet.

Szemeimet forgatva ültem le mellé. Mivel én már megcsináltam a tökéletes, két emeletes szendvicsemet, jó étvággyal kezdtem neki az evésnek. Öröm volt nézni, hogy milyen precízen csinálja meg a szendvicsét, a térdén egyensúlyozva. Mélyen legbelül fogadást kötöttem, hogy leesik-e. Azonban meghazudtolva a gravitáció törvényeit, balesetmentesen elkészült a remekmű.

-          Ezer éve nem ettem. – sóhajtotta mielőtt beleharapott volna a szendvicsbe.

Amit utána leművelt, azt nem lehet szavakba önteni. Percekig csak hümmögött, meg motyogott valami „Igen, én is szeretlek” féléket. A végén már fizikailag képtelen voltam visszatartani a nevetést, így egyszerűen csak kitört belőlem, mint egy vulkán.

-          Sosem láttam még senkit, aki szerelmet vallott egy szendvicsnek. – nevetve adtam magyarázatot az értetlenül engem bámul srácnak.

 

-          Hát mert még senki sem evett az én szendvicseimből. – jelentette ki büszkén, majd egy harapással elfogyasztotta a reggelijét.

Éppen időben, mert a következő pillanatban Harry feltépte az ajtót, amin percekkel ezelőtt kijöttünk és mint valami szónok egy nagy beszéd előtt megköszörülte a torkát, majd mint aki most lát meg valami furcsát felvont szemöldökkel mért minket végig.

-          Niall, te rendes kaját ettél?

-          Mi? Nem! – jelentettem ki gyorsan. – Ezt én ettem, csak hogy még kegyetlenebb legyen a büntetés, előtte faltam be egy szendvicset. – jelentettem ki és egy gonosz vigyort festettem az arcomra, csak hogy még hihetőbb legyen.

-          Te egy szadista vagy. – állapította meg Harry. – A lényeg, hogy... – köhintés – bejelentem, hogy vééééééééégre valahára, ezer millió év elteltével, elérkezett a pillanat, hogy kijelentsem... hatásszünet! – motyogta – Ideje felkészülni a Welcoooooome Party-raaaaaa! – elkezdett ugrándozni, majd eltűnt a házban.

-          Miért érzem azt, hogy ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz? – kérdeztem a mellettem ülő Niall-t miközben éreztem a gyomromban egyre növekvő rossz érzést. 

     Tudjuk, hogy nem jellemző ránk, de mivel eléggé elfoglaltak leszünk a következő egy hétben (év végi hajsza a suliba... brrr....ISKOLA!! ), ezért most feltételhez kötjük a folytatást : ) Reméljük, hogy lesz bennetek egy kis hajlam, hogy teljesítsétek az elvárásainkat, ami négy pozitív visszajelzésből és két komiból áll. Tehát pötyögjetek és ismét jövünk! Aloha x