3. Fejezet

Aloha! 
Meghoztuk a 3. fejezetet. Reméljük tetszeni fog és nem haragszunk meg ha írtok pár komit. ; ) Jó szórakozást! <3 (Ui.: ha ott tartotok, katt az If I had you-s linkre ;) :P )

Rachel szemszöge:

Akkor jöttem rá, hogy az ellenfelem nem más, mint Louis Tomlinson. 
A gondolatok csak úgy keringtek a fejemben, mint gólya fos a levegőben. Gyorsan felkaptam a mobilom és felpattantam álló helyzetbe. Feltűnő lett volna, hogy a lábát bambulom, mint valami holdkóros. Még a végén azt hinnék, hogy beindulok a lábszőrre. Mielőtt még elolvastam volna az üzenetem, körbepillantottam az étkezdében, arra gondolva, hogy ha ő itt van, akkor a többieknek is itt kell tartózkodniuk. Csak ekkor tűnt fel a falnak támaszkodó, négy furcsa… nagyon furcsa drukker. Ha nem csal a megérzésem, akkor ők a banda többi tagja. Azok az álruhák, te jó isten! Röviden tanulmányoztam, hogy ki, kicsoda és minek öltözött. Balról az első két srác, Harry és Liam egy párt alkottak. De nem is akármilyen pár voltak, hanem két 80 évesnek mondható szottyos öregember. Ebből a szoknyapecér volt a nőnemű. Eskü, hogy a nagyim jobban öltözködik, mint ők... Tőlük jobbra pedig Niall és Zayn ácsorgott. Valamiféle utcai zenésznek lehettek öltözve, bár az én szememben csak két, szakadt csöves volt. Niall ráadásul úgy nézett ki, mint akit megcsapott a kettőhúsz.

Még ilyen öt idiótát. Még ennyi idő után is biztatták Louis-t… vagy legalább is azt mutatták, mert a szájukról teljesen más dolgokat olvastam le, mint például: „Ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos!” vagy „Tudod-e, hogy hány százalékban vagy náci csillám póni?” és egyéb hasonló dolgokat súgtak barátjuk irányába. Azt hiszem az elején még drukkoltak, de a 8 óra az mégis csak 8 óra, úgyhogy gondolom megunták és elkezdtek ilyen mondatokat gyártani, azon versenyezve, hogy kié a legdegeneráltabb. Nem akartam leleplezni magamat, hogy tudom a kis titkát. Ezért most játszani fogunk egy kicsit, míg ő halál nyugodtan hülyének néz. Elővettem a kérdő pillantást és a totál naiv arckifejezésem, majd rápillantottam (ez a kedvenc párosításom).

-          Ők a családod? – mutattam a „drukkoló” négyesre. Arcáról valamiféle „Mi a szar?” típusú kifejezést olvastam le és ehhez párosult még az aggodalom és a döbbenet is. Szemei enyhén kikerekedtek és zavarában nem tudott mit mondani egy ideig.

-   Ők? Pff… Dehogyis! Hogy lennének már a családom? Kérlek… A nagyszüleim… öhm… Cleveland-ben élnek és nincsenek testvéreim csak egy kutyám… Fogas. - hebegte.

Azt vettem észre, hogy lopva balra pillant. Követtem az irányt a szememmel és mit látok? Na mit? Egy ruhafogast. Hmm… Fogas a kutya… ez már kreatív. Az alatta lévő asztalnál pedig egy srác ült kék pólóban, amin a már közismert meseszereplő volt, Cleveland. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha fognám magam és nyomnék neki egy orbitális tapsvihart, amiért ilyen találékony és frappáns magyarázattal állt elő. Ezt az ötletet két dolog miatt vetettem el. Egy: semmi kedvem elveszíteni a versenyt azzal, hogy leveszem a másik kezemet is Vöröskéről. Kettő: leleplezném magam, amit még nem szeretnék. Ez a színészkedés most elég jól szórakoztat. Tanulság: sose nézd hülyének Rachel Davies-t! SOHA!

-       Nekem egy sima "nem" is megtette volna, de azért kösz az életrajzot. Csak azért kérdeztem, mert nagyon drukkolnak neked. Hát nem furcsa? – nem biztos, hogy jól láttam, de mintha megkönnyebbült volna… Ne bízd el magad, mert a java még csak most következik.

-       Érdekes… Nem tudom, miért lehet. Bár ha azt vesszük, hogy milyen… khm… jóképű vagyok. – ezzel nem is vitatkoznék, ha nem egy szombrérós fickónak öltözve állna előttem, de ebben a maskarában inkább volt visszataszító, mint jóképű.

-       Hát, akik gerjednek a bajuszra… -  erre a reakció csak egy sértett pillantás volt. Közben gyorsan megnéztem az üzenetemet. Maya-tól jött.

„ 10 perc és ott vagyok. Remélem addigra már egy próbakörre is elvitted a motort. ;) "

Vagy nem. - Mondtam magamban. Nem üzentem vissza, inkább  tovább faggattam Lou-t.

-           Ha már itt tartunk, te mit gondolsz a One Direction-ről? – azt hiszem, most jön az önfényezés.

-       A kedvenc bandám! Annyira viccesek, kedvesek és még jól is néznek ki, akár a görög félistenek! A kedvencem Louis. Azok a tenger színű szemek… elolvadok, ha épp egy videóban nézem és azért a teste se semmi. Sokan mondták már neki, hogy modell alkata van. De ami a legjobb, az a feneke. – Na, mit mondtam?! Ezt akkora áhítattal mondta, hogy majdnem hangosan felröhögtem.

-       Te meleg vagy? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. Ezt nem hagyhattam ki, ha már ekkora egoista.

-       Ja… khm… nem. Csak az unokahúgom állandóan róluk áradozik és már fejből nyomom a szöveget. – Szép mentés Louis, szép mentés. Biztos rájött, hogy egy kicsit túlzásba esett... kicsit.

-       Ha te mondod. Amúgy a Louis-s dologban lenne pár ellenvetésem. Egy: a szemei tényleg szépek, bár inkább hasonlítanám egy mocsár színéhez, mint egy tengeréhez. Kettő: a kockái közel sem olyan izmosak, mint a barátomé és három: … Az én fenekem sokkal jobb. – ezeket az ego romboló kritikákat vágtam a fejéhez, amiket természetesen nem gondoltam komolyan, de most visszanyalt a fagyi.  Már épp szólásra nyitotta a száját, amikor Maya toppant be.

-        Rachel Davies! Nem unod még az ácsorgást? – kiabálta az ajtóból. Nem zavartatta magát, sose tette. Nagy szája volt, ez ellen nem tehettem semmit. Odaviharzott hozzám, látván, hogy a  próbakörre még nem került sor. Arrébb mentem Louis-tól, hogy egyáltalán ne hallja, mit konzultálok a toporzékoló testvéremmel.

-          Elárulnád, hogy mégis mi a francért tapizza még mindig ez a szombrérós, bajuszos bohóc a motorunkat? – vádolt meg ugyanolyan fennhangon mit sem törődve azzal, hogy az említett személy három lépésre áll tőle. Ráadásul ezt úgy mondta, mintha az én hibám lenne az egész. Hát tehetek én róla, hogy ilyen kitartó? Én diszkrétebb voltam és odahajoltam hozzá, hogy a fülébe suttoghassak.

-    Hogy mégis mi a francért tapizza még mindig a motorunkat? Hát, kérlek szépen azért, mert ez a szombrérós, bajuszos bohóc itt mögöttem Louis Tomlinson!

Maya szemszöge:

Hatalmas önuralomra és az arcizmaim feletti teljes kontrollra szükségem volt, hogy ne képedjek el, úgy mint aki most tudja meg, hogy nem létezik a Mikulás.

-       Biztos vagy benne? – súgtam vissza a titokzatos képpel rám bámuló Rachel-nek.

-        Ezermilliótrillió százalékig. Könyörgöm. Nézz már rá! Ki öltözik így? Na és az a négy degenerált ott hátul a falnál? – az említett fejlődésben visszamaradottakra pillantottam és kis híján felnevettem.

-    Igazad van. Akkor már csak ezért is nyerd meg ezt a szépséget. – jelentettem ki, majd végig simítottam a motoron. – Megyek, leülök és nézem, ahogy megnyered a versenyt. – kacsintottam Rachel-re, miközben az utolsó mondatot már hangosan intéztem nem csak hozzá, hanem a mexikói Louis-hoz is.

Mielőtt ott hagytam volna őket, nem bírtam magammal és muszáj volt odaszólnom az inkognitós sztárnak.

-       Kösd fel a gatyád, Márió! – megütögettem a vállát és hátra hagyva a kitartó párost, odamentem a banda többi tagjához.

Mintha fel sem tűnt volna az a nevetségesen gyér jelmezük, úgy ültem le a pulthoz „gyanútlanul”.

-       Kérsz valamit, Maya? – Joe szólított meg.

-    Igen. Egy Álruhás Lady-t kérnék. – utáltam azt a vacakot, de nem hagyhattam ki ezt az alkalmat. Jól megnyomtam a szavakat az „álruhás” jelzőnél, minek következtében a négy jómadár ijedten kapta oda a fejét.

Kegyetlen mosoly terült szét az arcomon, miközben ránéztem a szakadt, sünihajú rocker-re.

Na vajon te ki vagy? Elgondolkozva vettem szemügyre a srácot. Amikor azonban megláttam mellette egy halom üres tányért és meghallottam, hogy a Joe Ökle hamburgert kéri, rögtön leesett. Niall. Mellette a szakadt csöves, aki éppen egy bögyös csajjal szemezett (szegény lány, nem kicsit megijedt!) csak is Zayn lehetett. Az idős párral már sokkal nagyobb gondban voltam. De majd megőrjített a kíváncsiság, úgy hogy fogtam az italomat és odaléptem hozzájuk.

-       Elnézést, szabad itt egy hely? – mosolyogtam kedvesen.

-       H-h-hogyne. – dadogta az öreg néni, átható zöld szemekkel. Meg vagy Harry!

És akkor kizárásos alapon, az „öreg bácsika” gúnya alatt Liam lapul.

-       Kinek tetszik szurkolni? – kérdeztem, miután belekortyoltam egyet az italomba (azt hittem kihányom oda az asztalra, közszemlére téve az ebédemet).

-       Tessék kedveském? – Harry nem hagyta ki az alkalmat, hogy süketet játszva, közelebb tudjon hajolni. Te szégyentelen! Gondoltam magamban, mikor megláttam, hogy épp a bikini felsőmet stíröli kamu, körkeretes szemüvege mögül. Ez túlságosan is magas labda volt ahhoz, hogy ne csapjam le. Megköszörültem a torkomat.

-       KINEK TETSZIK SZURKOLNI?!!! – üvöltöttem a fülébe ő pedig majdnem leesett a székről úgy megijedt.

Az étkezdében mindenki ijedten fordult oda. A szemem sarkából láttam, hogy a falnál álló Niall és Zayn alig bírják visszatartani a nevetést. Miután a nagyi-Harry visszaült rendesen a helyére, és megigazította a parókáját (Könyörgöm, lehetnének ennél átlátszóbbak?), válaszolt.

-     Én a lánynak szurkolok. A bajuszos nekem nagyon nem szimpatikus. – még a keze is remegett. Esküszöm, amilyen rosszak voltak az álruhák, olyan jók voltak a szerepjátszásban.

-             Na és te, kedveském? – nyöszörögte Liam az asztal másik oldaláról.

-        A lány a testvérem, úgyhogy neki. – műkönnyeket erőltettem a szemembe és a kezembe temettem az arcomat.

-       Mit csináltál vele? – meghallottam Niall ijedt hangját.

-       S-semmit. – dadogta Harry egy kicsit kiesve a szerepből. – Egyszer csak elkezdett sírni.

-       Na persze. – csattanás. Gondolom Zayn, aki most jelent meg, egy taslit adott a nyugdíjas haverjának. 

Niall átkarolt, akarom mondani a szakadt rocker, és simogatni kezdte a hátamat, hogy megnyugtasson.

-        Mi a baj? – suttogta.

-    Csak az... – dünnyögtem még mindig eltakarva az arcomat, majd felegyenesedtem és szánalommal az arcomon néztem rájuk. - ... hogy egyszerűen sírni támad kedvem ezeket a nevetségesen átlátszó „álruhákat” látva. – kaparásztam a levegőt, miközben a négy srác úgy nézett rám, mintha most fejtettem volna meg a Kennedy gyilkosságot.

-       Nem tudom kedveském, hogy miről beszélsz. – Liam dadogott visszatérve a nagyapó szerephez, de most nem csak én, hanem a három muskétás is reménytelen pillantásokat vetett rá.  

-       Szerintem ez már felesleges, Liam. – jelentette ki Zayn.

-       Mi buktatott le minket? – sóhajtotta Harry megsemmisülve.

Sokatmondó pillantást vetettem a motoromat fogdosó Louis-ra, aki éppen nagyban magyarázott valamit Rachel-nek.

-          Most komolyan. Szerintetek egy mexicói chilisbab árus nem gyanús, aki egy Hawaii étkezdében egy motort fogdosva próbál megnyerni egy versenyt, miközben a tenyérnyi méretű bajusza, úgy lifeg a fején, mint egy cseresznye a fán?

Miközben a többiek „van benne valami” fejjel vizsgálták barátjukat, addig Niall hangosan nevetett mellettem. Olyan viccesen nevetett, hogy nekem is muszáj volt felnevetnem.

-       Kérlek ne árulj el minket! – szólalt meg Harry mellettem, most már rendes, rekedtes pasi hangján.

Joe, aki most hozta meg Niall Joe Ökle hamburgerét, akkorát nézett a hangnem váltáson, hogy azt hittem a szemöldöke felszalad egészen a lenyalt hajáig. Azonban nem szólt semmit, csak fedezékbe menekült a fénysebességgel lecsapó Niall elől. A srác nem sokat vesztegette az idejét, rögtön leült egy üres székre és elkezdte falni az én szokásos reggelimet.

-       Nem árullak el titeket nyugi. – mondtam megnyugtatva ezzel mindenkit, vagyis Niall-en kívül mindenkit, aki még figyelt rám. – Ha képesek voltatok ezekbe a gúnyákba tuszkolni magatokat, biztosan jó okotok volt rá. – a megkönnyebbülés hullámként söpört végig rajtuk, de hát Maya Davies vagyok, és hát nem teszek semmit szívességből. – Cserébe csak egy valamit kérek.

-       Legyen! – Zayn elgyötört képet vágott, majd átkarolt és nekem nyomta az arcát. – Csak gyorsan csináld!

Először annyira ledöbbentem, hogy mozdulni sem bírtam. Bár ehhez lehet, hogy hozzá segített az isteni illata is. Amikor azonban magamhoz tértem a kezdeti sokkból, eltoltam magamtól.

-       Te meg mégis mi a francot művelsz?! – elkerekedett szemekkel néztem rá.

-       Hát nem fényképet akarsz? – ő is legalább úgy meg volt döbbenve, mint én. Mondjuk nála még egy kis csalódottságot is véltem felfedezni.

-       Dehogyis! Ő nem olyan lány. – kelt a védelmemre Harry. Mielőtt azonban még heves bólogatással értettem volna egyet vele, ismét megszólalt. – Ő nem ilyen kispályás... – ahogy suttogva, szemöldök húzogatva közeledett felém, ijedtemben felpattantam a székről.

-       Nem csodálom hogy szárnyra kaptak azok a pletykák, Hazza. – ingatta a fejét Liam.

-       Még egyszer bármelyikőtök megpróbál rám mászni, eltöröm a kezét, vagy egyéb testrészét, ami a kezembe kerül. – néztem rájuk fenyegetően. – Azt akartam mondani, hogy nem fedem fel a titkotokat, ha cserébe ráveszitek az ötödik gyagyást, hogy adja fel a versenyt.

Ez a kijelentésem több kérdést is felvetett, azonban egyik sem az volt amit vártam.

-       Mégis mit értesz az alatt, hogy egyéb testrész? – kérdezte filozófikus fejet vágva Harry.

-       Akkor most nem lesz fénykép? – nézett rám csalódott szemekkel Zayn.

-       Mi az, hogy gyagyás? – hökkent meg Liam, bár nem hiszem, hogy a szó jelentésére lett volna kíváncsi.

-       Ebben miért csak tripla hús van? – nyafogta Niall teli szájjal a hamburgerére meredve.

Fáradtan sóhajtottam fel.

-       Még jó, hogy tudtok énekelni és jól néztek ki, különben éhen halnátok. – állapítottam meg végig nézve a dilis négyesen. – Na szóval a lényeg, hogy odamegyünk a banda ötödik tagjához és szépen megmondjátok neki, hogy számára véget ért a verseny. – fontam keresztbe a karomat, hogy még komolyabbnak tűnjek. 

-       Nem szép dolog fenyegetőzni. – nézett rám Liam, akit nem lehetett komolyan venni a ráncos sminkje miatt.

-       Nem nevezném fenyegetésnek. – morfondíroztam egy kicsit. – Inkább mondjuk úgy, hogy élek a lehetőségekkel, amiket az élet felkínál. – rájuk kacsintottam és indulásra sarkallva őket elindultam a motorom felé.

Amikor odaértünk, Louis éppen arról magyarázott, hogy miért hasznos eszköz a gumikacsa (??). Szegény Rachel. Tehát ez a terve. Addig dumál hülyeségről, amíg az én drága testvéremet, a feladásra nem sarkallja. Okos, Loius Tomlinson, nagyon okos!

Louis szemszöge:

Éppen azt magyaráztam Rachel-nek (megtudtam a nevét, hála nagyhangú testvérének), hogy mennyire hasznos a gumi kacsa stresszoldásra fürdés közben, amikor udvariatlanul félbe szakítottak.

-       khmmm... – Liam krákogása fojtotta belém a szót.

Mi francot művel ez? Arról volt szó, hogy amíg itt vagyunk nem ismerjük egymást. Most pedig hárman közülük itt toporognak mögöttem, kockára téve az inkognitónkat. Hát igen, ebből is látszik, hogy itt az egyetlen, aki rendelkezik színészi tehetséggel, az én vagyok. Már szerepeltem is egyszer az If I head you című filmben, szóval mondhatni, már befutott színész vagyok.

Így hát megfordultam, mint egy gyanútlan, jóképű, zabálnivaló versenyző még mindig a szerepben maradva.

-       Segíthetek jó uram? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-   Louis ez már felesleges. – jelentette ki Liam unott képpel... A SAJÁT HANGJÁN!! Pedig mennyit gyakoroltam vele!

-       Nem tudom uram, hogy miről beszél, az én nevem Juan Pablo.

-    Oh, igen Juan? Akkor mondj nekünk valamit az anyanyelveden... spanyolul! - jelentette ki a nagyhangú lány.

-         Hát, rendben. Guten tag, Ich bin Juan Pablo. – Látjátok srácok? Ilyen egy vérbeli színész.

-   Öhm... haver, nem vagyok egy nyelvész professzor, de szerintem ez német volt. – Zayn totálisan keresztül húzta a számításaimat. Tégla van közöttünk!

-  Louis csak vedd le a kezed a motorról! – Harry szavai hallatán, belül megszólalt a vészjelzésem. Parancs! Így hát, mint egy makacs öszvér, elvetettem a mexikói szerepet és előhoztam Louis „The Tommo” Tomlinson-t.

-       Csak szeretnéd! – tudtam, hogy Harry csak azért, mondta ezt mert már látta milyen közel vagyok a győzelemhez, ezért most már két kézzel, szinte már a motort ölelve álltam velük szemben. – Mióta tudod? – fordultam oda a vetélytársamhoz.

-       A tetkód buktatott le, amit akkor láttam meg, amikor leejtettem a mobilomat. Vehetnél néha zoknit. – vonta meg a vállát szemrevaló ellenfelem.

-       Tehát amit rólam mondtál azt csak poénból mondtad? – vonogattam a szemöldökömet. Ez mindig bejön és ahogy elnéztem a piruló arcát, most is bevált.

-       Volt benne egy kis igazság. A seggem tényleg jobb, mint a tiéd. – rám kacsintott azokkal a kékesszürke szemekkel.

-       Tudod te, hogy ezek itt 160.000 dollárt érnek?! – mutattam felháborodva az említett testrészemre.

Ezután olyan dolog történt, amire nem számítottam.  Rachel úgy elkezdett nevetni, hogy levette a kezét a motorról és hasát fogva görnyed velünk, döbbentekkel szemben.