Zayn szemszöge:
- Forever young, I want to be forever young! Do you really wanna live forever? Forever or never... - Niall hangjára és a zuhanyból ömlő víz hangjára ébredtem.
- Vas Happeninn'? - morogtam már megszokásból, majd a fejemre húztam a takarót.
Volt pár másodperc szünet, ami pont arra volt elég, hogy ismét álom közeli állapotba kerüljek. Azonban mikor már belemerültem a csend örömébe, Niall ismét rákezdett egy klasszikusra.
- Can't touch this! Tűűdűdűdűtűdűtűdű! Can't touch this!
- Az ég szerelmére kussolj már Niall! - üvöltöttem, mire elhallgatott a "zenedoboz".
- Felébresztettelek? - Niall jelent meg egy szál törölközőben.
- Nem dehogyis, én így alszok. - morogtam mérgesen az ártatlan szemekkel rám meredő srácnak. - Egyébként is mit keresel a fürdőszobámban?
Mivel éppen bujkáltunk, így egy kisebb házat kellett keresnünk, vagyis csak három fürdőszoba állt a rendelkezésünkre. Egy lent a földszinten, ami közös volt, egy Louis-nak, mert neki több mint félóra, amíg belövi a haját és nagy küzdelem árán nekem jutott az utolsó.
- Louis éppen készülődik a fürdőszobájában, Liam pedig takarítja az alsó fürdőt, mert "valaki" megpróbált lehúzni egy chips-es zacskót a WC-n és elárasztotta az egész helyiséget, tehát a te fürdőszobád maradt. - Niall az ujjain mutogatta az opciókat, majd visszasétált az ÉN fürdőmbe.
- Hány óra van? - ásítottam.
- Nemsokára nyolc. - jelent meg ismét a szőke srác, csak most egy fogkefével kiegészítette az előbbi megjelenését.
- Mi?! - kiáltottam felháborodva. - És te képes voltál ilyen korán felébreszteni? - vicsorogtam rá.
- Igen, mert muszáj elkészülnöm a meccsre. - olyan képpel nézett rám, mintha neki lenne meg rá minden oka, hogy felháborodjon.
- Milyen meccs? - nyafogtam, mivel egyrészt nyűgös voltam az ébresztő miatt, másrészt idegesített, hogy a felét sem értem annak, amit Niall magyarázott.
- A röplabda meccs. Harry el akar menni megnézni. - szemeit forgatta, mintha neki ehhez semmi kedve sem lenne.
- És neked meg Louis-nak miért is kell menni? - vontam fel a szemöldökömet, mivel most hogy kezdtem lassan kilábalni a reggeli kómából, rájöttem, hogy Niall nem nagyon szokott pipiskedni a fürdőben. Főleg nem, ha csak egy kis levegőzésről volt szó.
Amint megláttam Niall vörösödő képét és meghallottam, ahogy idegességében ír akcentussal kezd el makogni, tudtam, hogy rátapintottam a lényegre. Pár másodpercig próbált valami értelmes magyarázattal előállni, de a végén csak egyszerűen visszamenekült a fürdőszobámba. Mivel már felkeltett és már lehetetlen feladatnak tűnt, hogy visszaaludjak, ezért eldöntöttem, hogy megéri ismét álruhába bújni, csak hogy kiderítsem a hirtelen jött indíttatás okát a "Zayn-kedés"-re, vagyis az alapos, elnyújtott és precíz cicomázásra.
Niall szemszöge:
Mire frissen, babapopsi simaságú arccal leértem a konyhába, Liam ás Louis már nekiláttak a nap legfontosabb részének, a reggelinek. Miután leültem a pult mellé és nekiveselkedtem, hogy megkenjek magamnak egy nutellás gofrit, arra lettem figyelmes, hogy apró kenyérdarabok repülnek szanaszét a pulton. Amikor felnéztem, hogy megtudjam honnan érkezik a sortűz, megláttam hogy Liam úgy keni magának a kenyerét, mintha fel akarná aprítani. Már Louis is ijedten figyelte a Liam versus kenyér párbajt, amikor Liam kezében, megadva magát a kenyér, ketté tört és leesett a földre.
- Öhm... Liam... - kezdte Louis, de igencsak ingerült barátunk belé fojtotta a szót.
- Melyik vadbarom próbált meg lehúzni egy chips-es zacskót a WC-n?! - nem csak az arckifejezése ijesztett meg, hanem az is, hogy végig csak engem nézett felbőszült tekintettel miközben beszélt. Én idegességemben hátra néztem, hogy vajon ki állhat mögöttem, aki így felhúzta. - Niall? - morogta.
- Igen?- megpróbáltam minél ártatlanabbnak tűnni, de amikor láttam, hogy Liam nem vevő most a "na vajon ki a felelős ezért?" barkóbát játszani, hirtelen rámutattam Louis-ra. - Az ő hibája! - erre nem vagyok büszke, de hát ha Liam mérges, akkor Liam MÉRGES.
- Mi?! - Louis meghökkenve meredt rám.
- Neked kellett volna tegnap kivinni a szemetet. - sokatmondóan a hűtőre tűzött színes lapokból álló "Ki lesz ma a csicska?" táblázatra pillantottam. - Tegnap tele volt a kuka és nem tudtam hova tenni a szemetet. Nem akartam a földre dobni, így hát a második legkézenfekvőbb megoldáshoz kellett folyamodnom. - elégedetten összefontam a karomat magam előtt a védőbeszédem végeztével.
- Ez igaz Louis? - Liam, mint valami tanár, aki két diákot fenyít, fordult oda a csíkos felsőben tátogó vádlotthoz.
- Igen, de... - kezdett bele, de nem tudta hogyan folytassa, ezért drámaian felállt és felemelt állakkal, döngő léptekkel indult ki a konyhából. - Megcsinálom!
Az üde, fülig érő szájú Harry-be belefojtott egy "Csodálatosan szép jó reggelt!" kiáltást, miközben majdnem fellökve a göndör hajú srácot, tűnt el a színről.
- Már megint nincs itthon répa, vagy mi? - kérdezte sértetten Harry, miközben lehuppant az egyik bárszékre.
- Nem teljesítette a csicska feladatát. - összegeztem neki röviden. - Tudod, hogy hogyan reagál az utasításokra. - forgattam a szemeimet, majd végre beleharaptam a jó vastagon megkent gofrimba.
- A csicska feladatokat egyikünk sem viseli valami jól. Legalább egy bejárónőt megengedhetnénk magunknak. - említette meg Harry már legalább századjára, miközben könyörgő tekintettel lopva Liam-re nézett.
- Most élvezzük, hogy átlagosak vagyunk. - nézett rá jelentőségteljesen Liam.
Ezután akkora robaj törte meg a csendet, hogy azt hittem villám csapott le valahol a környéken. Majdnem félre is nyeltem, a még le nem nyelt falatot, ami a számban szambázott. Szinte egy időben a robajjal egy hatalmas, Louis-féle üvöltés ütötte meg a fülünket.
Rachel szemszöge:
Másnap reggel úgy döntöttem, hogy kihagyom a szokásos reggeli futásunkat, ezért inkább lementem a nappaliba TV-t nézni. A műsorban csupa értelmes dolog ment, mint például a "Thomas a gőzmozdony" vagy a "Tingi-tanga" (?). Az utóbbinál maradtam. Fogalmam sincs mi vett rá, hogy nézzem, de éppen annál a résznél tartott a mese, hogy miért lett hosszú nyelve egy bizonyos állatnak, amikor Maya trappolt le a lépcsőn és beállt a TV elé, hogy eltakarja azt és ráfigyeljek.
- Arrébb mennél, kérlek?! Nem látom a TV-t. - vágtam hozzá szemrehányóan. A tegnapi kis veszekedésünk óta nem beszéltünk és nem éreztem úgy, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem. Maya hátrafordult, hogy mi lehet érdekesebb nála, aztán felhúzott szemöldökkel nyugtázta, hogy hibbant vagyok, ha nekem ez a mese örömet okoz. Legalábbis valami ilyesmit olvastam le az arcáról.
- Nem, nem mennék arrébb! Kérlek hallgass meg, mert van két dolog, amit feltétlenül tudnod kell. - na most kíváncsivá tett. Vett egy mély levegőt, majd hozzátette. - Figyelj, tegnap kicsit kiakadtam...
- Hogy kicsit? - szakítottam félbe erősebb hangnemben, mint kellett volna, minek következtében szem forgatva hozzá tette:
- Jó... mondjuk úgy, hogy eltúloztam a dolgot. Nem akartam neked esni, csak tényleg nagyon szerettem volna azt a motort. És... sajnálom azt is, hogy kiengedtem Joy-t, bár nem tudom mi köze volt neki mindehhez. A lényeg, hogy nem akartam úgy viselkedni, mint egy idegbeteg sem veled, sem pedig a fiúkkal. - szemét lesütve mondta az utóbbi pár mondatát és hangjából teljes őszinteség és megbánás hallattszódott. Erőt vettem magamon és abban a tudatban, hogy nem haragudhatok rá az idők végezetéig, most rajtam volt a sor.
- Túltárgyalva. És én is sajnálom a motort, de ezt már ott is mondtam. De az a fej... - Már megint itt lebeg a lelki szemeim előtt! Megint elkezdtem kicsit kuncogni és most már a nővérem is becsatlakozott. - Amúgy mi a második dolog?
- Az, hogy ki foglak tagadni, ha ilyeneket nézel! - nevette el magát, én pedig odasétáltam hozzá és átöleltem.
- Bocsánatkérés elfogadva. - hámoztam le róla a karjaimat.
- És mit tervezel erre a kis időre? Mert arra gondoltam, hogy esetl... - már nem mondta végig, mert Evan toppant be a bejárati ajtón. - Tudjátok mit? Nekem úgy is el kell mennem... A meccsen találkozunk! És ne késsetek! - kacsintott és már ott sem volt. Maga után becsapva az ajtót, kettesben maradtunk Evan-nel.
Az imént említett fiú éppen felém közeledett, majd megszüntetve a pár centi távolságot is, ajkai az enyéimre találtak. Heves csókváltásba kezdtünk. Szemeimet automatikusan lehunytam, ujjaimat pedig a hajába mélyesztettem, mire kezeivel még szorosabban húzott magához. Amikor ajkaink szétváltak, levegő után kapkodtam, de olyan közel állt hozzám, hogy csak az ő férfias illatát éreztem. Tekintetem rá emeltem és belenéztem azokba a csillogó barna szemekbe, amik nem tükröztek semmi mást csak vágyat. Most én kezdeményeztem. Karjaimmal átkulcsoltam a nyakát és újra megcsókoltam. Nem hagytuk abba... mind a ketten többet akartunk. Evan felkapott és a combjaimnál fogva a hálószobám felé indult. A lépcsőn felérve a szobám irányába indult, a falnak nyomott és a nyakamat kezdte el behinteni lágy csókjaival. Elképesztő érzés lett úrrá rajtam, amit még sosem éreztem... magaménak akartam tudni a fiút. Bejutottunk az ajtómon, majd lábával belökte maga után. A csókunk egyre hevesebb lett és elvitt a franciaágyamig. Finoman letett és fölém magasodott. Szánk szétvált és ezután újra rátaláltak a nyakamra azok a puha ajkak. Egyik kezével gyengéden végig simított az oldalamon, amitől az egész testem libabőrös lett. Most már mindkét keze a pólóm alatt volt, úgy cirógatta a bőrömet, kicsivel később pedig megszabadított a ruhadarabtól. Egy "hmm"-mel nyugtázta, hogy tetszik neki a látvány. Nem csodálom, hiszen felül csak a kedvenc csipkés melltartóm volt rajtam. Most fordítottam a helyzeten. Én kerültem felülre, és hogy ne csak én legyen ilyen hiányos öltözetben, lehámoztam róla a pólóját. Egy kicsit elidőzött a tekintetem a felsőtestén... És ez a srác csak az enyém. Arcán egy kaján vigyor terült szét én pedig viszonoztam, mire ő egyszer csak megint átfordított, így újra alulra kerültem. Ajkai megtalálták a már jól megszokott gyenge pontomat, a nyakamat és újra apró csókokkal szánkázott végig a bőrömön. Arcomat elfordítottam az éjjeli szekrényem irányába és amikor lehunytam a szememet újra kinyitottam. Megláttam az órát. Te jó ég! 20 perc és kezdődik a meccs! Evan még mindig édes ajkaival és csókjaival ajándékozott meg, de akármennyire is élveztem a helyzetet, muszáj volt eltolnom magamtól. Két kezemet a mellkasára tettem, hogy távolságot hozzak létre közöttünk.
- Valami baj van? Nem akarod? - szeme tele volt csalódottsággal és szomorúsággal, de én csak biztatóan rámosolyogtam, hogy ilyenről szó sincs.
- Nincs semmi baj és nem erről van szó, csak 20 perc múlva kezdődik a meccs. - húztam el a számat végül. Neki sem tetszett, hogy félbe kell hagynunk a dolgot, de a meccs, az meccs.
- Rendben. Majd máskor folytatjuk. - kacsintott rám, majd a szemöldökét húzogatta.
Még utoljára közelebb húztam magamhoz és lágyan megcsókoltam, azután felpattantam és felvettem a szürke toppomat. A hátam mögül egy elégedetlen sóhajt hallottam meg.
- Nem lett volna muszáj visszavenned, anélkül is tökéletes vagy. - szemforgatva hátrafordultam és megint szemben találtam magamat azzal a kaján vigyorával.
- Majd talán máskor, édes. - kiöltöttem rá a nyelvem, hogy arra kicsit még várnia kell. Ő is feltápászkodott és felvette a pólóját.
Összekészültünk a meccsre és már az ajtóban vártam toporogva, hogy a pasim végre odatolja a hátsóját. Kezünket összekulcsolva sétáltunk a tengerparton, majd mikor a helyszínre értünk szétváltunk. Evan ment a haverjaihoz, én pedig kiszúrtam Maya-t a tömegben és felé vettem az irányt. Körbepillantottam a "nézőtéren" és hát voltak egy jó páran.
- Szép kis tömeg gyűlt össze a tiszteletünkre. - mosolyogtam a testvéremre, ő pedig viszonozta.
- Az biztos. Még épp időben érkeztetek, a meccs most kezdődik. Mi tartott idáig? - húzogatta a szemöldökét, én pedig, mint aki nem tudja mire gondol, ártatlan képpel feleltem neki. A probléma csak a rögtönzéssel volt.
- Öhm... hát, az úgy történt, hogy éppen sétáltunk Evan-nel a parton, amikor egyszer csak egy Titanic-féle luxushajó neki ment egy sziklának a part közelében és süllyedésbe kezdett. Ekkor kézetetést éreztünk, hogy mi legyünk a nap hősei és kimentsük a bajba jutott embereket. Ám ha a süllyedés nem lett volna elég, a veszély még nagyobb lett, amikor cápák hada zsongta körbe a hajót és annak jajveszékelő utasait. De mi vakmerően szeltünk a hullámokat, végtagjaink csak úgy csapkodták a hűvös vizet és amikor odaértünk fáradhatatlanul püföltük a cápákat. Végül mindenki túlélte a szerencsétlenséget és kitüntettek minket a "Nap hőse" címmel. Hát ez történt. - hordtam össze a nagyobbnál nagyobb baromságokat teljesen önelégült tekintettel és komoly arckifejezéssel. Azonban féltem Maya reakciójától, aki faarccal nézett rám. A nagy magyarázkodásban megszomjaztam, ezért gyorsan kihalásztam a táskámból egy üveg vizet és belekortyoltam.
- Aha... szóval lefeküdtetek. - amilyen gyorsan vettem a számba a vizet, olyan gyorsan jött kifelé és olyan messzire, hogy simán bekerülhettem volna a Guines rekordok könyvébe azzal a címmel, hogy "A lány, aki elköpött Kínáig".
- Hogy én és Evan? Nem! Pff. Kérlek. - próbáltam tagadni, de igazat mondtam... most. Tudhattam volna, hogy Maya nem veszi be, hiszen ő volt az, aki mindenkinél jobban ismert. Még mindig nem hitt nekem, legalábbis a keresztbe font karjai a mellkasán és komoly pillantása ezt jelezte. - Na jó... csak majdnem - adtam meg magamat.
- Értem, de a részletekbe ne avass be! És mégis mi volt ez a duma a cápákról és a hajóról? Komolyan ennyire hülyének nézel? Ennél még Joy is jobb mesét találna ki, pedig ő csak egy kutya. - nevetett visszaidézve a "mesémet".
- Egy meglehetősen okos kutya! Amúgy meg tudod, hogy nem az erősségem a rögtönzés. - mindig is szégyelltem ezt a tulajdonságomat.
- Igaz, de tudod, hogy engem nem versz át, szóval máskor nyugodtan mond el az igazat és kímélj meg a nevetséges történeteidtől. - a sípszó szakította félbe a testvéremmel való bájcsevejt, ami jelezte, hogy a verseny kezdetét veszi.
Felálltunk a meccshez, felkészülve a legrosszabbra, amit ekkor még gyanútlanul az ellenfelekre értettem. De tévedtem. Újra körbepillantottam a nézőközönségen, aztán megakadt a szemem négy furcsa idegenen... Már megint. A jobb széli nézők a One Direction volt. Nem volt nehéz rájönni, mivel újfent igazán "kitettek magukért" az álruhák terén. Először Niall-t és Liam-et pillantottam meg és már a látványától is röhögni támadt kedvem. Az ír srácon egy vörös paróka és egy skót sapka virított. Esküszöm már csak egy duda kéne hozzá és mehetne Skóciába. De ez itt Hawaii! A mellette lévő agybetegen egy ősz paróka volt, ami a fél arcát takarta és középen el volt választva. Ha nem tudnám hogy ő itt Liam, akkor azt hinném, hogy egy "Amíg élek, mindig lesznek rockerek" típusú idős ember áll Mr. Skócia mellett. Az említett másik oldalán Harry és Zayn üldögélt, akiknek csupán annyi volt az álruhájuk, hogy felvettek egy-egy napszemüveget és felragasztottak egy-egy tenyérméretű bajuszt. Ez aztán biztos, hogy sok gondolkodást és időt vehetett igénybe. Bár elismerem, hogy Zayn legalább még egy kalappal is megtoldotta a hihetetlen átváltozást. Egy személy azonban hiányzik... Mégpedig Louis. Abban a pillanatban, hogy én ezt magamban végig gondoltam, feltűnt egy ember sörrel a kezében és egy zacskóval a fején. Áh, megvan! Csak ő lehet ilyen elvetemülten hülye, hogy egy zacskót húz a fejére, nehogy felismerjék. Mint egyszer azt már említettem: Kreativitás felsőfokon. Odafordultam a mellettem már lelkiekben felkészült testvéremhez és a fülébe suttogtam.
- Nem fogod elhinni. Már megint itt vannak.
Komolyan hogy tudtok ilyen fantasztikusan írni. Nem találok szavakat. Ez nagyon jó. :) Így tovább
VálaszTörlésKöszönjük a bókot! ^ ^ <3 igyekszünk ; )
Törlés