9. Fejezet

Aloha! ^-^ Fellendülés volt megfigyelhető komi-fronton az előző résznél. Éppen ezért most szeretnénk megköszönni a visszajelzéseket! ^- ^ <3 Ami pedig az új részt illeti, itt van, meghoztuk és reméljük tetszeni fog mindenkinek! : ) Azt meg még inkább reméljük, hogy lesz aki majd jelezni is fogja a véleményét ; ) Jó olvasást! <3

Liam szemszöge:
 

Egy gumicsizmában álltam a bokáig érő vízben. Egy tengerparton vagy egy árvíz sújtotta övezetben ez még elment volna de itt, a nappalinkban egy kissé abszurd volt.  Én elkezdtem összeszedni a még menthető tárgyakat, Zayn éppen a menthetetlen videojátékokat siratta, Harry pedig a Family Guy utolsó perceit nézte, miközben gumicsizmába bújtatott lábait a kávézóasztalon pihentette. Jellemző...

-          Hazza, ha már egyszer eláztattad a házat, megtennéd azt a szívességet, hogy kikapcsolod a tévét és segítesz? – szúrós szemekkel néztem rá, de ő le sem véve a szemét a képernyőről morgott egy „Azonnal”-t.

Én ennyiben hagytam volna, mivel az éjszaka kellős közepén nem sok kedvem volt vitatkozni, de Zayn örvénylő, sötét szemekkel és sorozatgyilkos arckifejezéssel a képén állt fel a földről. Odalépett a tévéhez és szó nélkül kikapcsolta.

-         Hé! Már csak... – kezdte Harry, de amikor ő is meglátta enyhén szólva feldúlt barátunkat, elhallgatott.

-            Lennél oly’ kedves, hogy felemeled a SEGGEDET A KANAPÉRÓL?! – üvöltötte Zayn az utolsó pár szót teljesen kikelve magából.

Azt vártam, hogy mikor dönti fel a TV-t és esik neki Harry-nek. Mielőtt azonban Harry teljesíthette volna a parancsot, vagy Hasfelmetsző-Zayn akcióba lendülhetett volna, kicsapódott az ajtó jelezve, hogy hazaértek a banda hiányzó tagjai.

-           Itt meg mi fészkes fene történt? – kérdezte Louis, mikor belépett a nappaliba és meglátta, hogy mind a hárman gumicsizmában és alsógatyában Árvízesdit játszunk.

-            Hosszú sztori. – sóhajtotta a bűnös miközben végre vette a fáradtságot és felkelt  a kanapéról. – Na és ti merre jártatok? – kérdezte derűsen Harry, mintha mi sem történt volna.

-           Őőő... én... – Louis csikorgó fogaskerekeit még két méteres távolságból is hallottam – elmentem, aztán lett a motor, aztán volt egy fagylaltos bácsi, aztán oda értem, megtaláltam az azt isteni helyet, ahol volt katt katt, aztán esett a víz, aztán bementem a barlangba, aztán a bokor mondta: Zizz, én bátor, aztán be a víz alá .. aztán.. – itt láttam, hogy furcsa mosoly fut szét az arcán egy pillanatra, majd észbe kapva folytatja - volt egy csomó meg rengeteg és ez mind együtt... aztán... na és te Niall? – nézett Louis zavarában a mellette álló, popcornt (O.o ?) majszoló srácra.

-         Hogy én? – látszólag Louis váratlan kérdezz-felelek passzolása jobban megdöbbentette, mint a kacsaúsztatóként funkcionáló nappalink. – Hát én elmentem sétálni, aztán ettem, aztán néztem a vízet, aztán ettem... aztán... őőő... vettem egy hot dogot... aztán leültem napozni és... aztán elaludtam a parton és most nem rég keltem fel. Louis-szal most találkoztam itt az ajtó előtt. – Niall folyamatosan ír akcentussal beszélt, így enyhén szólva sántított a sztorija.

-           És a popcorn? – nézett Niall-re felvont szemöldökkel Zayn, akinek most már megcsappant a vérszomja.

-           Ez? Háát... – nézett zavartan a kezében tartott tálra Niall.

-           Én hoztam neki, természetesen. Tudtam, hogy éhes lesz! –vigyorgott Louis és átkarolta Niall vállát.

-            Hát igen, köszi haver. – mosolygott vissza megkönnyebbülve Niall.

Mondanom sem kell hogy mélyen legbelül fájt, hogy ennyire hülyének néznek minket, de egyikünk sem szólt semmit. Mint már említettem, erősen éjfél felé jártunk. Kinek van akkor kedve kötekedni és kérdezősködni, főleg, ha bokáig ér a víz a nappaliban? Együtt gyorsan összepakoltuk a még használható dolgokat és fáradtan rogytunk le a kanapéra kb másfél órával később. Az asztalra feltett gumicsázmás lábainkat bámultuk zombiüzemmódban, amikor Louis feltette azt a kérdést, amire mindannyian gondoltunk.

-           Na és most mi lesz?  - sóhajtotta.

-          Asszem most már tarthatunk egy medencés bulit. – válaszolta félig csukott szemekkel Zayn, amit Niall egy gyenge horkantással fogadott. Hát igen, szegény kölyök annyira ki volt merülve, hogy még nevetni sem volt ereje.

-        Hívnunk kellene valami takarító brigádot. – állt elő az első épkézláb ötlettel Harry, miután ásított egy nagyot.

-        És mégis honnan szerezzük meg egy takarító cég számát, ráadásul egy olyanét amelyik éjjel-nappal elérhető, nagyokos? – kérdezte morogva Zayn. Látszott rajta, hogy most legszívesebben belefojtotta volna Harry-t a vízbe. Hülye ötlet volt ez a bújócska a sajtó elől. Állapítottam meg magamban már vagy ezredjére.

-        Öhm... – szólalt meg Louis. – Ami azt illeti én előre kiírtam egy csomó ilyen céget, mert... ne haragudj Liam, de tudtam hogy be fog fuccsolni ez a csicska-táblázatos hülyeség. – ugyan bocsánatot kért, de felháborodva pattantam fel a kanapéról.

-         Ha te nem finnyáskodnál, ha te.. – mutattam Niall-re. – rendesen kidobnád magad után a szemetet, ahelyett hogy szanaszét hagyod, ha te meg... – most Harry volt a soros. –  nem dobnád el mindenhol a ruháidat ott, ahol éppen leveszed őket és nem árasztottad volna el a házat, ha te... – Zayn egy olyan fáradt, gyilkos pillantással nézett rám, hogy inkább félre tettem a fésűkről és hajbalzsamokról szóló kritikáimat – akkor most nem tartanánk itt. – mutattam helyette körbe.

-          Hé! És Zayn?! – mutatott durcásan Harry a tőle Niall-nyire, csukott szemmel ülő srácra.

-         A lényeg, hogy most hívjuk fel az egyik céget, aztán menjünk végre lefeküdni. – állt fel Louis.

Nem volt több ellenvetés, így szokás szerint a srácok rám hagyták a felnőtt, normális emberekkel való beszélgetést. Miután elmondtam, hogy mi a probléma, alig fél óra várakozás után megjelent a cégtől valami túlsúlyos hapsi. Amikor meglátta a nappalit és miután elmeséltük, hogy mi is történt, röhögött egy jót rajtunk. Mikor Zayn egy „Mond már, hogy mennyi lesz dagi!” beszólással elhallgattatta a hapsit, az sértetten kijelentette, hogy pár napig biztos eltart, amíg kiszívattyúzza a nappalit és amíg kiszárad a hely. Mivel a szobáink az emeleten voltak, így minket nem érdekelt, hogy meddig tart a munka. Kijelentette, hogy még ma nekiáll, hogy hamar végezhessen, így miután megköszöntük neki, mi fáradtan felvonultunk a szobáinkba. Körülbelül húsz perce feküdhettem az ágyban, amikor a semmiből egy „láncfűrész – turmix – közútépítés – buszbaleset – repülőgépszerencsétlenség” remixre emlékeztető zaj vert fel az álmaimból. Mire leértem a többiek is ismét ott „álltak” a lépcső alján. Már ha azt, amit azok leműveltek lehet állásnak nevezni. Zayn rádőlt Louis-ra, aki ennek következtében a falhoz lapult, csukott szemekkel. Valószínűleg visszaaludt, állva. Niall a lépcső alsó, még víz mentes fokán ült, tenyerébe hajtott fejekkel. Harry a takaróját ölelve dőlt át a korláton, mint valami döglött lajhár. Kiderült, hogy a fülsiketítő zajt a szivattyú okozza. Ezzel együtt az is világossá vált, hogy a takarítós pasi (valami Larry) nem kedvességből ajánlotta fel, hogy nekilát már most a takarításnak, hanem sokkal inkább büntetésnek szánta, amiért Zayn beszólt neki. Miután meg sem hallotta a kiabálásainkat vagyis inkább eljátszva a süketet, figyelmen kívül hagyta azt, eldöntöttük, hogy itt nem maradhatunk. Húsz perc múlva már mindannyian egy-egy, a legfontosabb, személyes tárgyainkkal megtöltött dobozt ölelve álltunk a ház előtt.

-           És most hova? – nyafogta Niall a szemeit dörzsölve az egyik kezével.

Mivel senki sem tudta a választ, csendbe álltunk egymás mellett a takaróinkkal a hónunk alatt, a házat figyelve.

-          Miért pont velünk történik ez?! Fáradt vagyok, szomjas vagyok, pisilnem kell. Haza akarok menni! Hiányzik London. – tört ki belőlem a hiszti, mire Louis egy Bitchslap-pel visszarántott. – Kösz haver, ez kellett. – dörzsöltem az arcomat. Louis egy fáradt mosollyal közölte, hogy „Bármikor, drága Liam”.

  

-           Menjünk egy hotelbe. – vetette fel Zayn és már el is indult.

-          Odabent maradt az összes pénzünk és a mobiljaink is. – biccentettem a Pokol szája felé. Minden hülyeség benne volt a dobozainkba, de valamiért egyikünknek sem jutott eszébe, hogy a mobilját vagy a tárcáját eltegye. – És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de előbb alszom egy cápát ölelve a parton, minthogy én oda visszamenjek. – még a hideg is kirázott a zaj miatt. Zayn egy „itt a vég” lehasalással a homokos partra, a többiek pedig a mozdulatlansággal jelezték, hogy nekik sem áll szándékukban kockáztatni az életüket.

Pár másodperc múlva Harry azoban elindult, de a ház helyett a homokos tengerpart végtelenje felé vette az irányt.

-          Hazza hova mész? – kiáltottam utána, mivel valószínűleg maradandó halláskárosodást szenvedtem Pandora szelencéje, álnéven A szivattyú miatt.

-          Aludni! – kiáltotta vissza, olyan magabiztosan masírozva, hogy mi is elindultunk utána.

Rachel szemszöge:

Olyan gyorsan ültem fel az ágyamon, mint aki éppen a legrosszabb álmából kelt fel. A különbség csak az, hogy nekem egy nagyon is édes álmom volt és ami kirántott a világából az valami csörömpölés volt. Már szabályosan ziháltam, úgy megijedtem. Azt hiszem betört egy ablak. Az órám hajnali fél négyet mutatott. Lehet, hogy vihar van és valami kicsapta a földszinten az ablakot, ám amikor kibámultam a sötétségbe, annyiban biztos voltam, hogy egy fa sem mozdult. Muszáj volt a legrosszabbra gondolnom. Elgondolkozó fejjel és résnyire húzott szemekkel erőteljesen beleszippantottam a levegőbe, majd gondolatban jelentettem a helyzetet: Ide valaki betört! A terv a következő: Nem fogom megvárni míg az a valaki kirabolja a házat, majd feljön az emeletre és szépen elhallgattat. Na még mit nem! Velem aztán senki ne húzzon ujjat!  Sosem voltam az, az ijedős fajta és most sem leszek. Elgondolkoztam, hogy vajon Joy ilyenkor mit csinálhat? Biztos megint fülét farkát behúzva elbújt valahová. Félős dög! Az ég szerelmére, végtére is ő a ”házőrző” kutya vagy mi fene. De ha ő nem segít, akkor majd hasznosítom magamat. Megfogtam a hozzám legközelebb eső tárgyat és kiosontam a szobámból. Úgy a lépcső felénél tartottam, amikor a ”fegyverem” túl könnyűnek bizonyult. Homlokomra csaptam, mikor kiderült, hogy egy melltartóval akartam elintézni a támadómat. Elvégre fojtogató eszköznek még el is ment volna. Viszont jobbnak láttam, ha komolyabb és keményebb dolgokhoz folyamodok. Visszasurrantam a szobámba, melltartómat az ágyra dobtam és kezembe vettem a falnak támasztott gördeszkámat Rosey-t ( igen, túlságosan is szeretem a virágokat ). Szegénykém. Szeretetteljesen megsimogattam és közben nagyon halkan, suttogtam neki pár szót ( és igen, egy deszkához beszélek ) :

-          Semmi baj drágám! Nem engedem, hogy bántsanak, de most rúgjuk szét annak a betörőnek a seggét! – azzal fogtam magam és újra megközelítettem a lépcsőt.

Teljes James Bond hadműveletet hajtottam végre a nappalitól apa szobájáig ( mivel onnan halottam a suttogó szavakat. Áhhá, szóval nincs egyedül! Nehezebb lesz, mint gondoltam! ) . A nappalitól, teljes filmbéli mozdulatokat tettem: úgy tapadtam a falra, mint légy a papírra. Teljesen biztos voltam a dolgomban. Kösd fel a gatyád te betörő, jártam ám karatézni mocsok! Fekete Rolling Stones-os pizsamámnak köszönhetően az éjszaka sötétségébe burkolózhattam.

Már elértem apa szobájáig Rosey-val, amikor megpillantottam, hogy az egyik betörő épp bemászott az ablakon. Több se kellett, berontottam a szobába és püfölni kezdtem a deszkámmal.

-          Gyerünk Rosey! Támadj! – ordibáltam.

Amikor már úgy éreztem, hogy eleget kapott, odamentem a villanykapcsolóhoz és felkattintottam azt, hogy leleplezzem. Amit láttam, az egyszerre volt megdöbbentő, ugyanakkor rendkívül nevetséges is. A magzatpózba összehúzódó Harry látványa, mindennel felért. Kezét feje elé tartotta, valószínűleg azért, hogy nehogy kárt tegyek benne. A másik elég érdekes látványt, a betört ablaküveg előtt álló 3 srác nyújtotta, akik még a kertben ácsorogtak, kerek szemekkel és tátott szájjal bámultak. Nem voltak elég merészek, hogy betegyék lábukat a Davies lakba. Nem értem miért! Rosey-t a földre helyeztem, majd karba font kézzel újra rájuk tekintettem.

-          Megtudhatnám, hogy mégis mi a jó francot kerestek itt hajnali 4-kor? – most már jobban úrrá lett rajtam a felháborodás, ugyanis az egy dolog, hogy megjelennek itt éjnek évadján, de hogy betörik apa ablakát, az már kicsit túlzás!

-          Megtudhatnám, hogy mégis mi a jó francért hadonászol itt egy Rosey nevű gördeszkával hajnali 4-kor? – kérdezte ugyanolyan felháborodottsággal a most már álló, lila foltos Harry.

-          Még kérdezed? Szerintem elég érthető, ha valakinek éjjel betörik az ablakát, akkor az nem arra számít, hogy a fogtündér hozott neki ajándékot! Én csak felkészültem a legrosszabbra. Az meg, hogy én, hogy nevezem el a gördeszkámat, senkit ne érdekeljen. – szegődtem Rosey védelmébe.

-          Te tudod. – makacskodott Harry, majd kivonult a szobából. Most már a kint ácsorgó, még mindig döbbent társaságnak szenteltem a figyelmem.

-          Nem jöttök be? Ha már töretek magatoknak utat. – invitáltam be a bámuló hármast. Hármast. Ez gyanús. Louis. Az elveszett bárány. Hol  van már megint az az idióta? Már éppen rá akartam kérdezni a többieknél, amikor egy nagy puffanás ütötte meg a fülemet, amit egy ordítás kísért.

-          Hé srácok! Bejutottam! – kiáltott fel kizárásos alapon Louis, a nappaliból.

Kifutottam, felkapcsoltam a villanyt és elröhögtem magam. Az az idióta a kéményünk aljából kászálódott ki éppen. (Hawaii-on sincs mindig szép idő, kellett az a kémény, ami most Louis hasznára vált) Piros nadrágja és az összes többi ruhája is mind koromfekete lett és akkor az arcáról ne is beszéljünk. Amikor meglátott kicsit összezavarodott.

-          Ööö… Szia Rachel! Én csak hát, őőő, lát tető, hozzá létra, aztán fel, de aztán szinte le, jött galamb, aztán fél, majd tovaröppen, és észrevesz, aztán a kémény, és arról ne is beszéljünk, majd pedig csussz, hirtelen ez érzés, esve, szag büdös, mondom pfujj,  sötétségbe, végül hit, de akkor hirtelen, eszmélet és akkor  már puff , itt lent, te… Azt hiszem ez történt. – Ezt már másodszorra rendezi le nekem és még most sem értem. Lényeg a lényeg, leszűrtem a dolgot.

-          Louis! Nem játszhatsz kedvedre mikulásosdit a házunkban! És most szépen fogod magad, befordulsz ott balra és lemosod ezt magadról! Nyomás! – mutattam a fürdő felé, ellentmondást nem tűrő hangnemben, mert, hogy itt nem fog összekoszolni semmit, az is biztos! Több se kellett neki, haptákba vágta magát, majd elmasírozott. – Ami meg titeket illet – mutattam most már a még mindig szótlan Liam-ékre – Elmesélnétek végre, hogy mit kerestek itt? – egy bólintás volt a válasz, majd Liam belekezdett:

-          Szóval, az történt, hogy míg nem voltunk otthon, Harry megnyitotta a csapot a kádnál, hogy vegyen egy fürdőt. Azonban meglátta, hogy kezdődik a Family Guy és a nagy Tv nézésben megfeledkezett a megnyitott csapról. Amikor abba hagyta, már teljesen kiment a fejéből és elment inkább mártózni egyet az óceánba. Mire hazaért, hogy megnézze a sorozat folytatását, már az egész lenti rész majdnem térdig volt vízzel. A felső rész száraz maradt, de a szivattyútól nem lehetett aludni, ezért hozzátok vettük az irányt, remélve, hogy befogadtok pár napra. Ami az ablakot illeti… - itt egy kicsit tétovázott, de nem sokáig. – nem tudtuk, hogy melyik a szobátok, ezért elkezdtük kővel dobálni találomra az egyik ablakot és hát… kicsit erősebbet dobtam a kelleténél, így betört. De ki fogom fizetni a kárt! – Ezt az 5 szerencsétlent. Ennyit tudtam leszűrni az egész történetből. Megtudtam érteni őket, de nem lesz ez olyan egyszerű, mint azt ők gondolják.

-          Értem. Hát esetleg lehet róla szó, hogy itt maradtok néhány napig, amíg a házatok rendbe nem jön. – már láttam a szemükben a felcsillanó reményt, viszont én ezt gonosz módon szeretem kihasználni és elrontani. – DE! Vannak feltételek! Lesznek szabályok!

-          Ne! Csak a csicska –táblázatot ne! – könyörgött, két kezét összetéve Niall, teljesen meggyötört arccal.

-        A mit? – néztem rá értetlenül, de mielőtt válaszolhatott volna, folytattam. – A lényeg, hogy az ittlétnek ára van! Ismerhetnétek már annyira, hogy mi semmit nem teszünk szívességből. – kacsintottam rájuk, de nekik sajnos már elment a kedvük.

Ekkor valami különös hang ütötte meg a fülemet… Louis épp a Titanic főcímdalát énekelte a zuhany alatt… elég érdekesen.

-          Első szabály: Nincs éneklés a zuhany alatt, sem este, sem pedig reggel, amíg mi Maya-val alszunk! A többiek nem érdekelnek. – emeltem magasba mutatóujjamat. Mindannyian egy bólintással nyugtázták, hogy értve vagyok, kivéve Liam-et.

-          Ne már! De nekünk jó hangunk van és én imádok énekelni a zuhany alatt! – mintha csak egy óvodást látnék, úgy toporzékolt.

-          Semmi de! A szabály az szabály! Nem szeretnék, különbnél különb szerzeményekre elaludni, sem ébredni. Pont. – már akadékoskodott volna tovább, amikor hirtelen olyan földrengésre emlékeztető dobbantásokra lettünk figyelmesek, amiket soha nem kívántam volna a fiúknak. Maya közeleg…