18. Fejezet

Aloha drága olvasóink! ^-^
Szeretnénk megköszönni a visszajelzéseket. : ) Reméljük idővel megszaporodnak majd, de nekünk ez is elég a folytatáshoz. ; ) Tudjuk, hogy ez nem egy átlagos romantikával és érzelmekkel túlfűtött blog, de jó látni, hogy valaki vevő erre a típusú blogra is és mindenek előtt az újkor kissé beteges humorunkra : $
Tehát itt az új rész!! Jó olvasást és ne fukarkodjatok a visszajelzésekkel! <3

Rachel szemszöge:

Az a rohadt telefon! Komolyan elgondolkoztam azon, hogy kb. húsz másodperc múlva fogom magam és elemeire bontom a csörgő készüléket, akármennyire is hasznos. A fiúk miatt mostanában már futni se járunk, nem értem miért kapcsolom be mindig az ébresztőmet. Talán a megszokás miatt. Nyújtózkodtam egy nagyot és a telefonomért nyúltam az éjjeliszekrényre, de a kezem beleütközött valamibe. Egy testbe. Szóval valakibe… Félálmomban annyira jutottam, hogy az én drága Evan-öm simul hozzám és melegíti a testem. A telefonom ”szundi” üzemmódba kapcsolt és hál’ annak a jó istennek abbahagyta a zenebömbölést. Kihasználva a pillanatot, amíg csend és béke honol a szobában és a házban egyaránt, hozzádörgölőztem a mellettem szuszogó barátomhoz. Férfias illatát magamba szippantva felélénkültem és már egyáltalán nem hasonlítottam a két perccel ezelőtti énemre, aki kómás aggyal morfondírozott egy telefon kínzásán. Elragadott a hév és mohón a srác ajkait kerestem, szinte epedeztem utánuk. Még mindig lehunyt szemmel érzékien hajába túrtam és… Na várjunk csak! Mintha nemrég ugyanez történt volna…A simulás, a parfüm, a hajba túrás és végül a… A rozsdás agytekervényeim mozgásra kényszerültek így kora reggel és éreztem, ahogy a józan ész felülkerekedik és győz. Akkor is azt hittem, hogy Evan van mellettem, de Louis volt az… Na nem! Mindennek van határa! Még egyszer nem játssza el ugyanazt. Ha rajtam múlik nem! Mielőtt még szemeim kipattantak volna, erőt vettem magamon és egy irtó nagy lökéssel a földre küldtem Vigyorit, aki egy hangos puffanással ért földet.

-          William! Hogy merészeled még egyszer eljátszani velem ugyanazt? Nem tudnál egyszer a saját ágyadban aludni? Ha még egyszer bemersz mászni az én tulajdon á… - kiabáltam és csak kiabáltam, míg nem ránéztem a földön fekvő tágra nyílt szemű fiúra, aki nem más volt, mint Evan.

Most már minden világos. Isten rühell. Csak tudnám miért. Mit követtem el, kérdem én?! Esküszöm régebben minden vasárnap jártam templomba! Soha nem csináltam semmi rosszat, még talán egy-két imát is tudok! Egyszerűen fel nem foghatom, miért csesz ki velem állandóan. Ezért még számolunk Isten! Vagy szánsz nekem egy jobb életet vagy bajok lesznek! Befejezve a gondolatmenetet Istenről, észrevettem, hogy én is pont olyan tágra nyílt szemekkel bámulok a barátomra, mint ő rám.

-          Ez a fránya álom! – csóváltam a fejem és rácsaptam egyet a combomra. - Valahogy mindig szófosásom lesz közben. Hát nem borzasztó? – próbáltam menteni a menthetőt és kérdő pillantással meredtem a még mindig ledermedt Evan-re.

-          De… nagyon… – hmm… Vajon most elhitte vagy nem? Szemöldöke összeszaladt és tekintete átment furcsállóba. Na igen, ez az a párosítás, ami mindig megnehezíti számomra a dolgokat. Feltápászkodott a kemény földről, ahova száműztem és tovább beszélt. – Ki az a William? – számítottam erre a kérdésre, ezért fejemben már összeállt a történet alig pár másodperc alatt.

-          Te nem hallottál még William-ről? – néztem rá kikerekedett szemekkel. – Pont arról a William-ről? A nagy, híres és belevaló Willia…

-          Lapozhatnánk? – türelmetlenül dobolt a lábával és várakozón nézett rám, hogy bökjem már ki, ezért beadtam a derekam.

-          A nagy és híres William a kikötőben dolgozik. A mi nap éppen elmentem hozzá, hogy vegyek egy-két darab bajszos harcsát, amikor éppe…

-          Tudod mit? Hagyjuk. – legyintett lemondóan, eltitulálva magában, hogy veszett ügy vagyok. Kikérem magamnak, én megpróbáltam időt nyerni egy jobb történet érdekében, de ő azt is félbeszakította, úgyhogy innentől kezdve magára vessen!

-          Pedig irtó jó sztori. – csóváltam a fejem. – Mellesleg miért vagy itt? – erre válaszként elsősorban egy ledöbbent pillantást kaptam, majd egy szemforgatást, végül pedig egy elnéző mosolyt.

-          Ma van az évfordulónk te kis buta és gondoltam, ma én ébresztelek. – arcomat két tenyere közé zárta és közelebb húzva magához egy finom csókot lehelt ajkaimra. A csók miatt libabőrös lettem, nyakát átkaroltam, majd egyik kezemmel barna fürtjei közé túrtam, amikor viszont szánk szétvált, sajnálkozó pillantásokat vetettem rá. – Hát elfelejtetted? – suttogta egy milliméterre az ajkaimtól, így az övéi súrolták az enyémet miközben halkan beszélt.

-          Olyan rossz barátnő vagyok. - annyira rosszul éreztem magamat a tény miatt, hogy elfelejtettem az évfordulónkat. Eddig mindig én voltam az, aki számolta vissza a napokat, most meg annyira lefoglaltak a srácok… Vigyori… hogy teljesen kiment a fejemből. – De majd jóváteszem. – arcomra egy kaján vigyor kúszott és kijelentésemre egy elégedett morgás volt a válasz.

-          Ajánlom is. – újra ajkait az enyémre tapasztotta és egy vad csókban forrtunk össze.

Most már nem csak az arcomat fogta, kezei lejjebb vándoroltak először a derekamra, ahol még jobban magához húzott megszüntetve a maradék távolságot is köztünk. Lábai elindultak és engem magával tolva az ágy felé végül finoman ledöntött a puha matracra. Ajkai elszakadtak az enyéimtől és felfedezőútra indult. Arcomtól a nyakamig tartó részt végig lágy csókokkal hintette be, amikbe én belereszkettem. Ujjai elkalandoztak és a melltartópántommal babrált, amit le akart húzni a vállamról. Tudtam, mit akar, de én nem erre a helyszínre és nem ilyen körülmények közepette gondoltam, ezért megállítottam. Kezemmel megfogtam az ujjait, arcát pedig az arcom felé fordítottam, ő viszont csak értetlenül nézett rám.

-          Ne itt és ne most. Az unokatesóim még mindig itt vannak, ráadásul már apa is hazajött. Nem jó ötlet. Van még időnk. Itt az egész nap. – magyaráztam és láttam, hogy mérlegeli a helyzetet. A jelek szerint igazat adott, mert felállt és jobb karját felém nyújtotta, hogy fogadjam el. Így is tettem és most már mindketten álltunk.

-          Igazad van. Először is menjünk el ebédelni egy étterembe. Ez kezdésnek jó lesz? – elmosolyodtam és egy puszit nyomtam a szájára.

-          Tökéletes. De szerintem a hátsó ajtón kéne kimenned, mielőtt még összetalálkozol apuval. Nem hiszem, hogy azt kitudnám magyarázni. – húztam el a számat. Evan csak felhúzta az egyik szemöldökét és úgy nézett vissza rám.

-          Pedig abban tehetséges vagy. – motyogta, majd köhintett egyet.

-          Nem tudom mire célzol. – szememmel inkább a plafont pásztáztam, mint azokat a vádló barna szemeket.

-          Amúgy miért pont a hátsó ajtón menjek ki? – tette fel az egyik legértelmetlenebb kérdést a mai napon.

-          Figyelj, ha te az összekötött ágyneműn akarsz leereszkedni az ablakomból, akkor azt is megoldhatjuk, de szer…

-          Jó lesz a hátsó ajtó. – köszönöm! Csak felfogta, hogy máshol nem jut ki. Adtam neki egy búcsú puszit az ajkaira és miután megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk az étteremben, elment.

A pizsamámban letrappoltam a lépcsőn, onnan utam a konyhába vezetett, ahol összefutottam azzal a személlyel, akit eredetileg meg akartam keresni.

-          Szép jó reggelt! – köszöntem rá vidáman.

-          Húha… valakinek nagyon jó kedve van. – emelte meg a szemöldökét egy pillanatra, majd belekortyolt az innivalójába. – Mi ennek a felhőtlen boldogságnak az oka?

-          Éppen erről akartam veled beszélni Maya. Ugyebár ma van az évfordulónk Evan-nel és ígértél nekem egy falazást erre a napra. – ebben a pillanatban, olyan érzelmek futottak át az arcán, amiket nem értettem. Ezek az érzelmek főként nem tetszést tükröztek, de felvéve a műmosolyt, kedvesen válaszolt.

-          Tekintsd elintézettnek. Gyere, menjünk be a nappaliba, a többiek már ott vannak. – ez a mosoly. Engem nem tudott átverni, de ez az én napom és semmi nem tud huzamosabb ideig érdekelni.

Követtem testvéremet egyenest a nappaliba, ahol a srácok és apa nagyban cseverésztek valamiről, viszont amint beléptünk elhallgattak.

-          Miért érzem úgy, hogy mi voltunk a téma? – néztem körbe mindegyiken vádló tekintettel, majd odakullogtam a kanapéhoz és beültem apa és a még mindig halkan kuncogó Liam közé, megakadályozva a további titkos csevejt.

-          Nem kell mindenről tudnod. – már majdnem kitört belőle a röhögés. Na most apa milyen cikis dologgal égetett le éppen? Mint ahogy a Maya-s dolog sem érdekelt sokáig, úgy ezt is inkább elengedtem a fülem mellett.

-          Rachel-lel arra gondoltunk, hogy elmehetnénk szörfözni. – Mi van?

-          Gondoltunk? Szörfözni? – néztem rá döbbenten és sajnos a szavakat hangosan mondtam ki. Nem volt szó semmiféle szörfözésről! Még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát, hogy én szörfdeszkával megyek a víz közelébe.

-          Igen. Gondoltunk. – hangsúlyozta ki a többes számot, és közben rámeresztette kékesszürke szemeit. – És szörfölünk. – határozatlanul bólintottam, jelezve a beleegyezésemet, mert gondolom, ezért néz rám úgy, mint azok a gülüszemű plüssök. – Szóval benne vagytok?

-          Természetesen! – pattant fel a mellettem az eddig egész nyugodt Liam, de amint meghallotta a szörf szót, azóta izgatottan mocorgott. Én viszont borzongtam ettől a szótól.

-          Rachel… nem úgy volt, hogy te nem szörfözöl? Soha? – nézett rám gyanúsan apa. Bakker!

-          De most elhatározta, hogy legyőzi a félelmét! Igazam van? – mentette a helyzetet Maya, én pedig bólintottam egyet. Úgy érzem magam, mint az a bólogatós kutya, amit a boltokban lehet kapni, de komolyan…

-          Értem… Viszont, ha nem bánjátok, én ebből kimaradnék, de nektek jó szórakozást fiatalok. Mi jól megleszünk Joy-jal. – mosolygott apa és megsimogatta a földön elterülő bundást.

-          Rendben. Akkor induljunk! – pattant fel Louis.

Összekészülődtünk, mindenki felkapta magára a fürdőruháját. Én személy szerint bevágtam a virágost és magamra kaptam a kedvenc darabomat.

A táskámba belegyömöszöltem a randi ruhámat, mert mint kiderült, ez csak egy elterelő hadművelet, amit Maya talált ki, mert elmondása szerint ebbe majd jól beleélik magukat a srácok és így feltűnésmentesen leléphetek. Ez egy megnyugtató dolog volt számomra, ugyanis egy régebbi baleset óta a szörf távol áll az életemtől.

Amikor elkészültünk, elindultunk a partra. Liam majd ki ugrott a bőréből, a többiek pedig csak szimplán örültek, hogy újra kimozdulhatnak. A parton mindenkinek béreltünk egy szörfdeszkát kivéve Maya-nak, ő hozta a sajátját. Én az enyémmel még ültem egy kicsit a homokban, mondván, hogy először megnézem a többieket, hogyan csinálják. Kaptam néhány furcsálló pillantást, főleg Louis-tól, de mint említettem, nem érdekelt. Amiért nem akartam bemenni, az egyrészt a szörf volt, másrészt a víz. Nem volt kedvem vizesen belegyömöszölni magam a ruhámba.

Már vagy húsz perce üldögélhettem a homokban és mivel a többiek láthatóan jól szórakoztak, elérkezettnek láttam az időt a távozásra. Szépen visszaosontam a kölcsönzőhöz, visszaadtam a deszkát, majd miután találtam egy mosdót átöltöztem a randi ruhámba.

Gyalog indultam el az étterem felé, ugyanis ebben a városban minden közel van egymáshoz. Alig volt szükségem húsz percre és már ott is voltam a megfelelő időpontban. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de mintha valaki figyelt volna egész úton. Csak megérzés. Lehet, hogy rossz. De mindegy is, itt vagyok az étterem előtt és csak ez számít. Amint beléptem megpillantottam az asztalt, ahol Evan foglalt helyet háttal. Odasétáltam hozzá és a nyakára nyomtam egy puszit, amitől ő azonnal megfordult a széken és egy édes csókkal köszöntött. Felállt, átment a másik oldalra és úriember módjára kihúzta nekem a széket, amin helyet foglaltam, aztán ő is visszaült a helyére. A pincér azonnal ott is termett az asztalunknál és fel is vette a rendelést. Amint elment, kihasználtuk hogy nem szegeződik ránk egy szempár és áthajolva az asztalon csókot akartunk volna váltani, ha nem zavartak volna meg.

- Rachel! Ezt a véletlen! Te meg hogy kerülsz ide? – mosolygott és olyan csodálkozva nézett rám, hogy féltem, kiesik a szeme. – Jaj, de udvariatlan vagyok. Még be se mutatkoztam a barátodnak. – ekkor a jobbját Evan felé nyújtotta. – Louis Tomlinson vagyok. – Ezt nem hiszem el…

Louis szemszöge:

Maya kis meséje a szörfözésről már reggel is sántított, az pedig csak tovább növelte a rossz előérzetemet, amikor Rachel kijelentette, hogy ő nem jön be a vízbe. Így hát végig rajta tartottam a szememet, amíg mi bent lógattuk a lábunkat jó hullámokra várva. A huszadik percben már kezdtem azt hinni, hogy csak paranoiás vagyok, de amikor láttam, hogy fogja magát és elsétál a parton, beigazolta a gyanúmat. A susmus-szenzorom jelzett és mint mindig, most se csalódtam benne. Éppen Harry lebegett mellettem a vízen, ezért az ő karját ragadtam meg.

-          Harry! Gyere velem! – néztem rá az „élet-halál kérdése” pillantásommal, mire ő csak bólintott és követni kezdett ki a partra.

Senkinek sem tűnt fel, hogy Harry-vel mi elevickéltünk, hiszen mindenkinek volt jobb dolga. Liam összeszűkült szemekkel meredt a távolba, A „tökéletes” hullámra várva. Zayn Maya-t nyaggatta, hogy segítsen kimenteni majd őt, amikor Rachel büntetést talál ki neki a fogkeféje miatt. Niall úgy szintén Maya-t kínozta, azzal hogy még meg sem tartották a Kaja-Tusát és hogy mikor fogják, mert most éppenséggel az éhhalál szélén áll. Kihasználva ezt a szétszórtságot, kisiettünk Harry-vel a partra. Láttam, ahogy Rachel eltűnik a női mosdóban, így mi addig Harry-vel vissza adtuk a kikölcsönzött deszkákat, ahogy előtte Rachel is tette.

-          Miért is jöttünk ki a vízből és ülünk itt egy padon újságot „olvasva”? – szólalt meg Harry fennhangon.

-          Shh! – óvatosan kikukucskáltam az újság mögül, de Rachel még mindig nem jött ki a mosdóból. – Rachel-t fogjuk követni. Valamire készül. – suttogtam. Nem mintha Rachel meghallhatta volna, de fő az elővigyázatosság.

-          Mi?! Te meghibbantál?! Megöl minket ha megtudja! – Harry ijedten bámult rám.

-          Pontosan! – vigyorodtam el. – Ezért vagy itt. Nem akarok egyedül meghalni. – mielőtt még felállhatott volna, hogy magára hagyjon a bajban és eliszkoljon, megragadtam a karját és visszahúzta magam mellé a padra.

-          Louis, engedj el! Én nem akarok meg hal...

-          Shh! Itt van! – mondtam fojtott hangon, mivel Rachel éppen akkor lépett ki a mosdóból, ÁTÖLTÖZVE. Áhhá! Tudtam!

Nem tudtam hirtelen, hogy örüljek mert igazam volt, vagy szomorkodjak, mert eltűnt az a dögös bikini róla.

-          Igazad van. – tátotta el a száját Harry. – Vajon hova megy? – láttam rajta, hogy őt is felcsigázta a dolog.

A vállára tettem a kezemet és amolyan „Háborúba megyünk, drága bajtársam” arccal néztem rá.

-          Látod Harold barátom? Pontosan ezt fogjuk most kideríteni. – azzal fel is pattantam és magam után rántva Harry-t követni kezdtem Rachel-t mielőtt még eltűnt volna a szemünk elől.

Szerencsére hoztunk magunkkal napszemüveget és egy-egy horgász sapkát (Michael horgász sapkái, mivel ragaszkodott hozzá, hogy ő adhassa nekünk az „álruhát”... hát igen még nagyon kezdő...), így nem kellett tartanunk egy-két erre járó kóbor rajongótól. Már egy jó ideje loholtunk Rachel után, mikor végre megérkezett valami étterembe.

-          Ha csak azért jöttünk el eddig, hogy lássuk, ahogyan spagettit eszik, nagyon ideges leszek. – morogta Harry mögöttem, miközben egy ház sarkához voltunk lapulva.

Nem szóltam semmit, csak kiléptem a rejtekünkből és gyorsan odasiettem az étterem bejáratához. Az üvegen keresztül láttam, hogy Rachel elindul az étterem hátsó része felé, ezért bátran beléptem Harry-vel a nyomomban. Megtorpantam, amikor megláttam Evan-t.  Úúúúú!!! Titkos kis találka, mi?! Milyen kár lenne, ha VALAKI mondjuk, esteleg belerondítana a kis enyelgésbe! Ördögi énem, már világuralomra törő kacajban fakadt ki, mikor Harry odahajolt hozzám, ezzel megszakítva a kegyetlen tervem szövögetését, hogy hogyan teszem tönkre a tökéletes kis ebédjüket.

-          Most már mehetnénk? Már tudjuk, hogy hova jött. – próbálkozott, de a hangsúlya elárulta, hogy kevés esélyt saccol a kérése teljesítésére.

-          Normális vagy?! Hagyjam itt ezzel a sunyi kis ficsúrral? – vontam össze a szemöldökömet. – Harry! Bajtársat sohasem hagyunk hátra! Meg kell őt mentenünk. Hát nem látod milyen borzalmasan érzi magát? – mutattam a párosra, de pechemre rosszkor, mert Evan valószínűleg éppen akkor utasíthatta Rachel-t, hogy nevessen fel. Valamivel biztosan sakkban tartja. Vontam le a következtetést.

-          Igen. Látom. Egyszerűen borzasztó. Nevet? Úristen! Micsoda kínokat élhet át. – nézett rám szánalmas kifejezéssel Harry. Szegénykém. Ő nem látja át a helyzetet.

-          Gyere menjünk oda és köszönjünk. – ajánlottam fel, mire ő megragadta a karomat és egy távolabbi asztalhoz húzott.

-          Elment az eszed?! Bele se merek gondolni mi lenne, ha Rachel megtudná, hogy itt vagyunk. Téged valószínűleg csak egyből fejbe lőne, de engem? Engem valószínűleg lassan és sokáig kínozna, míg ki nem lehelem a lel... – miközben beszélt, egyre jobban eltorzult az arca a félelemtől.

-          Ha befejezted végre a légből kapott baromságaidat, akkor felvázolnám, hogy mit fogunk csinálni. – komolyan néztem a szemben ülő srácra. – Tehát. Először is kell két szakácsruha és egy-egy álbajusz. Aztán kell egy kétemeletes zsúrkocsi, amire befekszek alulra, te meg betolsz, miközben egy hatalmas torta van a felső szinten. Szereznünk kell egy kínai kis nindzsát, tudod olyat, amelyik a levegőben darabolja a lazacot, na és azt bele kell tennünk a tortába. Aztán amikor betoltad a zsúrkocsit... – itt már láttam, hogy megbomlott a figyelme. – ki fog ugrani a kis nindzsa. Eltereli Evan figyelmét, aztán amíg...

-          Louis. – nézett rám lefáradt fejjel Harry. – Tudod, hogy szeretlek, de ha ennél nagyobb bolond lennél, egy elmegyógyintézetben kellene felénekelnünk a dalainkat. – a vállamra tette a kezeit és együtt érzően nézett rám. – Nem állna jól a kényszerzubbony hidd el! – felállt az asztaltól. – Vissza jössz velem a partra, vagy maradsz?

-          Harry... – eltátottam a számat. – Képes lennél itt hagyni?

Láttam rajta, hogy elgondozik, majd ránézett Rachel-re és elszánt tekintettel fordult vissza hozzám.

-          Fiatal vagyok még a halálhoz, ne haragudj! – azzal faképnél hagyott.  

-          Hát jó! Menj csak! Más is tud zsúrkocsit tolni csak hogy tudd! – kiáltottam utána, de ő figyelmen kívül hagyott.

Miután egyedül maradtam, újra kellett gondolnom a lehetőségeimet. Rachel-ék asztalához éppen akkor ment oda egy pincér. Lehetnék pincér és akkor VÉLETLENÜL leforrázhatnám mondjuk Evan „legdrágább kincsét”. Ezt az ötletet elvetettem, hiszen kétszer nem mehet oda hozzájuk pincér. Be kellett látnom hogy ezzel elkéstem. Tanácstalanul ültem, amikor megláttam Evan-t is elöntött a düh. Nem elég, hogy Rachel-lel ebédel, nem elég, hogy Rachel pasija, hogy zsarolja és sakkban tartja Rachel-t, még CSÍKOS felső is van rajta! Képes csíkos pólóba randizni Rachel-lel?!! Azt csak én tehetem meg!!

Az a fehér, kék csíkos póló úgy hatott rám, mint bikára a vörös posztó, így gondolkozás nélkül, ökölbe szorított kezekkel indultam el feléjük. Míg oda felé tartottam azért beindultak az agytekervényeim, így rájöttem, hogy kellene valami álnév, amivel bemutatkozom. Rachel szexi unokatesója nem lehetek, mert nem tudok most szoknyát, melltartót és egyéb kellékeket keresni. Lehetnék mondjuk... őőő... miért nem jut ilyenkor eszembe semmilyen név? Gondolkodj! Gondolkodj! Megvan! Liam Malik!

Kellett pár másodperc míg leesett.

Igen Louis! Bravó. Miért nem egyből Niall Styles vagy Harry Horan??

Már csak öt méter volt hátra az asztalig.

Leszek mondjuk Roger...őőő...Roger... Tomlinson! Nem!

Már csak két méter. Éppen újabb fantasztikus ötlettel álltam volna elő, amikor megláttam, hogy valamilyen újabb zsarolás folytán Evan elérte, hogy Rachel az asztalon áthajolva megcsókolja őt. Na nem! Itt nem lesz nyali fali! Felháborodottságomban nem is jutott eszembe neveken gondolkodni, így mikor odaértem, csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, hiszen az ajkak közti távolság rohamosan csökkent ahhoz, hogy most kamu személyazonosságon agyaljak.

-          Rachel! Ezt a véletlent! Hát te hogy kerülsz ide? – amit terveztem az bevált, ugyan is a csók nem csattant el. Így kell ezt csinálni! – Jaj, de udvariatlan vagyok. Még be se mutatkoztam a barátodnak. – oda nyújtottam a kezemet a Rachel-bitorló, csíkos felsős srácnak. – Louis Tomlinson vagyok.

Azok az arcok minden pénzt megértek. Akárhogy próbáltam nem tudtam visszatartani egy győzelemittas mosolyt Evan feje láttán. Bizony Evan. Én vagyok az. Esélyed sincs barátocskám! Felállt és úgy fogta meg a kezemet, meglepően erősen.

-          Üdv. Evan Cole. Az a bizonyos Louis Tomlinson vagy? – vigyorgott rám. Chh van másik?

-          Az bizony. – vigyorodtam el még szélesebben.

-          Rachel egyik barátja vagy?

-          Ig...

-          Nem! –Rachel szinte felkiáltott miközben felállt. Mind a ketten kérdőn néztünk rá. – Akarom mondani, már rég találkoztunk.

-          Pontosan. Ezer éve. – vigyorodtam el ismét, amikor újra verni kezdett a szívem a rémület után. – Ó látom éppen ebédelni készültök. Remek! Farkas éhes vagyok.

Figyelmen kívül hagytam Evan „Ne már!” tekintetét és Rachel „Feldarabollak kutyakajának és Joy-jal etetlek meg” pillantását miközben leültem az asztal mellé. Kelletlenül visszaültek ők is.

-          Egyébként honnan ismeritek egymást? – törte meg a kínosnál is kínosabb csendet Evan.

Erre a kérdésre valahogy nem gondoltam, hogy felmerülhet, így tehát teljesen váratlanul ért. Ahogy elnéztem Rachel-t, ő is teljesen lefagyva próbált valami hihető sztorival előállni. Rögtönöznöm kell. Jöjjön a Louis-féle összezavarás.

-          Az úgy volt, hogy hernyófutam, aztán szórólap, aztán bajusz, aztán állok motor, aztán... Aúú! – itt Rachel bokán rúgott.

-          Egy oviba jártunk. – zárta rövidre a mesét a bántalmazóm.

-          Ide jártál Makaha-ra oviba? – nézett rám elkerekedett szemekkel Rachel enyhén szólva összezavart barátja. Sokatmondó „Kellett ez most?” pillantást vetettem Rachel-re.

-          Csak két évig. – tudtam, hogy rövidre kell zárni a témát, ezért maradtam a tématerelésnél. – Ennyi elég is belőlem! Ti hogyan ismerkedtetek meg? – kicsit sem érdekelt, de nem hagytam, hogy ezt tükrözze az arckifejezésem.

Láttam, hogy Evan Rachel kezéért nyúl, ezért rögtönzésképpen egy orbitálisat tüsszentettem magam elé, ezzel szétfröcskölve nem kevés kis nyálcafatot a fehér terítőn. Ezzel visszavonulásra ítéltem a srácot.

-          Jaj! Elnézést. Ez a nátha! – vigyorodtam el kínosan. – Tehát? – néztem ismét Evan-re, elfojtva egy kiáltást, mivel Rachel ismét megtisztelte a lábamat egy sunyi, ám annál fájdalmasabb rúgással.

-          Volt egy röplabda verseny egy éve és ott láttam meg Rachel-t. Tudtam, hogy meg kell szereznem ezt a gyönyörű, ellenállhatatlan lányt magamnak. Össze szedtem a bátorságomat, oda mentem, leszólítottam és végül kialakult. – végig Rachel-re mosolygott. Szép alakítás, elismerem! Mindjárt el is morzsolok egy könnycseppet...

-          Azta! Mi Rachel-lel oviban bezzeg csak orvososat játszottunk folyton. Ez sokkal... – újabb bokán rúgás! - romantikusabb. – láttam Evan arcán átsuhanni egy féltékeny pillantást.

-          Nem sietsz éppen valahova, Louis? – nézett rám Rachel egy „Mond, hogy de vagy itt rögtön kifilézlek, mint egy halat!” fenyegetéssel a pillantásában.

-          Nem igazán! – bokán rúgás - Sőőőt! Mit szólnátok, ha már egyszer így egymásba botlottunk együtt töltenénk az... – itt Evan-re néztem. – egéééééééész napot! Csak mi HÁRMAN! – láttam a győzelmemet a szemében. Enyhe lemondással és szenvedéssel keveredve.

-          Most jut eszembe, hogy nekem mára már volt egy megbeszélt programom. – állt fel Evan gyorsan.

-          MI?! – kérdezte Rachel döbbenten.

-          Majd beszélünk. Érezd jól magad a ... barátoddal. Szeretlek. – jelentette ki a srác és már el is sietett. Úgy van! Szedd csak azokat a nyeszlett kis lábaidat!

-          Hát asszem ketten maradtunk. – mosolyogtam félénken Rachel-re, aki fejben már vagy tucatszor eltörte a gerincemet, elásott, letépte a fejemet és kitépte a májamat. Remélem a srácok azért megtalálják a maradványaimat...