19. fejezet

Aloha! ^-^ Ismét szeretnénk köszönetet mondani a pozitív visszajelzésekért. : ) Fantasztikus érzés olvasni a komijaitokat ^-^ Ráadásul elértük a 6000-es megtekintés számot, ami azért nem kevés. Jó látni, hogy ennyi embert érdekel, amit mi itt összebaromkodunk : P Reméljük, hogy most sem okozunk csalódást és mindenkinek legalább egyszer felfelé görbül majd a szája a sorokat olvasva ; ) Jó szórakozást és természetesen ne fukarkodjatok most se a véleményetek megosztásával! <3

Maya szemszöge:

Bár Louis azt hitte, hogy átver én láttam, amikor Harry-vel úgy döntöttek, hogy a húgom után kémkedni sokkal izgalmasabb, mint hullámokat lesni. Valahogy azonban nem volt kedvem megakadályozni őket ebben az öngyilkos merényletben. Sőt! Azt hiszem kicsit még örültem is neki. Tudtam, hogy annak, amit Rachel tervezett estére, nem szabad megtörténnie. Kis barátainkat ismerve pedig valahogy úgy is tönkre teszik majd Rachel és Evan randiját. Sajnálom húgi!

-          Szóval? Kiállsz majd mellettem? – Zayn barna, reménytől csillogó szemei kúsztak be a képbe.

-          Mi? – kérdeztem értetlenül.

-          Nem hallottad, amit az imént karattyoltam, igaz? – kérdezte csüggedten.

-          Őszintén szólva, nem. – vallottam be nyíltan, mire ő egy lesújtó pillantással méltatott. – Egyébként te nem félsz a víztől? – vontam fel a fél szemöldökömet, miközben visszaemlékeztem két évvel ezelőtti rajongói énemre, aki mindent betéve tudott a srácokról.

-          Nem rég legyőztem ezt a fóbiámat. – mellkasa dagadt a büszkeségtől, arcán pedig egy még büszkébb mosoly virított. – Ráadásul közel vagyunk a parthoz, na meg ha esetleg beleesnék a vízbe Liam biztosan megmentene. Ugye Liam?

Liam, csak úgy mint én pár perce, le se... köhhöm... szarta szegény Zayn fejét (elnézést a vulgáris kifejezésekért ^^). Olyan elmélyülten meredt a távolba még mindig hullámokra várva, mint valami hódító, aki a csatát szemléli egy magas szikláról. Zayn egy ugyan olyan „Szégyelld magad!” pillantást küldött felé, majd oda evezett hozzá a deszkáján ülve, hogy ezt személyesen meg is mondja neki. Így minden figyelmem Niall-re összpontosult, aki nem messze tőlem, kissé sértetten (mivel idegesen elzavartam, amikor felhozta a Kaja-tusát) hánykolódott a vízen, úgy szintén a távolba meredve. Sóhajtottam egy nagyot és odaevickéltem hozzá.

-          Na mi a helyzet? – vigyorogtam rá, amikor odaértem mellé. Milyen frappáns nyitó szöveg... Ejha Maya!

-          Semmi. – vonta meg a vállát.

Istenem! Lehetne ennél gyerekesebb?! Összeszedtem az összes, rendelkezésemre álló önuralmamat, hogy ne lökjem bele a vízbe. Azok után, hogy rajta aludtam a múltkor, még szép, hogy nem akarok egy „igencsak randira hasonlító” programot csinálni vele. Miért csak én látom reálisan a dolgokat?

-          Most egész nap így fogsz velem viselkedni, amiért nem megyek ma veled a Kaja-tusára? – kérdeztem ingerülten.

-          Lehet hogy holnap is. Még nem döntöttem el. – ismét megvonta a vállát, de láttam azt a jól ismert mosolyát bujkálni a szája sarkában. Le mertem volna fogadni, hogy azért volt ott az a mosoly kezdemény, mert látta mennyire felhúzott azzal, hogy nem foglalkozott velem. – De egyébként nem én haragszom, hanem a gyomrom. Most is itt háborog szegény. – lebiggyesztett ajkakkal simított végig a hasán.

Olyan aranyosan nézett ki, hogy elmosolyodtam. Azon kaptam magamat, hogy szokásos „Ellene-mellette érves” párbeszédet folytatok le magamban.

Mellette: - Ha nem megyek el és kerülni kezdem, akkor csak beismerem, hogy érzek valamit.

Ellene: - És mi van ha elmegyek és akkor döbbenek rá, hogy van valami?

Mellette: - Akkor legalább mondjuk rájövök hogy tényleg érzek valamit és utána tényleg elkezdhetem kerülni.. plusz legalább jól is lakok....

Ellene: - És ha elveszítem a fejemet, mint már oly’ sokszor majdnem? Mi van ha most nem zavar meg senki... vagy nem döbbenek rá, hogy mit csinálok?

Mellette: - De marha sok kaja forog kockán!! És ha nyerek, akkor ő állja az egészet... Már pedig tuti nyerek... Én mindig nyerek!

Ellene: - Azonban ő is sokat tud enni... Mi van ha legyőz? Vagy hagyja hogy nyerjek és csak keveset eszünk és ez csak egy csapda, hogy kettesben legyünk? Vagy ha ma lekésem a Family Guy-t? Apu valami finommal vár minket otthon? Vajon Jenna végül is Matty-vel marad vagy Collin-t választja? A francba... eltértem a tárgytól!! Szóval, vagy mi van ha romlott a kaja? Vagy Joe ma szabadnapos és ott fogunk állni az étkezde előtt ... kettesben... sehol senki... aztán hirtelen szakadni kezd az eső... aztán nem tudunk majd hova menekülni csak egy kis keskeny eresz alá.... veszélyesen közel egymáshoz... csurom vizesen... aztán egymásra nézünk... aztán egyszer csak még közelebb lép hozzám... keze az enyémhez ér... mélyen a szemembe néz gyönyörű kék szemeivel.... aztán... közeledni... kezd... – itt beleharaptam az alsó ajkamba tudatomon kívül – egyre közelebb és közelebb és...

-          Maya? – Niall alig pár arasznyira az arcomtól bombázott aggódó pillantásokkal, ebből pedig leszűrtem, hogy már jó pár másodperce próbálhat visszarántani a valóságba. Kis híján leestem a deszkáról, annyira megijedtem, hiszen pont mint a beteg fantáziálgatásomban most is közel volt hozzám és átható, ijesztően szép szemei belefúródtak a tekintetembe. – Jól vagy? – felém nyúlt, de hogy mit akart csinálni, azt már inkább nem akartam kideríteni.

-          Mit akarsz te tőlem?! – kiáltottam fel helyette zavaromban. – Ne mássz rám, te perverz! – arrébb löktem, így végül is ő került bele a vízbe nem pedig én.

-          Elment az eszed?! – kiáltotta felháborodva amikor ismét a felszínre került. – Mi bajod van neked?! – itt már Zayn-en és Liam-en kívül sokan mások is felénk fordultak. 

-          Én... én... – égett az arcom és kivert a víz, miközben elfogadható magyarázatot kerestem a viselkedésemre – én...

Tekintetem a partra tévedt, de hogy azért mert azt kerestem, hogy nincs-e egy helyes vízi mentős srác, aki a segítségemre sietne, ha úgy döntenék, hogy vízbe kívánom folytatni magamat vagy hogy van-e értelme megpróbálkozni Jézus-style-ban a vízen futással, hátha úgy gyorsabban kijutnék szorult helyzetemből, azt nem tudom. Végül miután felcsillant a szemem, mert megláttam azt az isteni hot dog-ost, amit annyira szerettem, megláttam Leo-t is a parton.

-          Jééé itt van Leo! – kiáltottam fel hirtelen. Hál’ Istennek! – Megyek köszönök neki. – itt kaptam Zayn illetve Liam irányából egy szemforgatást, valószínűleg a szánalmasan-nevetségesen-elképesztően-röhejes tématerelésem miatt, Niall-től pedig egy „Ezt nem mondod komolyan!” pillantást.

Inkább nem vártam meg, hogy bármelyikük is szóvá tegye a véleményét, ezért gyorsan evezni kezdtem a part felé. A hátamon éreztem mindegyikük pillantását, így olyan eszeveszett tempóba kezdtem, hogy szerintem még egy motorcsónakot is röhögve lehagytam volna. Előbb értem a partra, mint a deszka, ami nem kis teljesítmény, majd őrült sprintbe kezdtem Leo felé. Míg odaértem az agyam szokásához híven képtelen volt a kussolásra, ezért őrült hangerővel és tempóval magyarázott nekem.

Ott vannak a haverjai is és tisztában vagyok vele, hogy abba maradtunk, hogy semmi enyelgés, random csók vagy összebújás, csak is sex, de most kell valami, vagyis valaki aki eltereli a figyelmemet Niall-ről. És ez a valaki, történetesen egy félistennek kinéző... enyhén szólva menő srác lesz..... Még pedig Nia... Leo!! Ez kezd elfajulni!

Ezzel az utolsó kétségbeesett gondolattal csapódtam neki Leo-nak és támadtam le az ajkait, mintha egy sivatagban lennék és a szája egy szökőkút lenne. Hát igen... hülye példa, de valahogy így kell elképzelni... Egyesség ide vagy oda, Leo nem hezitált. Elmosolyodtam amikor kezei a derekamra csúsztak. Pont, ahogy reméltem... Beletúrtam a hajába és legalább két percen keresztül faltuk egymást, mikor már éreztem, hogy Leo barátom elérte a határait és kezei elkezdtek lejjebb vándorolni. Rögtön megszakítottam a csókot.

-          Hű! – nyögte ki zihálva, összeborzolt hajjal a szőke srác.

-          Hiányoztál. – adtam feleslegesen magyarázatot. Hát igen, az öt majom mellett már hozzászoktam, hogy mindenért magyarázkodni kell.

-          Nahát nahát! – Ó istenem, mond hogy nem... Ekkor azonban már semmilyen ima nem segített rajtam. Megfordultam és megpillantottam a szőke csajt, akivel a múltkor meccsünk volt. – Csak nem egy Davies? Hol hagytad Maya-t?

-          Én vagyok Maya, te észlény. – vicsorogtam rá. Könyörgöm még csak nem is egypetéjű ikrek vagyunk!

-          Mintha érdekelne. – vonta meg a vállát egy kis kuncogással fűszerezve.

-          Azért hízelgő, hogy így tudod a nevünket... őőő ... téged hogy is hívnak? Ne haragudj, de nem hallottam amikor kihívtak, hogy átvedd a díjat. Jaj ne! El is felejtettem. Mi kaptuk a kupát. – egy mosolyt erőltettem az arcomra, minek következtében az övé lefagyott. A háttérben láttam, hogy Leo és két „fingomsincshogyhívják” srác elfojtott egy nevetést.

-          Cassandra Sparks vagyok. – jelentette ki miközben egekig emelte az orrát, habár én már egy cseppet sem figyeltem oda.

Inkább a távolba meredve, még mindig Leo mellkasához lapulva néztem, hogy hol vannak a srácok. Még mindig a vízben voltak, habár Liam és Zayn ismét a vizet fürkészte Niall elindult ki a vízből. Mit csinál ez a barom?! Le fog bukni. Ha Leo-ék nem is, Miss Mellemkintvan tuti olvas tinimagazinokat vagy egyszerűen csak hallott a One Direction-ről.  

Miközben kétségbeesetten próbáltam kiagyalni valami megoldást, Cass... őőő ... ó kit érdekel? Szóval a szőke mobilja megcsörrent. Van Isten! Nyájas hangon kezdett el nekünk hátat fordítva társalogni. Én lopva visszanéztem, hogy Niall hol tart a „Buktassunk le mindenkit, mert nekem kedvem támadt drámaian kigyalogolni a habok közül” útján, amikor észre vettem, hogy Zayn kétségbeesetten vetette rá magát Cukipofira. Legalább van, akinek van egy kis sütnivalója... Mind a ketten pofával belezuhantak a vízbe. Ez Zayn-t gyengén érintette, így erősen belekapaszkodott Niall nyakába, aki ennek következtében őrült kalimpálásba és kiabálásba kezdett. A szavak idáig már nem értek el, csak az artikulálatlan üvöltés.

-          Mit szólnál hozzá, ha lelépnénk? – Leo hajolt oda a fülemhez és érzékien belesuttogott.

-          Nem lehet. Apu hazajött és még vendégeink vannak. – grimaszoltam.

Láttam Leo-n, hogy mennyire unja már, hogy várnia kell rám. Nem akartam neki mondani, hogy nekem sem ártana már egy kis mozgás, mert lassan darabokra hullok és becsavarodok, hála Mr. Pókhasúnak.

-          Hoppá hoppá! – Cass... izé... ismét csatlakozott a társasághoz. Most a vállam fölött nézett el a víz irányába. Követtem a pillantását és ijedten tapasztaltam, hogy arra felé csak két olyan személy van, aki megér egy ilyen felszólalást. Az a két barom! Felkeltik magukra mindenki figyelmét. – Már épp kezdtem unatkozni. Asszem megyek és bevetem magamat. – dobott egyet a mellein én meg elkerekedett szemekkel néztem, ahogy elindul mellettem.

Magam sem tudom hogy miért vagy hogyan, de mire észbe kaptam az ujjaim már a csaj karjára fonódtak.

-          Hagyd őket békén! – morogtam fenyegetően, minek következtében mindenki értetlen pillantással meredt rám.

-          Ismered őket? – vonta fel Leo a szemöldökét. Ez volt az a kérdés, ami észhez térített.

-          Én?! – olyan gyorsan engedtem el a Cass... izé nevű csaj karját, mintha áram ütött volna meg. – Nem... vagyis... ők... az én... az... unokatesóim! – jelentettem ki büszkén a rögtönzésemet követően.

Amikor megpillantottam a szőke csaj arcán elterülő gonosz vigyort tudtam, hogy ennél rosszabbat nem is mondhattam volna. Ez csak még inkább feltüzelte, mert tudta, hogy ennél jobban aligha tudna most felbosszantani.

-          Asszem megyek és elbeszélgetek először is a... szöszivel. – szerencsére olyan távol voltak tőlünk, hogy hunyorognia kellett ahhoz, hogy egyáltalán a hajszínét belője. – Cukinak tűnik. Aztán desszertnek jöhet a...

Ismét beütött az agyhalál, így gondolkozás nélkül ökölbe szorított kézzel léptem hozzá közelebb és hörögtem a fülébe.

-          Ha csak ránézel, eltöröm a karodat. – a hangom ijesztően hasonlított Dart Vader-ére, miközben ezeket a szavakat a fülébe súgtam.

Most még az sem érdekelt, hogy ezek után milyen következtetést tudok levonni a Niall iránti érzéseimmel kapcsolatban. Egyszerűen csak nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy ez a kis hárpia megközelítse Niall-t. De nem csak őt, hanem Zayn-t, Liam-et, Harry-t vagy akár Louis-t. Ez a felszólalásom legalább már elérte a kellő hatást. Nem csak, hogy a csaj még Leo és két, izomagyú, bárgyú haverja is hátrált tőlem egy lépést.

-          Szerintem az lesz a legjobb ha haza viszem őket. Nektek jó szórakozást! Leo, majd hívlak. – sarkon fordultam és elindultam még mindig ökölbe szorított kezekkel, hogy átadjam annak a két félnótásnak a ki nem osztott jobb egyenesemet.

Niall szemszöge:

Béketűrő és nyugodt természet vagyok... fogjuk rá.... A lényeg, hogy nem vagyok hirtelen haragú vagy ilyesmi, de amikor megláttam Leo-t és Maya-t a parton, egyszerűen elborult az agyam. Most komolyan! Ide emberek is járnak.... itt... vannak kicsik is akik láthatják! Felháborító! El tudom  képzelni hány „méhecske meg a virág” történetet kell majd a szülőknek mesélni szegény ártatlan gyerekeknek.

Éppen ezért embertársaim iránt tanúsított kötelességből elindultam, hogy ezt elmondjam annak a két hormontúltengésesnek is. Öles léptekkel, szememet a célon tartva indultam el ki a vízből. Már viszonylag közel jártam a parthoz ( mondanom sem kell, hogy a deszkát ott hagytam, ugyanis ilyenkor kit érdekel? ) , amikor valaki a semmiből rám vetette magát. Amikor lemerültem a víz alá, először rögtön az jutott eszembe, hogy elkapott egy rajongó. Nagy nehezen felverekedtem magamat a felszínre és észre vettem, hogy Zayn volt a támadóm. Mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy mi vezérelte erre a teljesen felesleges húzásra, megláttam a rémületet a szemében, kezeit pedig már a nyakamon éreztem. Úgy szorított, mint egy elméretezett póló. Alig kaptam levegőt, így megmaradt oxigén készletemet a fenyítésre használtam.

-          Elment az eszed?! Engedj el! Eressz... – itt valami hörgés szerű valami jött ki belőlem. – Ere... – itt már nem jött ki értelmes hang a számon.

-          Niall nem mehetsz oda! Gondolkodj! Ha... – sipította, de itt észre vette, hogy már olyan lila a fejem, mint egy szilva, a torkomból pedig nem e világi zajok szűrődnek ki. Gyorsan engedett a szorításon. – Ó ne haragudj... kicsit ideges vagyok még a vízben... na meg nem kelle...

-          Normális vagy?! – kiáltottam mikor végre ismét jutott levegő a tüdőmbe.

-          Mondtam már, hogy ne haragudj. – nézett rám értetlenül, miközben kisétáltunk a partra és én a nyakamat dörzsölgettem. – Nem kell mindent így a szívedre venni. Különben is muszáj volt valahogy megállítani téged. – keresztbe fonta maga előtt a kezeit, miközben úgy nézett rám, mintha köszönetet várna. Végül mikor látta, hogy ez nem fog bekövetkezni, szúrós szemekre váltott. – Mi volt a terved, mit csinálsz, mikor odaérsz?

-          Csak elmondtam volna, hogy ezt itt nem illik és hogy itt kicsik is vannak. – jelentettem ki sértetten. A várt „jaaaa, akkor ne haragudj!” helyett kaptam egy „ennyire hülyének nézel?” nézést. – Mi van?

-          Nem lehet hogy egészen véletlenül... talán.... valamilyen oknál fogva te azért akartál oda menni, mert nem akartad Leo-t és Maya-t együtt látni? – olyan képpel nézett rám, mintha olyan marha okos lenne.

-          Chh... Pfff... Persze. Mi lesz a következő téves megállapításod? Hogy féltékeny vagyok? – idegesen felnevettem, mivel az utolsó mondatomat erősen ír akcentussal mondtam végig. Gyorsan el is kaptam a tekintetemet, mert tudtam hogy tudja...

-          Niall... – olyan hangsúllyal mondta, hogy muszáj volt még nagyobb ívben kicsavarni a fejemet, hogy ne kelljen a szemébe néznem. – Ismerlek, mint a tenyeremet. Nekem bevallhatod. – hiába a lassan 180°-os fejfordulat, Zayn belépett elém és hatalmas barna, hipnotikus erejű szemeivel nézett rám. Pár másodpercig szuggerált, mikor már nem bírtam tovább.

-          Jól van Dr. Freud! – kiáltottam ingerülten, mivel kényelmetlenül éreztem magamat. – Igazad van. Utálom őket együtt látni. – csikorgatni kezdtem a fogaimat, mikor ismét rájuk tévedt a pillantásom.

-          Attól még vele van. – a szavai tőrként szúrtak szíven. Igaza volt és ez fájt. – Nem mehetsz oda, mint valami féltékeny pasi, mivel nem a te barátnőd. – még több tőr. Hát ezért vallottam be? Nem hagyhatom annyiban.

-          Nem kérem, hogy segíts nekem, de arra megkérlek, hogy ne hátráltass. – néztem rá komolyan, majd elindultam, hogy beteljesítsem „Barátnő rabló” akciómat.

-            Nem komoly, ami köztük van. – hallottam meg Zayn, szinte suttogásig halkult szavait.

-          Mi? – vontam össze a szemöldökömet, miközben visszafordultam és megláttam Zayn vívódó tekintetét. – Mit tudsz Zayn? – kérdeztem vigyorogva, mivel felcsillant a remény.

-          Maya meg fog ölni. – sóhajtotta, miközben égbe emelte a tekintetét. Vett egy mély levegőt. – Maya és Leo csak sex alapon vannak együtt. Semmi érzelem vagy elkötelezettség...

Először ideges lettem. Mi a franc?! Aztán elvigyorodtam. Tehát nincsenek komoly érzelmek! Aztán elkomorodtam. Az a szemét már nem egyszer rámászott Maya-ra?!! Aztán elmosolyodtam. Ezek szerint nincs szó szerelemről vagy ilyesmi...Van esélyem...

-          Ti... ostoba... degenerált... hivalkodó... barmok! – Maya hangja zavarta meg a róla folytatott gondolataimat. Lépnem kell! Minél hamarabb. – Az eszetekbe sem jutott, hogy ezzel a kis műsorral felhív... – elakadt a szava, amikor megragadtam a kezét. Nem tudom, hogy neki vagy Zayn-nek kerekedtek-e el jobban a szemei.

-          Zayn, ugye haza viszed a srácokat? – meg sem vártam a választ csak elindultam magam után húzva Maya-t.

-          P-persze, de... – dadogta, de a végét már nem hallottam, mivel Maya a kezdeti sokkból kilábalva elkezdett kétségbeesetten kísérletet tenni arra, hogy kiszabaduljon a szorításomból.

-          Niall James Horan! – Na ennyit arról, hogy mi buktatjuk le magunkat. – Elment az a cseppnyi józan eszed is?!

-          Nem. Csak most nyílt fel a szemem. – kacsintottam hátra, neki meg ismét elakadt a szava.

-          Ezt meg hogy érted? – úgy kérdezte, mintha előre félne a választól.

-          Az mindegy. A lényeg, hogy most megyünk és bepótoljuk az elmaradt Kaja-tusát.

-          Oké. – jelentette ki pár másodperc habozás után, miközben egy óvatlan pillanatomban kiszabadult a kezeim közül. – De nem kell vonszolnod. Egyedül is tudok menni. – morogta sértetten, mikor végre felzárkózott mellém. Egy mosollyal fogadtam az apró kis győzelmemet.

Megegyeztünk benne, hogy a Joe’s tökéletes helyszín lesz az összecsapásunkhoz, ráadásul jó közel is volt. Alig húsz perc múlva már el is foglaltunk egy asztalt. Mivel a legszélén ültünk a kis étkezdében, az ablak mellett, így akadálytalanul ráláttunk a homokos tengerpartra.

-          Nem értem, hogy miért ilyen fontos neked, hogy ma tartsuk a Kaja-tusát. Nem gondolod, hogy kicsit betegesen állsz ehhez az egészhez? – kérdőn nézett rám gyönyörű, grafit szürke szemeivel.

-          Éhes vagyok. Ennyi az egész. Ráadásul végre látni akarom, ahogy veszítesz. – kacsintottam rá, mire végre megjelent az a jól ismert mosolya.

-          Kibírhatatlan vagy, ezért kicsit sem foglak sajnálni, amikor sírva fizeted ki a számlát. – szélesen, magabiztosan vigyorgott rám. – Egyébként, hogyan értetted, hogy felnyílt a szemed? – felvonta egyik szemöldökét, én meg éreztem a gombócot a torkomban.

Tudtam, hogy nem szabad elárulnom Zayn-t. Most azonban, ahogy ott ült velem szemben, várakozóan, az oldaról besütő fényben, csillogó szemekkel, tudtam, hogy nincs más megoldás.

Szükséges eleme ez is annak a tervnek, amit kieszeltem. Már pedig ha törik, ha szakad, én véghez viszem ma a tervemet. Majd megvédelek Maya-tól Zayn. Fogadkoztam magamban, miközben már szólásra nyitottam a számat.

-          Zayn elmondta. – jelentettem ki komolyan. Ahelyett, hogy idegessé, zavarttá vagy esetleg döbbentté vált volna, ahogy vártam, csak egy „Mi van?” tekintettel meredt rám, aztán a megvilágosodás fénye söpört végig az arcán.

-          Amikor azt mondtam, hogy egy idegesítő kis zabagép vagy, akkor azt nem gondoltam komolyan. – szabadkozott, így most az én arcomra került át a „Mi van?” nézés. – Vagyis de, komolyan gondoltam, hiszen megetted a kedvenc kukorica salátámat, pedig direkt eldugtam a hűtő hátuljába és azt hittem, hogy...

-          Nem azt mondta el. – fojtottam belé a szót türelmetlenül. – Azt, hogy te meg Leo csak... fizikai... őőő... kapcsolatban vagytok. – böktem ki egyszerűen, mivel nem akartam még egy tök felesleges vallomást hallani.

Nos azok a kifejezések, amiket először hiányoltam, most maradéktalanul végig szánkáztak az arcán. Végül a „Nem éled meg a holnapot” kifejezésnél állapodott meg.

-          Az a... – kezdett bele, de gondoltam az a helyes, ha szegény Zayn védelmére kelek.

-          Ne haragudj rá. Csak azért csinálta mert... – elhallgattam, mert Maya hirtelen a tenyerébe temette az arcát. Azt hittem elkezdett sírni, így megfogtam az egyik kezét, hogy meg tudjam vigasztalni. – Nyugi. Én nem ítéllek el. Sőt arra akartam kilyukadni, hogy...

-          Megölöm... – suttogta, olyan hangon hogy meghűlt az ereimben a vér. – Megölöm. Kicsinálom. Kinyiffantom. Sejtről sejtre, atomról atomra szedem. – felemelte a fejét én meg hátrahőköltem a vérszomjas pillantásától. Soha nem láttam még olyan idegesnek, pedig jó párszor keresztbe tettünk már a Davies ikreknek itt létünk során.

-          Maya, szerintem tekerjük vissza, oké? Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit. – Úristen, felnyitottam Pandora szelencéjét! – Na mit akarunk enni? – felkaptam az étlapot. – Hmmm ez a Veszett Vadkan istenien hangzik. Vagy mondjuk a „Ne bántsunk senkit és higgadjunk le” pitéhez mit szólsz? – bátortalanul pillantottam ki az étlap mögül.

Maya már nem volt vérszomjas. Ami azt illeti éppenséggel dermedten, elkerekedett szemekkel meredt ki az ablakon. Remek! Megöltem Maya-t. Agyilag zokni lett. Sokkos állapotba került. Hogy fogom én ezt kimagyarázni? Mondjuk ezzel megmentettem az emberiséget egy tömegpusztítástól. Talán még érmet is kapok a hősiességemért. Miután fejben már a kitüntetésemet tűzték az egyenruhámra, visszarántottam magamat a valóságba. Tudtam, hogy valamit tennem kell.

-          Maya? – suttogtam félénken. Amikor nem reagált óvatosan megböktem a kezét. Mikor erre sem reagált ismét megfogtam az egyik kezét, amelyik az asztalon pihent. Itt az ideje! Most vagy soha! Amíg sokkos állapotban van, elmondhatom, mit érzek. Úgy sem fogja hallani, én meg végre fellélegezhetek. – Maya, én sze...

-          Az a mocskos féreg! – sziszegte én meg ismét hátrébb ugrottam.

-          Mondom, hogy nem Zayn hibája. Ha valakire haragudni akarsz, akkor itt vagyo...

-          Nem Zayn! – morogta, miközben kimutatott az ablakon. – Evaaan. – olyan undorral mondta ki a nevét, hogy kirázott tőle a hideg.

Kinéztem az ablakon, hogy megnézzem mi az, ami el tudta feledtetni vele az iménti beismerésemet. Amikor kinéztem elakadt a szavam. Evan volt a parton, miközben egy lánnyal smárolt. Egy lánnyal, aki nem Rachel volt...